Fantôme (I. rész) [Szünetel]

X.

Csendben figyelte a teremben hullámzó sötét energiákat. A levegő kénkőtől bűzlött, a falakon fekete massza kúszott fel a plafon irányába, amiben vörös fények villantak néhol fel. A padlón sötét, mérgező köd gomolygott. Lester a földön ülve, állát a tenyereibe támasztva könyökölt a térdein. Sápatag arcán halovány pír tündökölt, éjkék szemeiben pupillái nagyra tágultak, halk reszketeg sóhajok közepette lélegzett. Kellemesen megborzongott valahányszor a testére felfutott a mérgező ködből egy-egy foszlány. Az egyszerű szürke teremben félhomály honolt, a csendet hangos zihálás és puffanások hangja törte csupán meg. A démon arcára halovány mosoly kúszott, amikor tekintete végigfutott fivére verejtékben úszó testén. George fekete kusza tincsei izzadságtól vizesen tapadtak rá a férfi homlokára. Íriszei vörösen izzottak, miközben a plafonról lógó bokszzsákot sorozta újabb ütésekkel. A kézfejeit fedő fehér bandázs vérben ázott, de ez nem zavarta a félvért. Egyre erősebb ütések közepette csapódott bele ökle a zsákba, aminek bőr borítása sok helyen már felszakadt és az alatta elterülő vászonzsákból homok pergett alá a földre. Vicsorogva lépett egyet hátrébb, amikor a zsák feléje lendült, ezúttal jobb lábával rúgott bele, sípcsontja hangos csattanás közepette találkozott a zsákkal, mielőtt ismét sorozni kezdte volna az ökleivel. Lenge, fekete ujjatlan felsőjéből víz csepegett alá, fekete rövidnadrágja néha rátapadt izzadt combjaira. Lester megborzongott, amikor fivére karján minden egyes ütésnél lüktetve kidomborodtak az erek. A démon hisztis kisgyerek módjára lökte fel magát a térdeiről és combjait kezdte el csapkodni.

– Hadd legyek a bokszzsákod! – fakadt ki egy magas, visító hang közepette, amivel sikerült elérnie, hogy George zihálva megtorpanjon, majd lassan feléje forduljon. A daemolius arcára grimasz ült ki és fejét ingatva, hitetlenkedve nézett végig öccsén.

– Igenis komolyan mondtam! – fortyant fel sértődötten, miközben összefonta a kezeit a mellkasa előtt.

– Lester... – sóhajtott fel, majd lihegve emelte rá remegő mutatóujját a másikra. – Nem! – tette hozzá elhaló hangon, mielőtt kimerülten meg nem görnyedt alakja. Hajából újabb izzadságcseppek hullottak a földre, amikor térdeire megtámaszkodva lihegett tovább. Szemeit lehunyva próbált összpontosítani, visszafogni azt a tomboló energiát, ami eddig arra késztette volna, hogy valakit élve darabokra szaggasson. Felmordult, amikor koponyájába belehasított a fájdalom és mindez rosszullétet vont maga után. A fájdalom egyszerre korbácsolta és próbálta elfojtani az ereiben pulzáló erőt.

– Túlhajszoltad magad? – kérdezte Lester aggódva, de a fivére csupán a fejét rázta mindezre. – Chris húzta fel ennyire az agyad?

– Az a pöffeszkedő galamb már nemigen tud felcseszni – felelte zihálva, majd feltolta magát térdeiről. Öccse aprót bólintott magában, amikor a félvér szemeiben lassacskán teljesen eltűnt a vörös, izzó fény. George maga elé emelte remegő kezeit, tekintetével a vérben ázó fáslikat vizslatta, miközben kézfejét ide-oda forgatta, hogy jobban szemügyre tudja venni kezeit.

– Pedig valami nagyon felhúzta az agyad, utoljára akkor láttalak ilyennek, amikor... – torkára fagyott a szó, mikor szembe találta magát a bátyja izzó, vörös szemeivel, amik legszívesebben lyukat égettek volna a démonba. Lester látványosan megborzongott, majd tenyerével az arcát kezdte el csapkodni.

– Ne nézz így rám, mert a végén még felizgulok. Nincs kedved egy kicsit pihenni hagyni azt a zsákot? Verhetnél engem is, amíg a zsák pihen – ajánlotta fel egy vidám mosoly közepette, de csupán egy szemforgatást érdemelt ki magának.

– Ennyi választ el, hogy robbanjak. Ne most basztass a hülyeségeiddel – felelte, miközben mutató és hüvelykujját már-már összeérintette.