Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

5. Fejezet

Tina

-Látom már miről beszéltél. -Mondtam ki hangosan, miután magamban szitkozódtam, ahogy egyre több és több fiatal, velem egykorúak tobzódtak be a kis tengerparti italozóba vagy kint foglaltak helyet a parton levő asztalok egyikénél. Emilyvel meg sem álltunk egy percre sem, amióta elkezdődött ez az őrület. És még csak 10 óra volt. Mi pedig 12 vagyunk nyitva, ami azt jelentette, hogy még két óránk van kínban és szenvedésben, rohangálásban. Pont ez kell egy kismamának-gondoltam magamban. De nem volt miért panaszkodnom, hiszen én vállaltam, hogy itt dolgozom épp a csendes környezet miatt na meg, mert közel van a lakásomhoz is, na meg persze Brandontól. Ez még csak a 4. alkalom, hogy a nap folyamán eszembe jutott. Ha úgy vesszük azt hiszem haladok, kezd egyre kevésbé érdekelni az az arrogáns és beképzelt alak. És ezt még képes is voltam elhinni.

-Én mondtam. -Kacsintott rám Emily és beletette a kis napernyőt a limonádéba, amit az egyik kinti asztalhoz kellett kivinnem. -A délutáni pangás elég megtévesztő tud lenni, de rá se ráncs. Hamar hozzá fogsz szokni és ha ez vigasztal holnap csak délutántól leszel.

-Köszi -morogtam egy kicsit -hát ettől sokkal jobb lett. -Eresztettem felé egy mosolyt, mert én is tudtam, hogy nem ő tehet a nyomoromról. Erről az egészről csak is én tehetek, mert annyira hülye és naiv voltam. Az italt elvettem az asztalról és megindultam vele kifele. Közben csak azon járt az eszem, hogy basszus hogy lehettem ennyire szerencsétlen? Az italt a kinti asztalra tettem, ahol egy épp valami könyvet bújó lány ült.

-Köszönöm szépen. -Mosolygott rám kedvesen. Vörös tincseit egy hajpánttal fogta hátra, hogy ne lógjon bele a szemébe és zöld szemei barátságosan csillogtak.

-Nincs mit. -Feleltem mosolyogva, mert hogy lehetnék valakivel flegma ha egyszer ilyen kedves? Még ha az egész világra is haragszom, arról nem az előttem ülő lány tehet. Aki, ahogy látom épp az Angelfallt tarja a kezében.

-Úristen! -Visítottam fel hirtelen felindultságból, mint mindig amikor valami nagyon izgalomba hoz. Az érzelem kinyilvánításom még mindig olyan őszinte és hirtelen volt, mint egykor. Ezen a lány csak nagyokat pislogott, mert csak az hiányzott, hogy elkezdjek fel-le ugrálni izgalmamban , mint egy óvódás. Hogy fogok felnevelni egy gyereket, ha még magam is úgy viselkedek mint egy gyerek? Futott át az agyamon, de nem volt időm többet rágódni ezen, mert a lány a kezében tartott könyvre pillantott. Amit én is nagy szemekkel lestem.

-Te is szereted? -Kérdezte kicsit félénken.

-Nagyon. -Lelkesedtem fel. -Ez az egyik kedvenc könyvsorozatom, de amúgy imádok minden angyalos témájú könyvet. Olvastam már a Fallent a Csitt-csitet és az Unearthly-t is, de ha őszinte akarok lenni, akkor az Angelfall tetszett a legjobban, mert annyira de annyira menő a főszereplő csajszi. Vagány, kemény és nem egy rinyálós csaj pedig annyi szarságon ment keresztül. -Itt elgondolkoztam egy kicsit, mert hogy ha az életem egy könyv lenne akkor rám, hogy gondolnának? Mint egy rinyálós és mindenért kiakadó gyenge csaj vagy egy mindent kibíró, erős, vagány nő, aki minden helyzetből képes kihozni a legjobbat? Véleményem szerint inkább az első lenne a sanszosabb. Főleg most. Meg is fogadom magamban, hogy ennél is kevesebbet fogok panaszkodni. Hisz ez a való élet, nem egy könyv. Itt nem fog jönni a szőke herceg, aki megment a nehézségektől. Mindenkinek meg kell vívnia a saját csatáit, köztük nekem is.

-Igen nekem is. -Bólintott vöröske, mert a nevét azt nem tudtam. -Határozottan ez az egyik legjobb könyv a világon, pedig-gondolkozott el. -Én is rengeteget olvastam már.

-Hé szépségem. -Szakított félbe bennünket egy elég bunkó srác csoport, akik Vöröske melletti asztalnál foglaltak helyet. -Hoznád nekünk is a kért piákat? Már kezdünk kiszáradni. -Ezen úgy hangzott, hogy az egész csapat jót mulat, pedig én egyáltalán nem tartottam viccesnek. Látszik a szintük. Ügyet sem vetettem rájuk, még arra se méltattam őket, hogy feléjük forduljak. Kapják be.