Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

19. Fejezet

Nagyon elaludtam, nagyon, de nagyon mondjuk nem igazán bánom lehet, hogy többször kéne kicsit túlzásba vinni a nyugtatót és az altató kombóját. Már dél volt, mikor kikecmeregtem az ágyból, csupán azt furcsállottam, hogy Angel nem keltett fel, hogy ki kell menni, amiért azt mertem feltételezni, hogy anya volt olyan kedves és aranyos, hogy kiengedje. Mindenesetre én azért amilyen gyorsan csak tudtam leszáguldoztam a lépcsőn, hogy Angel nehogy bepiszkítson. Na nem mintha lett volna már rá példa, hiszen igazán jól nevelt volt ilyen és minden téren. Egy szál rövid gatyában és pólóban álldogáltam a teraszon, amíg ő elvégezte  a dolgát. Épp azon tűnődtem, hogy mit is csináljak ma. Mert nem igen volt semmi, ami eszembe jutott az alváson kívül. Lehet, hogy én is téli álmot alszok, mondjuk ha ez így lenne akkor már ideje lenne felkelni tekintve, hogy lassan itt a tavasz. Amit amúgy imádtam, de most valahogy még ez sem tudott dobni a hangulatomon. Hangosan kifújtam a levegőt és összefontam a kezem a mellem előtt, mert igen csak fáztam. Majd betotyogtam a konyhába, hogy megigyam a szokásos reggeli kávémat, ami inkább ébredés utáninak felelt meg és Angelnek is adjak reggelit. Amikor hallottam, hogy csörög a telefonom az emeleten, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, hiszen vagy Lisa keres vagy olyan, aki említésre se méltó, szóval csak kávézgattam tovább és el voltam a gondolataimmal. Amíg meg nem szakított ebben az igazán fontos tevékenységben a csengő hangja. Úgy gondoltam, hogy ha nem tudja az illető, hogy bárki is van itthon, akkor feladja és elmegy, de ez a valaki igen csak erőszakos és akaratos egyén lehetett, mert egyáltalán nem volt szándékában feladni és ráadásul még az is tetézte a hangzavart, hogy az én drágalátos jól nevelt kiskutyám morgásba és ugatásba tört ki. Így hát kénytelen voltam kimenni és megnézni, hogy ki a fene is az és mit akar. De azt eldöntöttem, hogy, amit tőlem kap azt nem teszi zsebre.

Így hát kivágtam az ajtót és kitrappoltam a kapuba, hogy nagyon is illedelemtenül fogadjam a zargatómat. De még mielőtt bármit is mondhattam volna már meg is szólalt.

-Beengednél? -Kérdezte a rekedtes férfi hang a kapu túloldaláról.

-Tessék? -Háborodtam fel a pofátlanságán. -Először is talán szia. Másodszor is, eszem ágába sincs beengedni egy idegent, harmadszor is talán elnézést a zavarásért.-Oktattam ki.

-A harmadiknak kéne az elsőnek lenni vagy nem? -Javított ki, amitől még inkább elnyerte az ellenszenvem.
-Te most szórakozol velem? -Hőbölögtem.
-Szerintem te szórakozol velem édes, én itt sietnék te meg feltartasz.

-Nem vagyok édes és ha nem bököd ki végre, hogy mit akarsz akkor még elleszünk itt egy darabig vagy akár itt is hagyhatlak...

-Na jó..figyi apukád küldött, mert itthon hagyott valami nagyon fontos iratot, ami kell neki a következő megbeszéléshez, de mível van előtte is kliense nem tudott haza ugrani értük. Téged, meg nem akart zavarni és engem kért meg, hogy jöjjek el. Azt mondta, hogy előtte felhív azért, hogy tudj róla. -Szóval, akkor apa keresett. Basszus, hát igen talán még sem ártott volna felvenni a telefont.

-Honnan tudjam, hogy nem valami erőszakos sorozatgyilkos vagy, aki azért akar bejönni, hogy megerőszakoljon aztán meg kivégezzen?  -Húztam az agyát, mert most ez kifejezetten boldoggá tett.

-Egy sorozatgyilkos esdekelne, hogy add oda azokat a papírokat, mert különben az apád kirúg?

-Szerintem pontosan ezt mondaná. -Húztam tovább az agyát.

-Na ne szívass. -Sóhajtott fel. -Tudod mit, nem is kell beengedned csak hozd ki az iratokat és itt sem vagyok. -Nem is lenne rossz ötlet, akkor legalább hamarabb vissza térhetnék a fontos teendőimhez.

-Megnézem, hogy mit tehetek az ügy érdekében. -Motyogtam és besiettem.  Már csak abban bíztam, hogy meg is találom, amit keresek, de szerencsére igazam volt és ott volt apa íróasztalán. Mázlim van!