Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

10. Fejezet

-Milyen pizzát kérsz édesem? -Kérdezi Brandon az asztal fölött a fülemhez hajolva. Miután megegyeztünk, hogy pizzázni fogunk rögtön ide jöttünk, mert köztudottan Fernando pizzériája a legjobb. Egész este el se engedi a kezem, most is az asztal alatt fogja vagy a lábamon pihenteti az övét. Ettől az egyszerű gesztustól képes megmelengetni a szívem, mint egy hősugárzó.

-Hm-gondolkodom el az ajkamat rágcsálva. -Legyen mondjuk Hawaii.

-Miért pont az? -Kérdezi rögtön Justin fanyalogva. -Sose értettem, hogy mit keres a pizzán egyáltalán ananász. -Morfondírozik.

-Szerintem pedig éppen, hogy az ananász teszi érdekessé és izgalmassá az ízvilágát. -Védem a Hawaiis pizzát, mert én személy szerint nagyon szeretem. Mondjuk, melyik pizzát nem? -Szóval akadj le a pizzaválasztásomról Justin.
-Oké én csak kifejtettem a véleményem. Nem kell rögön bekapni a fejem. -Emeli fel a kezét védekezően. Már mondanám, hogy bocsi és nem akartam neki támadni, amikor jön a pincér.

-Mit hozhatok? -Kérdezi felénk villanó kedves vigyorral. Mire mi elmondjuk a rendelést. -Hozhatok még valamit?

-Igen, kérnénk egy üveg pezsgőt, mert ünnepelünk. Több szempontból is. -Mosolyog rám Brandon és ezzel biztos vagyok benne, hogy utalni akar valamire, hogy mit is ünnepelünk.

-Ohm -szólalok meg nagy nehezen és érzem, hogy gombóc nő a torkomban. -Én nem kérek pezsgőt, hanem helyette egy pohár baracklevet, ha lehet. -Nyögöm ki, mire 3 értetlen szempár villan felém.

-Most mi az? –Nézek rájuk értetlenül, mint ha nem érteném, hogy miért méltatnak ilyen furcsa pillantásokkal.

-Csak nem hittem volna, hogy valaha is azt mondod, hogy nem kérsz alkoholt. –Magyarázza Brandon. –Rólad biztosan nem. Biztos, hogy jól vagy? –Kérdezi aggódva és a lábamra teszi meleg kezét.

-Igen biztos! –Csattanok fel kicsit ingerültebben, mint ahogy azt eredetileg terveztem. –Bocsi. –Sütöm le a szememet zavaromban. –Csak ne aggódjatok értem, mert nincs baj csak hosszú volt a nap és nem kívánom most az alkoholt. –Igyekszem kimagyarázni magam a kellemetlen helyzetből, mert azt mégsem mondhatom most itt ki, mindenki előtt, hogy bocsi de azért vagyok ilyen idegbajos és azért nem ihatok alkoholt, mert kicseszettül terhes vagyok.

-Hallotta a hölgyet –mondja Brandon a pincérnek –egy baracklé lesz és egy üveg pezsgő, na meg persze a 4 pizza, amiket az előbb mondtunk. –Sorolja én pedig hálásan mosolygok rá, hogy sikerült ilyen hamar túllépnünk a témán. Nagyot sóhajtok, mert bízom abban, hogy ezzel kicsit eltolhatom a színvallást. Hamar kihozzák a pizzát, egy szavunk sem lehet és az este további zökkenőktől mentesen zajlik, aminek nagyon tudok örülni. Viccelődünk, és jól érezzük magunkat, sokat beszélgetünk és nevetünk. Minden olyan mint régen. Szóba jön az egyetem na meg az órák és kérdezik tőlem, hogy, hogy nem láttak idén egy órán sem.

-Átmentem levelezős tagozatra –vallom be és bekapok egy szelet pizzát, ez az utolsó szelet, ami elég nagy teljesítmény tőlem. Aki egy felet alig bír megenni, de a sok stressztől és a terhességtől megjött az étvágyam. Meg legalább, amíg eszem nem zaklatnak a kérdésekkel.

-Miattam? -Kérdezi Brandon kicsit keserűen. Felé kapom a fejem és a szemében látom a bánatot és azt,ami az én szememben is látható minden egyes nap. A tehetetlenséget. -Miattam mentél át ugye? Hogy ne kelljen minden nap látnod, mert nem akartál és tudtál volna rám nézni. -Ezt már nem kérdezi, hanem kijelenti. Abba hagyom a pizzaszeletem rágcsálását leteszem a tányérra.

-Nem hazudok, te is tudod, hogy nem szokásom. Részben igen, de nem te voltál az egyedüli oka. -Vallom be és megszorítom a lábamon nyugvó kezét, hogy kicsit megnyugtassam. Soha nem hittem volna, hogy azt az embert fogom a legsérülékenyebbnek látni, aki az én szememben mindig is a legerősebb és legkeményebb.