Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

4. Fejezet

Brandon

Ez is elérkezett, az egyetem első napja. El sem hiszem, hogy itt vagyok és ma már találkozhatok vele. A fejemben már számtalanszor lejátszottam magamban, minden forgatókönyvet, hogy hogyan és mit is fogok neki mondani, ha összefutunk. Az egyikben dühösen ordibált velem, én pedig csak nyugtatgattam és valahogy elértem, hogy megnyugodjon és ölelkezve borultunk egymás nyakába. Egy másikban ugyanígy volt, de egy pofonnal is gazdagabb lettem, hát ha Tina makacs és lobbanékony természete nem változott, akkor ez elég sanszos volt. Biztosra vettem, hogy ugyanolyan maradt. De voltak negatív gondolataim is. Volt, hogy arra gondoltam, hogy elküld a francba és egyáltalán nem lesz olyan megbocsájtó, mint amiben bíztam. Napok óta ilyen és vele kapcsolatos gondolatok jártak a fejemben, na nem mintha ez előtt nem így lett volna. De most még az eddiginél is jobban. A boksz edzések sem úgy mentek, mint eddig Thomas meg is jegyezte, hogy nem vagyok a régi és ha igazán nyerni akarok a következő meccsen, akkor kurva gyorsan szedjem össze magam, mert ez így nem állapot. Igaza volt. Ha bajnok akarok lenni, akkor oda kell tennem magam. Amint vége az óráimnak az edzőterem felé veszem majd az irányt, de most még egy nagyobb csatát kell megvívnom. Szembe kell néznem egy Jéghercegnővel. Leparkolok a motorommal az egyik parkolóba és leveszem a sisakot a fejemről. Még a motorozás sem olyan jó, így Tina nélkül, ahogy semmi sem. Idegesen kócos hajamba túrok, mire meghallom a parkolóban álló egyik lánycsoport hangos kuncogását.  Kíváncsiságtól vezérelve odasandítok, de nem látok bennük semmi különlegeset. Hülye pláza picsák, akik azt hiszik, hogy olyan rohadt jól néznek ki és ezért bármelyik pasit megkaphatják. És elég nekik egy éjszaka is. A rövid miniszoknya vékony, hosszú combjaikra feszül, mert persze szinte mindegyiken ugyanolyan ruha van. Semmi egyediség, egyéniség semmi önálló gondolkodás vagy stílus. Tucatlányok, akik nekem már egyáltalán nem mozgatják meg a fantáziám. Kuncogva pillantanak felém és igyekeznek csábosan rám mosolyogni, de nem méltatom őket többre egy pillantásnál. Nekem az ilyenekből hivatalosan is elegem van. Most, hogy tudom, milyen egy igazi nővel az ilyenek az árnyékába sem érnek. Persze mondhatja bárki, hogy ezt azért mondom mert a szerelem vak és elhomályosítja a látásomat, de ez nem igaz. Aki ismer az tudja, hogy nálam ez hatalmas szó. Hiába kaphatom meg akármelyik lányt, ha nekem egyszer csak az, az egy kell, akit nem. Cseszhetem az egészet. Leszállok a motorról és a sisakot a kormányra helyezem, majd elindulok a hatalmas épületbe, ahol már az aulában idegesen fel s alá mászkáló Lisa vár rám. Még ő se hallott Tina felől semmit, ami eléggé aggasztott. Tudván, hogy milyen jó barátnők voltak. A legkevésbé sem akartam, hogy miattam a vele levő barátsága is tönkre menjen. Ami láthatóan nem sikerült, mert nem akarta gondolom Lisát két tűz közé állítani a Justinnal való barátságom miatt. Így inkább lemondott róla. De, hogy tudott ilyen könnyen lemondani mindenről? Rólam, Lisáról? Szegény Lis, őt sem irigyeltem és ha ez nem lett volna neki elég, még én is azzal zaklattam, majd, hogy nem minden nap, hogy nem- e hallott valamit felőle. Vagy nem -e beszéltek, találkoztak. Ő mindig csak a fejét rázta szomorúan. Neki is hiányzott a barátnője, mindenkinek hiányzott és neki fogalma sem volt róla, hogy mennyire.

-Szia Lisa. -Köszönök a haverom csajának egy kierőltetett mosollyal. -Justin hozott?
-Szia Brandon. Igen, aztán ment is a másik kampuszra, hogy odaérjen az órájára. -Muszáj volt vigyorognom ezen az infón, mert Justin és én hajlamosak voltunk teljesen offolni az első heteket. És csak csajozni és bulizni minden este, nappal meg kipihenni az éjszaka fáradalmait. De mióta ő megismerte List én meg Tinát, az életünk 180 fokos fordulatot vett. Már nem voltunk az a két lehetetlenül linkes alak.

-Készen állsz? -Kérdezte Lis, ahogy a lépcsőn felfelé haladtunk az első emeletre, a termünk felé.

-Én mindig, hisz tudod. Mindenre. -Kacsintottam rá megjátszott magabiztossággal, pedig még sose izgultam és féltem ennyire. Maximum talán, akkor, amikor az edzésről haza érve tudatosult bennem, hogy elveszítettem és elhagyott. Lisa egy kis mosolyt villantott rám bátorításképp. Hiányzott a lány, aki az ilyen megjegyzéseimre és megnyilvánulásaimra szúrósan néz rám és elküld a fenébe, vagy kioktat, hogy mennyire lehetetlen és szexista alak vagyok. A szemét forgatja és égnek emeli a szemét. A homloka közepén pedig megjelenik az az édes ránc, amit úgy imádtam. Beléptünk a terembe, List pedig udvariasan magam elé engedtem, majd helyet foglaltunk az utolsó sorban. Minden egyes ajtó nyitással az ér megfagyott az ereimben és izgatottan fordultam hátra, hogy az a személy lép -e be a terembe, akit annyira vártam. De minden egyes alkalommal csalódnom kellett. Egyik sem ő volt az. Idegesen ráztam a székben a lábam és üvölteni tudtam volna  türelmetlenségtől. Lis csak biztatóan mosolygott rám, mikor látta  a csalódást az arcomon.