Az Ifjú Carter

Kilencedik fejezet - Az igazság fáj

- Nincs túl sok időnk, és még ott van Luke. - mondtam.
A mester a kezében lévő nyakláncot elvarázsolta.
- Ez segít a legsötétebb bűbájban is a valóságot látni. - és kezembe adta.
- Hol van a második darab? - kérdezte Adam.
- New yorkban, azon belül sajnos nem tudom. Óvatosan keresétek, a darabok próbákra tehetnek. - válaszolt a mester.
Összepakoltunk, mindent ami kellhet, - egy összecsomagolható kardot, elsősegély dobozt. A mester odaadott két jegyet New yorkba. Elhagytuk a szentély, felszálltunk egy buszra; azt kivitt a reptére. 11:50 - kor fog elindulni a gép. Sóhajtottam, mi lesz, ha Lukenak baja esik, és mi lesz ha világnak vége?
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Adam.
- Igen, jól vagyok. - hazudtam.
- És tudod, hol fogunk megszállni? - kérdezte a kevésbé aggódó Adam.
- Queensben.
- Azon belül?
- A családomnál. - mondtam komolyan.
- Nem gondolod, hogy kicsit korai? - kérdezte elpirulva Adam.
Folytattam nevetve:
- Van jobb ötleted?
- Figyelem, kedves utasainkat megkérjük, hogy a London - New york útra menőket, induljanak meg! A repülő 10 perc múlva felszáll. - bemondta a nő.
  Összeszedtük a cuccunkat, megmutattuk a jegyünket; és felszállt a gépünk. Adam bealudt, - a vállamon pihent - biztos nem szokta meg az időzóna változást. Kinéztem az ablakon, az óceán kéksége, felidézett egy szép régi emléket.
10 éves lehetem, mikor elmentünk az egész családdal nyaralni Europába. Horvátországi tengerben fürödtünk. Nagyi makacssága miatt nem hajlandó bejönni a tengerben. Anya, Thomas bácsi, Luke és én a vízben fürdünk. Apa talált egy tengeri csillagot talált. Én azonnal kijöttem a vízből, és megcsodáltam. Apa visszatette a tengerbe.
  Sírni kezdtem, már apa nincs köztünk.
- Megkérem tisztelt utasainkat! Kapcsolják be öveiket, nem sokára megkezdjük a leszállást. - mondta a másod pilóta.
Óvatosan felébresztettem Adamet.
- Nem sokára leszállunk. - s kapcsoltuk öveinket.
  Megérkeztünk, kiléptünk a gépből; és megkerestük a csomagainkat. Telefonáltam, - Thomas bácsit hívtam. - Helló. Kitudnál jönni értünk a reptérre? - és fülemhez tartottam a telefont.
- Szia, Cruz! Persze. Tíz perc és ott vagyok! - mondta Thomas.
- Oké. - tettem le a telefont.
Adamhez fordultam:
- Tíz perc is itt lesz.
- Oké.
Leültem a bőröndömre, és belegondoltam Luke helyzetébe. Duda zavarta meg a gondolkozásomat. Thomas nagybácsi volt az, felálltunk, és beszálltunk az autóba. Én előre ültem Thomas mellé, Adam hátra. Hazáig néma csöndben voltunk, csak a rádió szólt.
  Itthon, juhé! Kikapcsoltam az övemet, és sóhajtottam egy nagyot. Kinyitottam az ajtó, Adam odaadta a bőröndömet. Benyitottam a házunkba, ahol nem rég dühösen jöttem el.
- Cruz! - mondta anya meglepődve.
Nagyi szigorú szemmel nézte Adamet.
- Mit keressel itt?! - és Adam fülét lehúzta a szájához.
- Nagyi, nyugi! Ő...velem van. - és Adamet kiszabadítottam Nagyi fogássából.
- Anya, biztos megtudják magyarázni! - és levette a kötényt anya.
- A nevem Adam Smiths. - mutatkozott be Adam.
- Azért vagyunk itt, mert... - kezdtem el.
- A Holdfogyatkozás. - vágta rá a nagyi.
- Igen, és a második darabja egy sötét ereklyének itt van New yorkban. - folytattam.
- De a kanapén alszik! - mutatott nagyi Adamre.
- Várjatok! Nem értek semmit! - mondta anya.
- Van egy ereklye, amit a szentélyekre biztak. Három darab szették, egy-egy darab egy szentély. A Dark nevű varázsló össze akarja gyűjteni, ezzel elpusztítani a világot. - magyarázta mama. 
- Értem. - válaszolta anya.
- Luke Londonban maradt? - kérdezte Thomas bácsi.
- Hát az úgy volt, hogy....- kezdte Adam.
  Thomas hirtelen mozdulattal Adam ingét megfogta, és falhoz emelte.
- Mi történt?! Hol van?!! - ordította Thomas Adam arcába.
- Thomas bácsi nyugodj meg! Lukeot Dark rabolta! - túl ordítom, hogy meghallja.
- Így van. - mondta Adam.
- Nem csak az ő hibája, az enyém is! - mondtam az igazságot.
Thomas lassan elengedi Adamet, kivonul a házból, és beül az autóba.
Összeszedtem gondolataim, és megindulok Thomas után. Az igazság fáj.