Egy életre szóló szerelem

2019. Február 15.

 Nora: Az nap volt Dami szülinapja. Reggel nagy ámulatára nem volt a ház szülinaposan feldobva. De nem kérdezte meg az okát. Egész dél előtt csak szórakoztunk. Természetesen én minden programban, ha lehetett Dami mellett voltam. Szinte a nap teljes felét azzal töltöttük, hogy kizártunk mindent a tévét, a játékot, amivel éppen akkor játszottunk, mindent. Csak mi voltunk egymásnak. Fogtuk egymás kezét és néztük egymás szemében azt a szikrát, ami már több mint egy hónapja került oda. Aztán ebéd után bekötöttük Dami szemét és elvittük a buli helyszínére. Amikor odaértünk levettük a szemkendőt és meglátta:
- Ez egy lézerpark? – kérdezte elég csalódottan. Nem igazán erre számított.
- Igen! – helyeseltem. – Miért? Nem tetszik?
- De! – fordult oda hozzám mosolyogva. – Nagyon is tetszik!
- Akkor meg miért voltál annyira csalódott? – kérdezte Dami háta mögött Dick.
- Csak én azt hittem, hogy valami más program lesz. – mondta Dami miközben mélyen belenézett a szemembe. – És, hogy azért egy kicsit többen lesznek azok, akiket legalább ismerek.
- Ki mondta, hogy nincs itt sok ismerős? – szólalt meg hátulról Gar aki éppen akkor érkezett meg a bulira. Mögötte meg ott jött Bogár, Csillag, Superboy, Kf aki akkor még Bart volt, a Marsi és Arthemis.
- Ez már mindjárt más! – csillant fel a szeme, amikor meglátta a srácokat. Ez után 2 5 személyes csapatot alkottunk. Fiúk a lányok ellen felosztás volt. Mivel mi lányok csak négyen voltunk csatlakozott hozzánk egy fiú is. Így a lány csapatban voltunk mi lányok és Bart, akit amúgy csak azért kaptunk meg, mert Kori és Dick játszottak egy mond ki velem játékot. Korinak ki kellet találnia, hogy Dick kit akar majd mondani. Szerencsére pont Bartnál találta el. Hisz jól jön egy fegyveres játéknál, hogy ha gyorsabb vagy egy gojónál. Elég jól sikerült a játék. Persze mi lányok győztünk. Hisz nálunk volt a leggyorsabb játékos, egy telepata aki tudja, hogy kire, mikor és hol lő az ellenség, és volt nálunk egy profi lövész. A játék után elmentünk a mekibe kajálni. Én a szokásos gyomordagasztó adagomat kértem: sajtburger, kicsi sültkrumpli és egy 6 darabos csirkefalatokat kecsappal. Mellé meg egy szép nagy csokis séket.

Thomas: És te nem híztál meg tőle?
Richard: Ő? Nála nincs, az a mennyiség amennyinél azt lehet mondani, hogy te dagadt vagy.
Sofia: Ez igaz!
Nora: Srácok! Örülök, hogy végre te is szándékozol végighallgatni, de kérlek, akkor hagyj engem beszélni!
Richard: Oké! Bocsánat! Csak az igazat akartam mondani neki.
Nora: Ezt majd Anyák napján! De folytathatom?
Sofia: Hát ez milyen kérdés? Persze! Sőt! Követeljük, hogy folytasd!
Nora: Oké! Szóval! A többiek is megkérdezték ugyanezt, mint te madárka, de én azt mondtam, hogy a szervezetem már megszokta. Az után sztorizgattunk, majd mindenki ment a dolgára. A titánok a toronyba Dickkel egyetemben, M'gnn és Connor vissza a barlangba és Arthemis meg haza. Mi még egy kis időt eltöltöttünk az étterembe és aztán mi is hazamentünk. Otthon nem volt senki. Alfred ment megismerkedni a többi háborús hőssel. Brucenak meg megint el kellett utaznia. Csak mi ketten voltunk. Dami azt mondta, hogy menjek fel a szobámba és 15 perc múlva jöjjek le. Így is tettem. Amikor letelt a 15 perc lementem, és amit láttam gyönyörű volt. Lent a nappaliban az asztal és a padló tele volt meggyújtott gyertyával. Illatuk is volt. Ha jól emlékszem, akkor vanillia illatuk volt. Ott állt a kanapé előtt és a kezét hátra rakva nézett rám mosolyogva. Elállt a szavam. Csak motyogni tudtam. Nem voltam képes elmondani mit gondolok erről. Nem tudtam kifejezni magamat. Végül csak ennyit tudtam kinyögni:
- Ez itt mind nekem van? – ő még jobban elmosolyodott. Odalépett hozzám. Láttam, hogy nem véletlenül van a keze hátul. Dugdosott valamit. – Mi az ott a kezedben? – kérdeztem kíváncsian.
- Meg mutassam? – kérdezte meg tőlem elég kacér hangon. Én természetesen egyet bólintottam, hogy igen szeretném látni. Ő előre rakta a kezét. Egy pici ajándékosdoboz volt. Én átvettem a dobozt és kinyitottam. Itt még inkább nem tudtam megszólalni. A dobozban egy gyönyörű nyaklánc volt. Szinte pont úgy nézett ki, mint Marta nyaklánca. Tudtam mit jelentett. Bruce is adott hasonlót Talianak és akkor pár hete Diananak is. Ez a gyöngysoros nyaklánc a Wayne családban egy jelkép mondhatni. Minden Wayne fiú ad az igaz szerelmének egy olyan nyakláncot. Kivettem a dobozból. Ő elvette tőlem és a nyakamba rakta. – Szerintem te is tudod, hogy ez a családomban mennyit jelent. És, hogy te még ennél a jelnél is többet jelentesz nekem. – én erre egyszerűen csak megcsókoltam és azt mondtam, hogy:
- Tudom! És szerintem te is tudod, hogy én is így érzek. – erre ő egy mosolyt dobott, majd visszacsókolt. Az este többi részét a kanapén csókolózva töltöttük. Neki volt születésnapja mégis én kaptam ajándékot. De lehet, hogy az volt neki a legnagyobb ajándék, hogy én örültem az enyémnek.