Egy életre szóló szerelem

2019. Március 24.

 Nora: Este nem tudtam aludni. Csak a szülinapomra tudtam gondolni. Hogy mégis mi lesz ott. Lesz szép díszes torta? Kitől milyen ajándékot kapok? De a legfontosabb kérdés szűntelenül lüktetett a fejemben már az előtt a nap előtt. Milyen érzés lesz a szüleim nélkül ünnepelni? Mivel nem tudtam ettől a sok kérdéstől aludni így gondoltam egyet és elmentem Dami szobájához. Bekopogtam, hogy ébren van e. Kinyílt az ajtó. Nem más nyitotta ki, mint én. Be se volt csukva. Benéztem és láttam, hogy nincs az ágyában. Tudtam, hogy, ha nincs az ágyban, akkor csak lent lehet. Így lementem a barlangba. Ahogy sejtettem ott ült a számítógép előtt. Odamentem hozzá és megkérdeztem:
- Te mit csinálsz idelent ilyen későn?
- Na és te? – fordult oda hozzám székestül. Én a gépre néztem, majd rá.
- Nem tudtam aludni. – ültem bele az ölébe. Ez őt nagyon meglepte. Igaz, hogy az alatt a pár hónap alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, de addig még nem volt alkalom, hogy az ölébe ültem volna. – Csak a szülinapomra gondolok. Szeretném, ha ez a szülinap egy kicsit más legyen. Egy kicsit jobb, mint a többi.
- Szerintem nagyon imádni fogod. – puszilt szájon Dami. – És biztos vagyok benne, hogy az én ajándékom nagyon tetszeni fog neked.
- Már alig várom. – csókoltam meg Damit. – De héj!
- Mi az? – kérdezte Dami.
- Ezen a héten nem edzettünk! És nem volt kínai órám! – kapott el a felismerés. Azt hittem, hogy Dami rosszul lett. Mivel soha semmit nem felejtett.
- Mert nem is kell több órát venned. – nyugtatott le ezzel az egyszerű mondattal és azzal az egyszerű mosollyal. – Mindent megtanultál, amire csak megtaníthattalak. – én ezután adtam Daminek egy jó éjt, csókot majd feláltam az öléből és elindultam a lift felé, amikor megállított félúton: - Várj egy percet! – én megfordultam és kérdően néztem rá. – Ugye a bulin viselni fogod a nyakláncot?
- Most csak hülyéskedsz velem ugye? – kérdeztem kuncogva. – Minden nap hordom! Holnap miért ne venném fel?
- Csak biztosra mentem. – vigyorgott Dami, miközben felált a székből. Ő is elindult aludni.

Diana: Vagyis csak azt hitted.
Nora: Te meg miről beszélsz?
Diana: Ott voltam én is. Te elindultál a szobád felé Damian meg egy tök másik irányba. Hozzánk. Az edzőterembe ment. Ott edzettem épp Bruce-szal. Ő odalépett Brucehoz majd egyet sóhajtott és belekezdett:
- Szia, apa!
- Szia, Damian! – köszönt Bruce miközben emelte a súlyokat. – Miért nem alszol?
- Szeretnék tőled kérni valamit. – dörzsölte a karját idegesen.
- És mi lenne az? – rakta vissza a súlyt a helyére.
- Szeretném, ha Dóri is kapna ruhát! – mondta határozottan.
- Damian! Tudod, hogy az, amit mi csinálunk éjjelente az veszélyes! – emelte fel a hangját Bruce.
- Igen, de ő... - kezdett volna bele Damian.
- De ő csak egy tini lány! – szedte le a fejét Bruce. – Ráadásul a barátnőd! Kockáztatnád a szerelmed életét, csak mert ő szeretné azt csinálni, amit mi? Néha meg kell húzni a határt, hogy ne essen a szerettünknek baja!
- De őt én megtanítottam harcolni! – ordított fel Damian, hogy szót kapjon. Ezen én is és Bruce is meglepődtünk.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte dühösen Bruce.
- Amióta itt van nálunk, azóta edzem őt minden pénteken. – folytatta magabiztosan. – Megtanult mindent, amivel magát vagy másokat megvédhet. Készen áll, hogy ruhát kapjon! – ez után fél perc néma csönd volt a teremben. Aztán Damian, mint kiskutya a gazdira, amikor rosszat tett, nézett Bruce-ra. – Kérlek! Megérdemli!
- Még átgondolom! – ezzel a mondattal Bruce visszament edzeni. Damian meg bólintott egyet és kiment az ajtón.
Nora: Ez megmagyarázza azt, ami utána történt!