Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

1.Fejezet

Brandon szemszöge:

Már egy hónapja,hogy elhagyott, már egy hónapja, hogy semmit nem tudok róla.Minden, ami utána maradt nem más mint egy levél,amit most is akár csak a többi nap a kezembe veszek és ha százszor nem olvastam el,akkor bizony egyszer sem. Az ágyamban fekve, edzés utáni zuhanytól még nedves hajamba túrok, miközben a kezemben levő,valószínűleg remegő kézzel megírt levelet olvasom el megint.A lap már tiszta gyűrött a rengeteg olvasástól és néhol még könnycseppek is áztatták,azt már nem tudom, hogy melyik tartozik hozzám és melyik Tinához.

Kedves,egyetlen,drága Bunkó Görényem!

Mire ezt a levelet olvasod én már a pályaudvar felé tartok vagy már éppen a repülőn ülök,attól függ,hogy mikor végeztél az edzéssel. De egy biztos:engem már nem találsz itt,sem Angelt csak ezt a levelet,amit azért írtam neked,mert elhagytalak. Most lehet kétségbe esel és már azon agyalsz, hogy utánam jössz és kérdőre vonsz,hogy miért.De ne tedd!! Előbb ezt olvasd végig,olvasd el,hogy miért hoztam meg ezt a döntést,amivel mindkettőnk boldogtalanságát okoztam.

Na szóval emlékszel a bulira,ami úgy 2 hete volt Justin szülinapján?Amit azért rendeztünk te Lisa meg én,hogy megünnepeljük Justin szülinapját,azt hogy én kibékültem a szüleimmel és egyben Angelt is. Azt,hogy gyakorlatilag minden a helyére került és bevallom,vagyis tudod,hisz annyiszor köszönetet mondtam,hogy nélküled nem ment volna. Te voltál az,aki összerakott mikor szétestem,te voltál az egyetlen, aki kiállt mellettem a szüleim előtt és,aki meg tudott menteni az önmarcangolástól,önmagamtól. Aki elhitette velem,hogy igenis értékes és különleges ember vagyok és,hogy a rossz dolgok igenis nem az én hibáim.Mindezt szeretném itt is megköszönni.Köszönöm neked.

Kicsit elkanyarodtam a lényegtől ugye? De hát ismersz, hogy szokásom.-Itt elmosolyodom és el is képzelem,ahogy a könnyes szemű lány elereszt egy keserű mosolyt,saját magán.Ez annyira ő lenne.Majd folytatom a levél olvasását.-Na abban a buliban kicsit többet ittál a kelleténél,láttam rajtad de úgy tűnt jól elvagy Justinnal és a többi haveroddal így nem szóltam semmit.Nem akartam megzavarni a szórakozásod és elrontani azt.Én épp Lisával beszélgettem,amikor megkért hogy menjek át hozzátok a másik szobába,hogy megkérdezzem Justint kell-e még oda pia. Te és ő a másik szobában,ahova tartottam beszélgettetek,úgy tűnt nagyon komoly témáról,mert kicsit távolabb vonultatok a többiektől. Én nem akartam hallgatózni..nem akartam meghallani..de valahogy mégis sikerült és bár ne hallottam volna meg,ahogy bevallod Justinnak,hogy én voltam az a lány,abban a buliban és te pedig az a srác.Ha emlékszel én utána kicsit furán is viselkedtem,na hát ez volt az oka,akkor tudtam meg.

Mint minden egyes alkalommal mikor, ehhez a levél részlethez érek mérgesen vonom össze a szemöldököm és igyekszem vissza emlékezni Justin szülinapi bulijára.Igen,elmeséltem neki,hogy Tina és én már akkor és ott találkoztunk és a körülményeket,de csak mert Justin a legjobb haverom és már nem bírtam tovább magamban tartani,mióta lefeküdtünk Tinával,ami egy csoda volt. Azóta bűnösnek éreztem magam,úgy éreztem elárultam,azzal hogy nem mondtam el neki előtte,hogy ki is vagyok és mit is tettem vele.Muszáj volt elmesélnem valakinek,hogy tanácsot kérjek,hogy vajon elmondjam Tinának vagy már késő és mindkettőnknek jobb lenne,ha ez a titok sose derülne ki. Iszonyatosan féltem,pont ettől,ami meg is történt,hogy ha megtudja, akkor elhagy és őszintén nem is csodálkozom rajta. Justin is azt a tanácsot adta,hogy próbáljam magam túl tenni rajta és ne emésszem magam rajta-na ja könnyű mondani.

Most lehet azon gondolkozol,hogy akkor miért nem borultam és akadtam ki rád?Megjegyzem jogosan.Még én is meglepődtem,hogy nem éreztem dühöt vagy gyűlöletet vagy utálatot.Nem éreztem mást csak csalódást,árulást és bánatot.De nem feltétlen azért, amit akkor tettél,hanem mert olyan régóta tudtad,hogy ki vagyok és hogy te voltál az ,aki miatt tönkre ment az életem és te mégsem mondtad el.Neked adtam magam,de te hallgattál.Nem mondtad el.Becsaptál pedig TE tudtad. De én annyira szerettelek Brandon ANNYIRA,hogy én igyekeztem megbocsájtani, úgy voltam vele,hogy én annyira szeretlek és annyi jót tettél értem.Tudom,hogy jó ember vagy az csak egy botlás volt,végzetes ugyan de csak egy botlás és megérdemled,hogy megbocsájtsak. Tényleg nagyon igyekezetem, két héten keresztül nem szóltam,róla hogy tudom.Próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna,mintha nem tudnám.Hiszen ha a szüleimnek és magamnak is meg tudtam bocsájtani neked miért ne tudnék?! Neked,akit mindennél jobban szerettem és talán még most is szeretek. De valahogy sehogy sem ment,bármit csináltál én rögtön neked támadtam,egy kis rossz dolog vagy vicces megjegyzés és én már ugrottam a torkodnak.,képtelen voltam veled lefeküdni.És be kellett látnom, és neked is be kell,így nem lehet élni. Ezzel tönkre tettelek volna téged is meg magamat is,nem mintha ez az elválás sokkal jobb lenne.