Fantôme (I. rész) [Szünetel]

XIII.

A hajnali köd lomha folyóként hömpölygött végig a macskaköves utcákon. A kandelláberek sárgás fénye lassacskán megfakulva beleveszett a szürkületbe. A városka csendjét csupán egy-két kósza madár hangja és szárnyainak csapkodása törte meg. A pékség kéményén mennyei illatok szálltak ki az utcára. George Overlord egy unott sóhaj közepette fújta ki a tüdejébe szorult kesernyés füstöt. Egy egyszerű kis hotel teraszának vaskorlátjára könyökölve figyelte az ébredező várost és a hegytetőn álló monstrum építmény ablakain felcsillanó napfény játékát. Kócos fekete tincseit összeborzolta a lágy szellő, ami beszökött a házak közé, arcát pirosra csípte a hajnali hideg levegő. Vörös ingét meggyűrve és kigombolva hordta, az anyag ide-oda hajlongott a szélben. Az ing alatt csupán egy bokszert viselt, lábszára libabőrös volt a hidegtől, talpát kellemetlenül szúrta a számára fagyos csempepadló, mégsem öltözött fel rendesen. Unottan az ujjai közt tartott cigarettára pillantott, a parázsló hamu egy kósza széllökés hatására lehullott az utcára. Nem nézett utána, a gyomra görcsbe rándult volna és ijedten hátrált volna vissza a korláttól, ha lenézne. Úgy érezné, mintha a mélység le akarná őt rántani, bekebelezni, elnyelni, hogy soha senki ne lássa őt többé. Megborzongott, habár nem tudta volna megmondani, hogy a hideg levegő, a bűzös cigaretta, vagy a tériszonya miatt volt mindez. A csikket elnyomta a korláton, nem bírt többet szívni belőle, hiába próbálkozott volna. A gyomra émelygett tőle és a feje zúgni kezdett. Egy mély sóhaj közepette lehunyta szemeit és lehajtotta fejét, hogy mélyen beletúrjon a hajába. Még mindig kényszerűen dohányzott, egyszerűen nem bírt rászokni, bárhogy igyekezett. Az alkohollal is hasonlóan volt, hiába ivott, nem esett jól neki. Bármit csinált, nem élvezte. A szex egy ideig jó volt legalább... – gondolkozott el magában. – Egy ideig...

Fáradt volt és csalódott. Visszagondolt a hosszúra nyúlt éjszakájára, nem volt megelégedve semmivel. Az évek múltával minél több szeretője volt, annál kevésbé élvezte a dolgokat. Vágyott az élvezetekre, oh de még mennyire vágyott rá. Mégsem kapta meg azt, amit akart. Mellkasa összeszorult, amikor felidézte magában azt, ahogyan Lester csillogó szemekkel szokott ábrándozni és mesélni neki egy-két vad éjszaka után. Ő miért nem élheti át mindezt? A nők bomlanak utána, szóval valamit jól csinál, de miért nem élvezi úgy, ahogyan akarná? Miért nem szárnyalhat szabadon? Miért nem táncolhat együtt a csillagokkal az égen? Talán mert angyal? De hiszen oly sok mindent megtett már, hogy darabokra törje a lelkét és az enyészeté váljon. Démon akart lenni. Legalább is el akarta hitetni magával, hogy tényleg szeretne démon lenni. De mit is akar ő valójában? Egy nyugodt éjszakát, amikor nem gyötrik rémálmok? Igen. Mindenek felett ezt akarná, egy nyugodt éjszakát, amelyben évek óta nem volt része.

Hiába vértezte fel magát a partnereitől ellopott energiákkal, a rémálmok ellen ismét elbukott. Mégis hány szűz lélek erejét kellene elvennie, hogy egyszer végre jót aludhasson? Pár éve még elég volt napi egy lélek, hogy felvegye a harcot az őt kínzó lidércnyomásokkal szemben. De napról napra egyre kevesebbet ér az energia, amit el tud lopni másoktól. És mégis mit fog Lesternek mondani? Szart sem ért ez az egész? Nem, az öccsének csak nem mondhat ilyet, túl sokat dolgozott azon, hogy megfelelő lelkeket gyűjtsön. De a munkája mégis kárba veszett. A teraszajtó nyikorgására ismét felemelte a fejét, ismerős léptek közeledtek feléje.

– Szevasz, öcsi... hogy telt az estéd? – tolta fel magát egy sóhaj közepette.

– Egész jól... – felelte halk, rekedtes hangon, amire George azonnal feléje fordult.

A démon látványától minden vér kifutott az arcából. Lester bűnbánóan lesütötte szemeit. Gyermeteg vonásait hatalmas monokli csúfította el, jobb szeme alig látszódott a lilára duzzadt felülettől. Ajka fel volt duzzadva, bal oldalt felszakadt a bőre és vére ott feketéllet a sebben. Nyakán véraláfutások és zúzódások nyoma sötétlett sápatag bőrén, csuklóit durva bilincsek horzsolták fel. George elszörnyedve nézett végig testvére meggyötört alakján, amit ezúttal meg sem próbált elrejteni, mint ahogyan oly sokszor tette már. Lenge fekete pólója és farmerja talán még ennél is több sebet eltakart, de ezúttal nem akart garbós pulcsiba rejtőzni.