Egy életre szóló szerelem

2018. Július 4.

 Nora: 10.000 forintot szereztem 3 és fél nap alatt és éppen ünnepelni mentem, amikor az egyik tévés kirakat előtt elhaladva ezt hallottam:
- Reggeli hírek következnek. Tegnap este még csak vaklármának tűnt, de reggelre puszta tény lett az, hogy az országba hősök érkeztek. - erre felkaptam a fejemet és visszahátráltam. Közben próbáltam minél jobban eldugni szem elől a pénzt. Majd elkezdtem nézni.
- Este Batman jelenlétét vélték felfedezni a lakosok és mára már felvételek vannak Supermanrő, Csodanőről és még sok másik szuperhősről is. a kérdés viszont az, hogy örülnünk kellene, hogy hősök élnek köztünk? Vagy inkább félnünk kellene a félelmetesebbnél félelmetesebb gonoszoktól?
 Abban a pillanatban gondoltam át, hogy kellene e még lopnom vagy csak reménykedjek, hogy a lopott pénzt a denevér nem veszi észre. Szerintem mindenki, aki csak ismeri inkább a seggén maradt volna. Én is így tettem.

Este éppen a vacsorámat befejezve indultam a szokásos sikátorba aludni, amikor megláttam a sikátorban helyszínelni Robint. Éppen egy halott csövest vizsgált, akinek elvágták a torkát két ponton is. Bevallom én voltam az első, aki belevágott egy szép kis bicskával, amit a második nap szereztem. De én csak megfélemlítettem, hogy húzzon a helyemről. Nem én öltem meg. De visszatérve a helyszínelésre. Robin szűntelenül figyelte, vizsgálta a vágásokat. A szemében láttam, hogy egy kicsit dühös a tettesre vagy tettesekre. A ruhája tiszta volt és gyönyörű. Láttam, hogy a köpenyén volt egy kapucni is és a kesztyűje zöld volt és a végén tüskék voltak, mint egy harci kesztyűn. A lábán meg zöld csizma volt. Tudtam, hogy ő Damian Wayne. Az 5. Robin. El sem hittem, hogy őt látom magam előtt. Egy pillanatra minden olyan nyugodt volt és kellemes. A szívem hevesen és lányan vert egyszerre. Ez az érzés sajnos nem tartott sokáig, mivel jobbról egy bűnöző pillangókéssel akarta megtámadni Robint. Én ezt nem hagytam annyiban és mielőtt odaért volna én a lábába szúrtam a kést majd hirtelen kihúztam. Ő térdre rogyott és én meg hátulról kést fogtam a nyakához és ezt mondtam:
- Na, ide figyelj. Ez az én sikátorom, és amikor én itt vagyok, nem tűröm az öldöklést. Ezt jegyezd meg jó alaposan.
  És azzal egy kicsit benyomtam a kést a nyakába, hogy vérezzen pont, mint a csövesnél és azzal elengedtem. Persze ezt az egészet Damian is végignézte. Amikor végeztem ránézett a csöves sebére és a csávóéra, amíg el nem ment. Én szólaltam meg először, hogy nehogy egyből leordítson, azért mert lehet megöltem szegény csövest.
- Szívesen Damian.
 Ez egy kicsit meghökkentette.
- Honnan tudod, hogy...
- Az olyan kockák, mint én persze, hogy tudják ki vagy Wayne kölyök. És, ha én nem vagyok te már rég itt feküdnél a véredben a csöves mellett.
- Te ölted meg ezt a...
- Nem! Én csak megsebesítettem. Valaki más ölte meg a hátam mögött. Kár. Elég jófej volt.
- És, miért is mentettél meg. Mert az világos, hogy hátsó szándékod van velem.
- Látod azt a tűzlétrát? – mutattam fel.
- Igen látom.
- Ott én minden este felmászok a tetőre és a csillagok alatt, a madárház mellett szoktam aludni.
Ezen egy kicsit elgondolkodott, majd rájött mit is akarok elmondani.
- Részvétem. - csak ennyit tudott mondani. És még ezt is úgy, hogy a fejét szomorkásan lehajtotta és a szemét becsukta. Tudtam, miért. Az ő anyja és a nagy apja is meghalt. Mind a ketten éreztük a fájdalmat. A tudatot, hogy akiket szerettünk elvesztettünk és nem tudjuk visszahozni.
- Nem csak a szüleim. – mondtam mire ő felnézett az arcával újra részvételt nyilvánítva. – A bátyám is velük halt. A moziból ők előbb kiértek. És mivel megbeszéltük, hogy ha ők előbb kimennek, akkor a kocsinál megvárnak, ezért így is tettek. Mire kiértem addigra már egy piti bűnöző ellopta a kocsit és minden értéküket. Ez volt úgy 3 napja.
- Sajnálom. – várt egy keveset majd folytatta. – Esetleg adjunk szállást pár napra, hétre?
Én letöröltem azt a 2-3 könnycseppet, ami végig folyt az arcomon és válaszoltam:
- Az, remek lenne, köszönöm.
Ő odahívta a mociját majd felült rá és felvette a sisakot.
- Akkor pattanj fel! – szólt hátra.
Én fel is ültem és nekem is elővett egy sisakot. Első látásra a kettő ugyan olyan volt mégis az enyém egy kicsit kopottabb volt. Mivel tudtam, hogy Jason soha nem motorozott Robinként, így kizárásos alapon tudtam, hogy az a sisak, amit kaptam Dick-é volt. Felvettem és a kezemmel Robinba kapaszkodtam. Ő elindult egyenesen a fal felé. Mielőtt nekimentünk volna a falnak a motoron megnyomott egy gombot, ami kinyitott a falban egy átjárót, amit szoktak használni, hogy senki ne fogjon gyanút, hogy Batman az Bruce Wayne. Egy kis idő múlva pedig beértünk a barlangba. Ott levettem a sisakot és gyorsan körülnéztem. Minden olyan sötét volt és hideg. A denevérek a plafonon gubbasztottak. Mindenhol út volt gondolom minden kerületbe egy. Itt-ott elszórva Bruce kis szuvenírjei voltak, amiket a különlegesebb akciók után rakott el. Fent pedig a barlang szuper számítógépe volt és a lift mely felvitt a birtokra. A gép előtt Bruce és Dick dolgoztak. De mire beértünk mind a ketten rám néztek, majd Damianre, mintha valami nagyon rosszat tett volna.
- Robin megtudhatjuk, hogy ki ez a lány? – kérdezte Bruce.
- A nevem Dóri. Én mentettem meg a kismadarat egy rossz embertől, aki meg akarta ölni. – válaszoltam helyette. - Ha én nem lettem volna ott, akkor most nem lenne segéded, szóval szívesen Bruce.
- Honnan? – kérdezte Dick.
- Azt mondta, hogy a maga fajta kockák mindent tudnak rólunk. – válaszolta meg a kérdést Damian.
- Oké. – néz, kérdően Bruce majd folytatta. – Nagyon hálás vagyok a segítségedért, de nem kellene itt lenned, szóval most menj el.
- Hová? – kaptam fel a vizet. – Azt hiszed, van hová mennem? Én nem vagyok olyan szerencsés, mint te Bruce. Nekem nincs senkim, aki nevelne. Nekem nincsen olyan barátom, mint Alfred. Elég rám nézni és szinte kiszúrja az ember szemét, hogy árva vagyok.
Őszintén akkor és most sem tudom, miért voltam ennyire dühös. Talán, mert attól féltem, hogy nem kapok szállást tőle. De, ha így is volt a gorombaságomért nem kaptam semmilyen szidást. Sőt ami ez után volt ledöbbentett.
- Apa – szólalt meg Damian bánatos hangon, mint egy gyerek, aki először kér valamit az apjától. – nincs otthona. A tetőn alszik a nagy hidegbe. Alig jut neki pénz kajára. – pontosan tudta milyen és mennyi pénz lapult a zsebemben, de ő ezt nem emlegette, mert tudta, hogy miért csináltam. – Az lenne a legkevesebb a segítségéért, hogy szállást adunk neki egy időre, amíg meg nem tanul boldogulni a nagyvilágban.
Egy kis csönd lett a barlangban és közben Damian szinte, már-már sírva nézett fel az apjára.
- Kérlek! – szólalt meg bánatosan.
Bruce megfordult, és a gépen megnyomott egy gombot, majd beleszólt a mikrofonba:
- Alfred!
- Igen uram?
- Kérem, készítsen elő egy szobát! Megvendégelünk egy kedves kislányt. – azzal mosolyogva rám nézett.
- Remek. – sóhajtott Alfred. – Akkor fél óra múlva a kisasszony már feküdhet is le.
- Köszönöm Alfred!
- Remélem, nem nyitunk egy kis panziót. – tette hozzá Dick vigyorogva.