Fantôme (I. rész) [Szünetel]

VII.

A harangtorony órája hangos kongatással jelezte a délután kettő órát. A legtöbben ügyet sem vetettek az öreg harangokra, amiknek hangja messzire szállt a szélben. A kastély mögött egy magasabb völgyben elterülő, középkor hangulatát idéző, színes városka kis utcái vidám csevegéstől voltak hangosak. Az éttermek és kávézók előtti asztaloknál, új és régi barátok üldögéltek. Mások az utcára nyíló boltocskák és butikok üvegablakán túl elterülő kínálatot szemrevételezték. Az egyik sarkon egy pékségből mennyei illatok szálltak a levegőben, míg egy másik utcában virágárus boltja nyílt. A nap ragyogóan sütött, a kellemes, koraőszi szél vidám kacagása beszökött a házak közé. A macskaköves utcákon sokan megfordultak, volt aki csodálva nézett körbe, miközben a színes, emeletes házakat figyelte, amiknek ablakait virágosládák díszítették. Míg az újoncok kisebb csoportokba összeverődve, egy-egy végzős diákot követve járták körbe a városkát. A kastélyban csupán pár elméleti és gyakorlati órának tudtak helyet biztosítani, így a legtöbb épület a városban az iskolai órák helyszínének adott otthont.

Wolf jókedvét csupán a harangok kongatása tudta lelombozni. Másoknak vidám dallam volt, de számára vészjósló árnyékként hatott, ami rátelepedett a városra. „Elkéstél! Elkéstél!" Kiabálták a harangok. Riadtan kapta fel a fejét a kastély irányába, ami hatalmas óriásként tört a magasba a hegytetőn. Neki már régen a kastély másik oldalán kellene lennie a főtéren álló szökőkútnál. Nagyon messze voltak, ha alakot is öltene, akkor is félóra vágta állna előtte. Idegesen beharapta ajkát, amikor torkában gombóc nőtt. Mégis mit fognak rólam gondolni? Peter személyesen tájékoztatta, hogy hol és mikor lesz a találkozó. És ő mégis elkésett.

– Oh, hogy a macska rúgja meg... – fakadt ki miközben beletúrt hosszú tincseibe. A fejét fogva nézett körbe, fogalma sem volt, hogy mitévő legyen. Gyűlölte, ha magyarázkodnia kellett. A túrája még nem ért véget, ez talán még enyhítő körülmény lehet számára. De utána mégis hol keresné a falkát? Egyáltalán lenne még értelme őket keresni, vagy ezzel eljátszotta minden esélyét?

– Indulás tovább, libuskák! – szólt emelt hangon a csapat élén álló Galo. – Utolsó programunk, hogy átvesszük a központban a személyre szóló avilionokat, mint már említettem, ezzel tudtok majd könnyedén, minimális idő alatt eljutni A pontból B-be. A városon belül, ha van időtök sétálni, akkor lehetőleg ne használjátok a varázslatot. A rendészet nem szereti, ha feleslegesen teleportál valaki, merő unalomból.

– Nekem valaki azt mondta, hogy nem lesz kellemes ez a procedúra – súgott össze két fiatal bőrváltó.

– Nincs miért parázni, a nővérem azt mesélte, hogy nem több mint egy szúnyogcsípés – legyintett egy angyal. – Habár a teleportálás részét nehezebb lesz megszokni, eleinte nagyon felkavarja a gyomrot és összezavarja a fejedet.

Wolf egy lemondó sóhaj közepette követte a többieket. Ma már biztosan nem fog eljutni arra a találkozóra. Gyomra összeszorult és legszívesebben lerogyott volna az egyik útszéli padra. Csendben követte a többieket, a csoport végén maradva, ahogyan eddig is tette. Vidám jelzőfütty hangja törte meg a csapat beszélgetését, amire a csoportvezető seelie vidáman felnevetett. Wolf hirtelen kapta fel a fejét, amikor a levegőben ismerős szagot fújt feléje a szél.

– Kutya legyek, ha ez nem a rettegett falkavezérünk és a szemkápráztatóan gyönyörű párja – szólt vidáman Galo, de a férfi szavaira csupán egy gúnyos kuncogás volt a válasz.

– Eltöröm a lábad, ha még egyszer bókolni mersz nekem, hegyesfülű – vágott vissza egy érces női hang, majd felkacagott. Amíg a csoport tagjai összesúgtak, addig Wolf megkönnyebbülten sietett előre a két alfához. Tekintete végigfutott Peter laza öltözetén, ami ezúttal egy egyszerű fehér pólóból és farmerból állt, amihez egy fekete sportcipő csatlakozott. Mellette egy edzett nő foglalt helyet, zöld ujjatlanban, ami szorosan körbefonta izmos felsőtestét, és egy vaskos anyagú bővebb típusú nadrágban, amit Wolf eddig csupán katonákon látott. Az öltözethez egy vaskos fekete bakancs társult, ami néha megnyikordult a macskakövön. A Luna hosszú, mogyoróbarna tincsei lófarokba voltak fogva, míg szemeit fekete napszemüveg takarta el, kezében egy tölcsérben két gombócos fagyi olvadozott. Amikor a félvér kilépett a társai takarásából Elisabeth elmosolyodott és orrán lejjebb tolta szemüvegét, barna szemei felcsillantak egy pillanat erejéig, majd visszatolta orrára a szemüveget.