Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

20.Fejezet

-Julie majd rendezi a belépő kártyádat és nem lesz itt szerintem semmi hiba. -Magyarázta apa, ahogy az irodája felé tartottunk. Minden munkatársa, aki elment mellettünk kedvesen mosolygott én pedig igyekeztem viszonozni.

-Rendben. -Bólintottam beleegyezően, de ezt nem láthatta mert ott loholtam utána és azon igyekeztem, hogy ne essek hasra a magas sarkúban.

-Na az első feladatot az nem más, mint, hogy hozz nekem egy frissen főzött kávét. Mert coffeinre éhes a szervezetem. -Kuncogott, ahogy belépett az irodába. -Utána pedig elmegyünk a mai első meetingre, ahol te fogod nekem jegyzetelni az elhangzott és fontos információkat. -Nézett rám, úgy, mintha világmegváltó feladatot akasztott volna a nyakamba. Ami azt illeti számomra az is lesz, hiszen be kell ülnöm egy terembe, ahol egy csomó ember jelen lesz és még jegyzetelnem is kell mindazt kizárva, hogy egy csomó ember engem szugerál. Még, hogy ha nem is így van, de én így fogom érezni. Tudom. Mindig ezt érzem, hogy ha sokan vannak körülöttem, hogy mindenki engem néz és olyanokat gondol rólam ami nem igaz, vagy éppen igaz, de abba bele se merek gondolni, mert csak még jobban kiakadok. Te jó ég, már megint kattogok és kattogok. A gondolatok csak úgy özönlenek az agyamban és egyszerűen képtelen vagyok helyre tenni őket. A fenébe és ma még csoportterápia is lesz. Valaki lőjön le!

-Rendben kicsim? -Kérdezi apu bizakodva.

-Persze, hogy rendben van. -Mosolygok rá, amitől egy alig hallható megkönnyebbült sóhaj szakad ki a torkából. Eléggé elkeserít, hogy miattam ilyen feszült. Mert MIATTAM aggódik. -Megyek és megfőzöm a kávédat és kezdődhet is a küldetés. -Vágom magam tisztelgésbe, amin muszáj kuncognia. Majd pedig elpályázok a konyha felé. Legnagyobb szerencsémre, senki sincs ott, így senki nem láthatja, ahogy a konyhapultnak támaszkodva igyekszem rendezni a légzésemet és megnyugodni. Te hülye pánikroham most aztán nem fogsz ki rajtam. Én erősebb vagyok, mint te! Legalábbis ezt mondogatom magamban. Lassan megnyugszom és neki állok apu kávéjának, hiszen nem nagy kaland megfőzni. Hamar el is készítem majd elindulok az iroda felé, de ahogy fordulok ki a konyhából a testem nekiütődik egy másiknak és én azonnal a földre is huppannék, hogy ha nem kapná el a kezem egy erős kéz, aminek hatására a  kezemben levő kávé ránk borul. Mind a kettőnkre. Bosszúsan nézek fel az idegenre, aki még mindig a karom fogja.

-Gratulálok! -Morgom a képébe. Ha azt hittem, hogy Brandon pimasz mosolyán senki nem tud túltenni, akkor hatalmasat tévedtem. Elakad a lélegzetem, úgy érzem, hogy nem kapok levegőt, mert mintha Brandonnal néznék szemben. Ugyanaz a markáns áll,ugyanaz a szexi borosta, ugyanaz a magas izmos de mégis kecses alkat, ha szabad ilyet mondani  egy pasira. Ugyanaz a sötét haj, habár ez az idegen itt előttem hosszabbra hagyta azt és mint valami rossz buzi hátra fésülte. Bár be kell, hogy valljam talán ettől még szexibb. Megmozdul bennem valami, valami, ami már hónapok óta nem. Nagyot nyelek és képtelen vagyok megszólalni, mert az a jégkék szempár engem kémlel és már ettől forróság fog el. Ott állok mint valami totál idióta, akinek elvitte a cica a nyelvét szemben a sráccal, aki mintha Brandon kiköpött mása lenne -persze pár eltéréssel.