Az Ifjú Carter

Harmadik fejezet - Egy új titok

Felkeltem, de ez a nap más volt. Ezen a napon...halt meg apa 2 éve. Felöltöztem és kimásztam az ablakon, s leugrottam. Átugrottam a kerítést és az utcán voltam.
Futottam a temető felé, mint akit nem érdekli a világ. Bementem a helyi virág boltba. Ms. Moffat odaadta a legszebb szegfűit.
Elsétáltam a temetőbe és elhelyeztem a virágokat. A síron ez állt:
James Carter (1974-2015)
Felesége.      Lánya
Suzi Carter  Cruz Carter
„ A harcos, aki még fél karral is harcolt”
Könnyező szemmel álltam, ott és csak álltam. S feltörnek a régi emlélek, amik olyan fájdalmasok, hogy térdre esek. S az emlékek: otthon vagyok 13 évesen és apám megígéri, hogy visszajön. Ott álltam a nappaliban és sírtam.
- Ne sírj kis pillangóm, visszajövök. -mondta apa.
- De, ha nem jössz vissza? -kérdeztem értetlenül.
S apám megtörölte a szememet, és kiment az ajtón. Többé nem látam őt. Mikor meghalt, a temetésen mindenki sajnált, de én tudtam ki az eredeti gyilkos.
Egy ismerős hang visszarepít a valóságba:
- Tudtam, hogy itt leszel...
- Miért? Miért? Miért? -kérdeztem.
- Anyukád halálra aggódta magát.- s a nagybácsim megölelt.
- Sosem leszel egyedül, a családod mindig ott lesz. - a táskámba rakott valamit.
- Gyere, beviszek téged az iskolába. - s beültünk abba a Skodába, ami két nappal ezelőtt láttam nálunk.
- Nyugi a unoka tesód Londonban kapott munkát, és megkért, hogy vigyázzak rá. -mondta a nagybácsim.
- Thomas nagybácsi milyen volt a fronton? - kérdeztem Thomastól, igen most jutottam odáig, hogy kimondom a nevét.
Meglepődve válaszolt a nagybácsim:
- Az apád és én a fronton nagy páros voltunk. Mivel, hogy a Shield... - innentől nem hallottam semmit, mert elindultunk az iskola felé.
- Bocsánat a tegnapiért, de a láttam egy boldog kislányt, akinek mindem álma, hogy Vasember gyarkornoka lehessen. - mondta a nagybácsim. Meglepődve fogadtam, azt hittem volna, hogy Thomas nagybácsi érzéketlen?
Tényleg ilyen voltam? Mikor még tini voltam - bár most is tini vagyok, csak na értitek - imádtam Vasembert?
Belegondoltam, hogy ha apa élne még ilyen lennék?
- Itt vagyunk. - mondta a nagybácsim és megérintette a vállamat.
- Köszi, hogy elhoztál. - mondtam.
Kiszálltam az autóból, és bementem a suliba. Elkezdődött az óra - elmerültem a gondolataimban, mintha megsüketültem volna -, és fölszólított a tanár:
- Ms. Carter mikor volt Napóleon megkoronáztatása?
- 1804-ben. - mondtam olyan ridegen, mint, amikor a bevásárló listát.
- Ms. Carter van valami baj? - kérdezte Ms. White tanárnő.
Válaszoltam volna, de Ryan megbökött a ceruza hegyével.
- Ryan fejezd be! - szólt Ms. White.
Tíz másodperc múlva kicsöngetnek. Az órákat másodperceknek éreztem. Végül indultam haza - mégis gondolkodtam, amit a nagybácsim mondott, apád és én a fronton nagy páros voltunk.
Tehát a családom kezéhez sok vér tapad? Mégis megbízok bennünk. Hazaértem, s észre se vettem, hogy mama szólt csak rohantam felfele. Levettem a cipőn, a pulcsim és megnéztem, hogy mi van a táskámban.
Egy USB volt. Az USBt csatlakoztattam a géphez. Meglepődtem, hogy mik vannak rajtam. A Shield bukása, Amerika kapitány és Vasember, Cruznak ezek a mappák volt rajta. Rákattintottam a Cruznak nevű mappára. Egy videó jelent meg a képernyőn.
Apa volt rajta. Sírtam, sírtam, és csak sírtam. Ott hallottam apa szavait:
- Cruz, ezt videót nézed én már nem vagyok köztetek. Sok mindent megtudtam én és a nagybácsid, a Shieldról. Ezen az USBén megtalálhatod a titkos információkat. Szeretlek Cruz, és a többieket. - mondta apa és a videónak vége.
- Nagyi, elkell mennem az uncsihoz a hétvégére! - szóltam le az emeletről.