Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

12. Fejezet

Tina szemszöge:

Nagy nehezen kinyitom a szemem, de annyira nehéz, mintha mázsás súlyok húznák lefelé. De megerőltetem magam és hiába kerül hatalmas erőfeszítésbe, mégis sikerül őket nyitva tartanom. Végig mérem a szobát, ahol fekszem és akkor kezd el összeállni a kép. Kórházban vagyok. Az emlékek megtorpedózzák a kissé szétesett agyamat és eszembe jut a meccs, Brandon, az hogy ő hozott ide. Brandon..tudja. Összegzem magamban. Tudja az igazat, amit igyekeztem minél távolabb tartani tőle. De most kiderült. Kár tovább tagadni vagy futni előle. És most mi lesz? Ki tudja. Az illető pedig, aki elől oly sokáig titkoltam most itt ül a kórházi ágy mellett és az egyik kezemet fogja és halkan szuszog. Nem tudom mennyi idő lehet csak azt, hogy pisilnem kell, de nagyon. Felállnék, hogy megkeressem a mosdót, de kissé gátol a tény, hogy legalább 3 cső lóg ki a karomból. Basszus nagyon remélem, hogy nem lett semmi baja a kisbabámnak. Tudtam, hogy hülyeség elmennem arra a kicseszett meccsre, de én mégis elmentem. Ha emiatt veszítem el én sose bocsájtok meg magamnak. Na meg persze az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy meg kellett volna fogadnom a nőgyógyászom tanácsát, hogy igyekezzek stresszmentesebben élni. Láthatóan elég silány munkát végeztem. De nekem akkor is rohadtul kell pisilnem!

-Brandon...-szólongatom és végigsimítok a kezén. Szinte azon nyomban kipattan a szeme és azok a szép kék szemek fáradtan néznek rám.

-Mi az Hercegnő? -Kérdezi aggódva. -Csak nincs baj? Fáj valami, hívjak egy nővért? -Kérdezget szinte egyetlen szuszra, amitől még ebben a képtelen helyzetben is mosolyt csal az arcomra.

-Csak pisilnem kell, de nem tudom, hogy...-kezdek bele.
-Nem kellhetsz fel. -Ráncolja a szemöldökét és a gondolkozástól, hogy mit találjon ki imádnivaló ráncok jelennek meg a homlokán. Ohh de hiányzott Istenem. Még mielőtt más is eszembe juthatna már fel is kap. -Brandon te meg mit csinálsz?-Sikkantom, de jobbnak látom ha inkább a vállaiba kapaszkodom.

-Mégis minek tűnik? -Kérdezi játékosan engem a karjaiban tartva a másik kezével pedig az infúziós tartóval. -Kiviszlek pisilni.

-Hát te eszméletlen vagy. -Sóhajtom a vállába, ahogy a wc felé tartunk.

-Eszméletlenül okos, szexi, vonzó, ellenállhatatlan és..

-Öntelt, egoista- folytatom ezzel belemenve a kis szokásos játékunkba.
-De te így is szeretsz.
-Sajnos igen. -Adok neki igazat. Várom, hogy erre mit fog reagálni, de nem szól semmit. Helyette segít a pisilő műveletbe, ami így elég viccesre sikeredik. És a végén már muszáj nevetnem, aminek a vége az lesz, hogy megfájdul a méhem vagyis szerintem az az a testrészem. Brandon pedig visszafektet az ágyba.

-Véres volt? -Kérdezem aggódva. Nem kell többet mondanom, mert mind a ketten tudjuk, hogy mire gondolok.

-Nem. -Rázza meg a fejét, ahogy visszaül az eddigi helyére és újra kezébe veszi a kezemet, mintha csak ő birtokolná. De nem csak a kezemet birtokolja, hanem engem is és a szívemet.

-Hála az égnek. -Sóhajtom. -Mikor mehetek haza? -Kérdezem. -Basszus Angel egyedül van otthon. -Jut eszembe hirtelen.

-Ne aggódj miatta. Adtam neki enni na meg inni. Sőt még sétáltunk is egyet mielőtt vissza jöttem volna ide, hozzád.

-Köszönöm. -Szorítom meg a kezét hálásan, mert tényleg az vagyok. Hálás. Nagyon is.

-Nincs mit. Értetek bármit megtennék. -Simít ki egy tincset, ami a szemembe lóg én pedig az érintésétől elalélok. Még mindig ugyanolyan jó érzés, mint régen. -Kár, hogy ez kellett, hozzá, hogy rájöjj te kis buta. -Suttogja. -Ha ezt előbb tudom....