Egy életre szóló szerelem

2018. December 31.

 Nora: Áh! A 18-as szilveszter! Az a nap még most is erősen él bennem! Nem is tudom, hol kezdjem.
Thomas: Mondjuk bárhol! Csak kérlek, ne húzd az időt! Hallani akarom!
Nora: Oké, oké! Szóval! Dél után 2-kor elkezdtünk készülődni. Bruce és Dick a ruhájukat készítették elő az Őrtoronyban tartott partira. Én és Damian pedig Alfred segítségével előkészítettük a mi saját partinkat, amit a Wayne birtokon tartottunk a titánoknak.
- Bruce! – szóltam neki nyávogó hangon. – Mi miért nem bulizhatunk a toronyban?
- Mert ti nem vagytok ligatagok és nincsen meghívótok. – válaszolt helyette Dick miközben a zsebéből előkapta a meghívóját és elkezdte lóbálni.
- Nekem mindegy. – tette hozzá a véleményét Damian. – Nekem ez a buli is meg fog felelni. Nem kell, hogy ezt az ünnepet az égben ünnepeljem.
- Pedig a toronyban vannak a legjobb bulik. – közöltem vigyorogva. Amúgy igazából nem is tudom, miért vigyorogtam. Csak úgy rám jött.
- Tök mindegy. – válaszolta Damian majd elfordult és közben egy apró mosolyt még ő is elejtett. Ez a beszélgetés és a díszítgetés még eltartott pár óráig majd leültünk a nappaliba tévézni. Később úgy este 9-kor Bruce és Dick elment a toronyba. Mi meg még elvoltunk hárman 10-ig, amikor is megérkeztek a vendégek. Mindenkit üdvözöltünk majd elkezdődött a buli. Volt zene, tánc, nasi. Minden tök jól ment. Éjfél fele mindenki megpróbált valami csöndesebbel ellenni, hogy halják, amikor elkezdődik a visszaszámlálás. Gar és Rav a kanapén ültek és nézték a tévét üdítővel a kezükben, miközben Gar az egyik karjával finoman átölelte Ravent. Rav pedig nekidőlt a vállának. Tényleg jól tudtam. Tényleg nagyon jól elvoltak. Eközben Mas és Menos az elemes ikrek, ahogy a csapat nevezte őket, éppen nem hagyták békén szegény Alfot. Vicces látvány volt. Ahogy két szélsebes kölyök megállás nélkül kérdik szegénytől a konyhában hogy „Kész van már? Kész van már? Kész van Már?". Nagyon jópofa volt. Ez alatt meg Bogár próbált flörtölni Poszméhvel. Mindenki nagyon jól elvolt. Csak én álltam egyhelyben és figyeltem, hogy minden terv szerint halad e. Aztán odajött hozzám Damian:
- Szia! – böki meg a vállamat jelezve, hogy ott van.
- Szia! – fordultam hátra. Amikor megláttam el voltam ájulva. Egész buli alatt nem is láttam. Akkor vettem észre, hogy megtalálta a legszebb öltönyét a szekrényében. Nagyon jól nézett ki. Témában szinte összeillett az én szerelésemhez. Az övé is olyan báliasnak nézett ki. Amúgy én egy gyönyörű hosszúszárú rucit húztam. Kék színű volt. Háta nem volt a ruhának. Az egész ruhát a nyakamon végig futó szalag tartotta, ami a ruhám része volt. Rajta meg egy szintén gyönyörű, fényes zöld ruci volt. Az ingujjain egy családhoz híven Wayne monogramos mandzsetta volt. Egy kicsit zavarba jött. Lehet, hogy ő is akkor látott engem először amióta átöltöztünk. De nem volt egyedül. Én is ugyan úgy, ha nem jobban zavarba jöttem. De végül erőt kapott magán és elkezdte:
- Szóval! – kezdte dörzsölni a nyakát. – Nem jönnél fel egy kicsit? Szeretnék veled négy szem közt beszélni. – elpirult. Ezen én egy kicsit meglepődtem. Sosem szokott egyire zavarba jönni. – Szóval! Akkor feljönnél velem a szobámba?
- Persze! Menjünk! – én is zavarban voltam egy kicsit. Nem tudtam, hogy mit akar, amitől zavarba jött. Egy kicsit fura volt az egész. Amikor bementünk a szobába ő becsukta az ajtót kulcsra. Nem kell mondanom, hogy egy kicsit érdekesnek találtam a dolgot. Nem tudtam mi az, amiért be kell zárkózni. Odalépett hozzám és a szembe nézett. Egyből lenyugodott. Én is ezt csináltam. Vett egy nagy levegőt és azt mondta:
- Szóval! – kezdte el vigyorogva. Úgy tűnt, hogy ez nem csak nekem volt kínos. – Megvan a szilveszteri fogadalmam. – na, erre számítottam a legkevésbé. Fogadalom.
- Na! És? Mi az? – kérdeztem tőle vidám mosollyal az arcomon, ami csak azért volt, mert folyton csak a szemébe voltam képes nézni.
- Ettől a naptól kezdve megfogadom, hogy... - kezdte el. – jobban megválogatom azt, hogy kivel akarok lenni. Nem fogok elhamarkodott döntéseket hozni.
- Nagyon helyes! – helyeseltem még mindig azzal a mosollyal.
- És ma este el is kezdem. – kezdett lelkesedni.
- Okés! – folytattam.
- Ma megmondom annak a lánynak, aki tetszik, hogy mit érzek. – ragadt rá az arcára a mosoly.
- Rendben!
- Megmondom neki hogy ő az egyetlen a világon. És, hogy ez most nem olyan, mint Ravnél.
- Tedd csak meg! – lelkesítettem. – Ne habozz!
- Oké! – És ezzel hirtelen megcsókolt...