Összefonódott sorsok 2.rész:Bocsáss meg,neki!

14. Fejezet

Tina szemszöge:

Már délután négy óra volt és épp Lisát vártam a kórház parkolóban, hogy értem jöjjön. De még sehol sem volt, pedig küldött reggel egy üzit, hogy akkor az órái után jönnek Justinnal és haza is visznek. Örültem neki, hogy megteszik ezt értem, mert nem igazán volt kedvem haza buszozni innen a város másik részére. Más segítségét meg végképp nem akartam kérni. Mondjuk kiét is kérhettem volna? Brandonét biztos, hogy nem. Talán Thomasét? Aaaa, az meg még inkább felejtősebb, mert nem kéne a volt pasim, aki egyben a jövendőbeli gyerekem apjának legjobb haverjával szoros kapcsolatot ápolni. Főleg úgy nem, hogy a hormonjaim tombolnak és valami érthetetlen módon még talán vonzónak is találom az illetőt. Amikor reggel felébredtem már nem volt sehol, gondolom neki is meg van a maga dolga és csak azért volt ilyen kedves, mert sajnált. A szemében én csak a haverja szerencsétlen csaja vagyok, akit szépen felcsináltak. Max szarul érzi magát Brandon helyett is és segíteni akar. De a sajnálatból adódó segítség köszönöm szépen, de nem kell. Plusz nagyon is jól vagyok, mármint az orvos szerint csak a hirtelen stressz tett be ennyire és ha oda figyelek, hogy ne idegeskedjek annyit, akkor nem lesz semmi baj. Se velem se a babával. De már abban sem vagyok biztos, hogy akarom. Tudom, nagyon gonosz vagyok, de a Brandonnal való történtek kicsit elbizonytalanítottak. Át kell gondolnom, hogy mit akarok és azt hogyan. Rendbe kell tennem az életemet, de nagyon gyorsan. Meg kell csinálnom a vizsgáimat, amik a következő hónapban lesznek. Beszélnem kell a szüleimmel. Oh Istenem. Mi a jó büdös fenéhez kezdjek?

Éreztétek már úgy, hogy olyan az életetek mintha egy folyamatosan remegő lécen kéne végig mennetek legalább 10 méter magasan? Aztán eljön az a pont, mikor a léc már annyira remeg, hogy ti elveszítitek az egyensúlyotokat és csak zuhantok. Zuhantok a semmibe. Na én pontosan ezt éreztem jelen pillanatban.

-Tina? -Hallom meg Thomas hangját és először azt hiszem, hogy a képzeletem játszik csak velem, de rájövök, hogy nem. Tényleg itt van, amikor meglátom.
-Hát te? -Sétálok oda hozzá.
-Érted jöttem. -Rántja meg a vállát, mintha egy teljesen egyértelmű dolgot közölt volna velem, amit tudnom kellett volna.

-Értem? -Kérdezek vissza értetlenkedve, mert nem esik le a dolog.
-Jaja. -Vigyorog töretlenül és meg mernék esküdni, hogy élvezi az értetlen arckifejezésem látványát és jót szórakozik rajtam. Csúcs szuper, hogy már megint Tina Marshall felel a szórakoztatásért.

-Egy szót sem értek abból, amit mondasz ugye tudod? -Billentem oldalra a fejem.
-Vágom és hidd el én nagyon jót mulatok rajtad.

-Szuper. -Húzom el a szám kelletlenül. -Örülök neki.
-Na jó, annyi a lényeg, hogy nem tudott végül eljönni érted Lis és Justin, mert-...-akad el a tudomány. -Mert közbe jött valami. -Fejezi be. Ahha közbe jött valami, ez igazán kreatív mondhatom.

-Így be kell érnem veled, mint a sofőröm? -Viccelődök.
-Valami olyasmi. Remélem megfelelek a posztra. -Miért érzem ennek a mondatnak a kétértelmű jelentését? Már megint olyan dolgokat képzelek a szituációkba, amiket nem kéne, mert csak a zavart elmém szüleményei.

-Azt majd meglátjuk. -Válaszolom és elindulunk a kocsijához.
-Mitől függ? -Kérdezi és megáll egy fekete Mustang előtt.

-Ez most komoly? -Bukik ki belőlem a kérdés még mielőtt meggondolhatnám, hogy tényleg feltegyem-e vagy sem.
-Mi? -Kérdezi, ahogy kinyitja nekem az ajtót, hogy beszálljak, majd az autót megkerülve ő is ugyanígy tesz.
-Na várom a választ. -Mondja, ahogy beszáll és a kulcsot az indítóba dugja.

-Kizárt, hogy kifejtsem. -Rázom meg a fejem.
-Oké, akkor addig nem indulunk el, amíg nem hallom. -Dől hátra az ülésen.
-Ez most komoly?
-Jaja. -Válaszolja lazán.