Egy életre szóló szerelem

2019. Március 28.

    Nora: Hajnali 5-re értünk Metropolisba. Dami nem tudott semmit, csak annyit, hogy valami nagyon veszélyes dologba ütöttem bele az orromat. Egy panelnál álltunk meg. Úgy 10 emeletes volt, de nekünk az 5. emeleten a 60. lakásban volt dolgunk. Út közben vettünk egy kis bort. Dami nagyon ezt sem értette. Nem is csodálom. Azt a kis itókát valami egészen más célra vettük. Amikor felértünk bekopogtuk. Clark nyitott ajtót. Természetesen nem a szuper rucikban voltunk. Hanem szép elegáns öltözék volt rajtunk.
- Ó! – lepődött meg. – Sziasztok! – Dami ekkor kérdően rám nézett. Semmit nem értett.
- Szia, Clark! – köszöntem vissza. – Bemehetünk?
- Persze! – válaszolt. – Mi okból vagytok itt? Nem csak a lakásomon, hanem egyáltalán Metropolisban.
- Nyomozás! – feleltem miközben a kezembe vettem a bort. – Ja és hoztunk fincsi bort! – akkor jött be a szobába Lois. – Szia, Lois! Hoztuk a kedvencedet. – mutattam fel.
- Köszi! – köszönte meg. – De köszi, nem kérek. – én ekkor tudtam azt, amit látszólag Clark is nemrég tudott meg. Nagy vigyor ragadt az arcomra. Egyből rohantam oda Loishoz.
- Ezt... most... nem... mondod... komolyan! – vigyorogtam.
- Mit? – nézett rám kérdően.
- Te terhes vagy? – vigyorogtam még jobban. Ő meglepetten nézett rám. – Mert, hát! Te mindig el szoktad fogadni a kedvenc italodat.
- Na, jól van! Lebuktam! – tette fel a kezét mosolyogva. Ezt a cuki pillanatot Dami egy kis köhintéssel félbeszakította, jelezve, hogy jobb lenne elmondani a lényeget.
- Ja! Persze! – eszméltem fel. – A lényeg!
- Milyen lényeg? – kérdezte Clark.
- Pingvin múltkor kapott egy szállítmányt egy új gonosztevőtől, aki magát Vadásznak nevezi. A szállítmányt Pingvin egy megbízónak küldte. Lutornak!
- Lutornak? – nézett rám mindenki kérdően.
- A szállítmány állítólag 5 kiló Kriptonit volt. – magyaráztam.
- 5 kiló? – kérdezte Dami miközben Lois aggódva nézett Clarkra. – Dóri! Lehet, hogy ez a munka túl nagy falat lesz neked? Nem gondolod, hogy... - simította végig a kezét az arcomon.
- Nem! – vettem el a kezét. Ekkor a szemébe néztem. Aggódóan nézett. Talán engem jobban féltett ettől a melótól, mint amennyire Lois Clarkot. Én egy kicsit elgondolkodtam. – A liga vegye át az ügyet! – döntöttem el. Clark bólintott egyet, hogy rendben van. Dami elmosolyodott. Majd közelebb húzódott hozzám és összeérintette az orrunkat. Aztán finoman megcsókolt.
- Akkor? Hazamegyünk? – kérdezte mosolyogva. Én egy finom mosollyal jeleztem, hogy mehetünk. – Akkor mi mentünk is! – kezdett kifele menni a kezemet fogva. – Sok sikert a ligának! És gratulálok a babához! Viszlát! – csapta be az ajtót. Aztán felém fordult. Látta, hogy egy kicsit bántott, hogy nem én végezhettem el a munkát. Odalépett hozzám és megcsókolt. Én átöleltem és visszacsókoltam. Aztán elhúzta a fejét tőlem. – Kicsit fáradt vagy. Jól gondolom? – kérdezte tőlem. Én csak bólintottam. Megfogta a kezemet és elindultunk haza. Otthon egyből az ágyban kötöttünk ki. Rájöttem, hogy egy olyan hős, mint én megelégedhet kisebb melókkal. Nem kell nagy hőstett, hogy az emberek szeressék az álarcos énemet. Elég csak annyi, hogy... normális hősként viselkedek.