Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

9. Fejezet

Brandon:

-El se hiszem, hogy itt vagy. Nem lehet, hogy ez csak valami hülye képzelgés a sok ütéstől, amit kaptam? -Kérdezem tőle, ahogy az edzőterem öltözőjében borogatja egy vizes törölközővel a sebeimet és lemossa rólam a rám száradt vért. Kicsit kuncog, amikor ismét benedvesíti a törölközőt, hogy folytathassa a munkáját. Attól a ténytől se tekintsünk el, hogy az ölemben ül. Olyan közel tudhatom magamhoz, mint a közel három hónap alatt egyszer sem.
-Ez nem álom. -Suttogja kicsit rekedtes hangon. -Itt vagyok. -Mogyoróbarna szemei olyan éretten csillognak, amit eddig még sose vettem észre, vagy ez valami új. Nem tudom eldönteni. Mintha az ölemben ülő lány kicsit megváltozott volna, de azt nem tudom megmondani, hogy miben. Legszívesebben megkérdezném tőle, de inkább nem teszem, hanem egy másik kérdést intézek hozzá.

-Hogy, hogy eljöttél? -Felkapja a fejét, ami eddig a sebem monstrálásával volt elfoglalva. Hogy tud valaki ilyen áthatóan és gyengéden nézni?

-Hát tudod. -Kezd bele egy hatalmas levegő vétel után. -Elgondolkodtam Lis levele után, hogy mit is csináltam. Hogy megfutamodtam előled és a történtek elől. Magadra hagytalak téged és mást is. Nem törődtem senkivel csak magammal, az önérzetemmel és a büszkeségemmel. Semmi mással. És ha úgy vesszük ugyanazt csináltam veled, mint amit te velem. -Húzza el a száját és belém mar az igazság. Tudom, mit tettem vele. Tudom, hogy tönkre tettem.

-Sajnálom Tina. -Húzom magamhoz hirtelen, amitől kiesik a kezéből a törölköző és átöleli a hátam, hogy még közelebb kerülhessünk egymáshoz.
-Én is sajnálom. -Suttogja. -Nagyon sajnálom.

-Semmi baj. Most már itt vagy és én is neked. Nem lesz semmi baj. Nem tettünk semmi olyat, amit ne lehetne visszafordítani. -Erre a mondatomra megmerevedik és hirtelen megérzem a belőle áradó feszültséget. A hangulat egyik percről a másikra csap át békésből feszültté és én nem tudom megmondani az okát.

-Hát tudod. -Kezd bele el-el akadó hangon, amitől tudom, hogy van valami baj. Rosszallóan húzom össze a szemöldökömet és az arcát kémlelem. Lehet, hogy kicsit kérdőre vonóan pásztázom, mert a kezét kezdi tördelni és az ajkát harapdálja. Mindig ezt csinálja, hogy ha nagyon feszült vagy ha erősen gondolkodik és koncentrál valamire. Ez a cselekvése egyben rohadtul szexi és ad okot aggodalomra.

-Mi az? -Kérdezem tőle kicsit lágyabb hangon, mint ahogy azt először akartam volna, de nem akarom elijeszteni. Most nem, hogy vissza kaptam. Majd eltűrök a füle mögé egy kiszabadult hajtincset, amibe beleremeg. A kezemet, ahelyett, hogy elhúznám az arcához érintem, mire ő beletemeti azt. Olyan kicsi és védtelen a hatalmas tenyeremben. Az emberben azonnal feltámad a védő ösztöne, hogy mindentől és mindenkitől megvédje.

-Van valami, amit tudnod kell. Csak nem tudom, hogy mondjam meg. -Hajtja le a fejét és összeszorul a szívem, attól, hogy így látom. Őrlődve. -Nem biztos, hogy örülni fogsz a hírnek. Sőt. Biztosra veszem, hogy nem fogsz. -Még inkább összevonom a szemöldököm és magamban már le is pörgetem a lehetséges opciókat, hogy vajon mi lehet az, amit ennyire nem akar és tud kimondani. Mi lehet az, aminek nem örülnék? Már itt van, szóval más nem számít. Vagy talán van valami új pasi, akivel összejött, amíg nem voltunk együtt?! Ez az egyetlen lehetséges opció van számomra, azok alapján, ahogyan utalgat. Legszívesebben megráznám, hogy nyögje már ki, de visszafogom magam. Ismerem már. Tudom, hogy ezzel nem mennék semmire. Sőt. Még inkább elriasztanám és kétségbe ejteném.

-Mondd csak nyugodtan. Bármi is az, együtt megoldjuk. -Igyekszem nyugodt és magabiztos hangon beszélni, de kibaszottul nehéz. Szemei mélyen az enyémbe fúródnak és most már biztos vagyok benne, hogy valami megváltozott az ölemben ülő lányban. De halvány lila gőzöm sincs, hogy mi az.Már szólásra nyitja a száját én pedig felkészülök arra, hogy összetörje a szívem.