Fantôme (I. rész) [Szünetel]

VIII.

Magabiztos léptekkel sétált be a tisztás közepére, miközben egy pillanatra sem fordította el tekintetét az Alfáról. Egyenes háta, méltóságteljes tartása, lassú, megfontolt léptei sokakat ledöbbentett. Russell halkan csettintett egyet a nyelvével, amikor a kék szemekben olyan fényt látott felvillani, amit eddig senkinél sem tapasztalt. Tiszteletet és alázatot követelt a pillantása. Azt üzente a tekintete, hogy ha szép szóval nem éri el azt, amit akar, akkor erőszakkal fog fellépni a célja elérésének érdekében. Tisztes távolban állt meg előttük, nem nézett sem jobbra, sem balra, nem érdekelte a falkán átfutó halk moraj. Valaki elvonyította magát, bíztatva a kihívót, a bőrváltók közül még egy-két tag felvonyított, hogy harcra buzdítsa a két moomsault. Peter arcára egy halovány, mégis elégedett mosoly kúszott, amikor többen izgatottan összesúgtak. Az Alfa összefonta a kezeit a mellkasa előtt, miközben szeme sarkából körbepillantott, végül tekintetét Wolfra vezette. A félvér nem mutatta nyomát annak, hogy izgulna, ujjai mégis alig észrevehetően görcsbe rándultak az idegességtől.

– Emlékszel még a játékszabályokra, vagy ismételjem meg őket? – vetette oda a szavakat leendő ellenfelének, aki mély levegőt vett.

– Emlékszem a szabályokra – felelte nyugodtan, ügyelve nehogy hangja megremegjen.

Biztosra vette, hogy Peter látja rajta, mennyire ideges is valójában. A tarkóján végigcsordult egy izzadtságcsepp, szíve vad tempót diktálva dobogott már-már kiszakítva mellkasát. Izgult a párbaj miatt, de sokkal inkább attól tartott, hogy mit fog kapni Poppertől, ha vérben ázva jelenik meg az ütközet után.

– Csak, hogy meglegyen a formalitása a dolognak... – mosolyodott el Peter, miközben leeresztette a kezeit és magabiztos, lassú, fenyegető léptekkel elindult Wolf irányába, barna szemei sárgás fényben felizzottak. – Elfogadom a kihívást – tette hozzá, majd megtorpant, hogy levegye magáról pólóját és gombócba gyűrve azt messzire hajítsa.

A kék szemek végigfutottak az Alfa izmos felsőtestét borító tetoválások kavalkádján. Ajkait halk sóhaj hagyta el miközben kezeit felemelte, hogy nyakától kezdve, lefelé haladva kigombolja fehér ingjét. Peter szemöldöke megrándult, amikor a másiktól egy enyhe sértettséggel telített pillantást kapott. Mintha a lelkébe tiport volna azzal, hogy levette a pólóját, ezzel elvárva, hogy Wolf is hasonlóan cselekedjen. Igazán nem akarta volna megsérteni, csupán megszokásból cselekedett így. Sosem szerette, ha a ruháit darabokra szaggatták egy-egy párbaj folyamán. Tekintete végigfutott a sápatag bőrön, elsőre puha, lágy felületnek tűnt számára, de jól tudta, hogy az izmok nem díszül szolgálnak a félvér testén. Olyan volt, mint egy művész által faragott márványszobor, amit eddig hatalmas becsben tartva vitrinben őriztek. Csupán két megfakult heget látott, ami Wolf mellkasa alatt futott, tekintetét visszaemelte a kék szemekre, mielőtt túl sokat időzött volna a sebhelyeken.

Elismerően biccentett egyet, amikor a félvér félredobta az inget. Peter gúnyosan elmosolyodott, amikor rájött, miért is érdemelte meg magának a másik sértett pillantását. Biztos nem szereti, ha valaki ilyen látványosan méregeti őt. Elfojtott magában egy mosolyt, mielőtt túlságosan is felbosszantaná ellenfelét a viselkedésével. Pedig aztán büszke lehetne erre az izomzatra. Jobb lesz vele vigyázni, Peter, nem ám lebecsülöd, mert szálkás alakja van.

– A végén még élve kibelezel puszta tekintettel – szólt oda mosolyogva, miközben kiropogtatta ökleit és nyakát. Wolf szája csücske megrándult egy aprócska mosoly erejéig, majd követte társa példáját és átmozgatta izmait.

– Ne vedd sértésnek, de az elején tesztelni fogom mennyit bírsz, aztán majd meglátom mennyire leszek veled durva – tette hozzá csipkelődve. A kék szemek villantak egyet miközben a félvér kiropogtatta a nyakát. Az Alfa elégedett mosolyra húzta a száját, sikerült felbosszantania ezzel a másikat.