Az Ifjú Carter

Tizedik fejezet - Az első próba

   Futok, lihegek Thomas kocsija után. Hova mehet? Most segíts tesi! Gyorsan kapkodom lábaimat, és egyre hangosabban lihegek. Nem sokára odaérek Mrs. Moffathoz, onnan elkérhetek egy biciklit. Meglátom a virágboltot, benyitók.
- Hol találok egy biciklit? - kérdeztem lihegve.
- Kint a tulipánok mellett. - mutatta rémülten Mrs. Moffat.
Kirohantam, és felszálltam a piros biciklire. Tekertem, vagy ezerrel a temető felé. Csörgött a telefonom, pont most?!!!!! Nem veszem, most fontosabb dolog van. A családom szét esik kétszer is miattam.
  Tekertem, már nem bírtam, de a családom adta az erőt. Megérkeztem nagy nehezen a temetőhöz. Leraktam a bringát, és elindultam a sírok között.      Sétáltam, - megadtam az elhunytaknak a tiszteletet - és kerestem Thomas nagybácsit. A sírok között állt, zsebre tett kézzel, bámult egy sírt.
   Odasétáltam hozzá, és megláttam a sírt.
Amy Benett Carter (1970-2005)
Férje.                   Fia
Thomas Carter Luke Carter
„ Egy gyöngy szem, a tengerben”
  Úristen, nagynéni!! A kezeimet a számra raktam. 
- Azt mondták, hogy túléli, de hagyták meghalni. - és térdre roskadt.
- Szóval ezért érintett, ennyire érzékenyen. - és leültem mellé.
- Tudod, Cruz milyen ha, akit legjobban szerettél elveszítesz? - kérdezte Thomas.
- Igen, sajnos tudom. Máig érzékeny érint. - mondtam.
- De Luke még nem távozott el, és megtudjuk menteni. - és átöleltem.
- Apukád nagyon büszke lenned rád. - és a kezét az arcomra rakta.
- Menjünk vissza. - mondtam.
- Rendben. - és felálltunk.
  Estére visszaértünk, - szegény Adam.
- Hála az égnek, hogy meg vagytok. - mondta kicsit aggódva anya.
Az orromat finom vacsora csapta meg. Leültünk az asztalhoz, én, Adam a jobb oldalon, anya és mama a bal oldalon, Thomas a család fő helyén ült.
  Összetettük kezünk, és Thomas megkezdte az áldást:
- Urunk köszönjünk, hogy megáldasz az étellel, amit drága asszonyaink csináltak.
Neki kezdtük a vacsorának, - rizs, rántott hús körte befőttel. Jó ízűen elfogyasztottunk az ételt.
- Cruz, segítesz? - kérdezte anya lágy hangján.
- Igen.
  Kivettem a tányérokat, az evőeszközöket.
- Honnan ismerkedtél meg ezzel a fiúval? - kérdezte anya.
- Vásárlás közben.
- A fönti vendég szobában ágyaz meg neki. - mondta anya.
- Miért pont fent? - kérdezte vissza.
- Azt akarod, hogy nagyanyád piszkálja?
- Nem. - sóhajtottam.
Megindultam felfelé, mikor megszólalt anya:
- Segíts, Adam Cruznak!
Gyorsítottam a tempómon, de Adam így is utolért. Ráadásul a vendég szoba az én szobábammal szembe van. Benyitottam, a szekrényben kivettem a lepedőt, a párnát, a takarót.
- Szóval itt élsz. - szólalt meg Adam.
- Igen, itt.
Odajött, és segített megágyazni.
- Hagyd nyitva az ablakot éjszaka. Mostanában meleg szokott lenni. - tanácsoltam.
Miután ráhúztam a húzatott a pánára, hirtelen megcsúszott a lábam, és Adamre estem.
- Jól vagy? - kérdezte.
Eltápászkodtam, és zavaromban megmutattam a fürdő szobát.
- Kell esetleg valami? - kérdeztem.
- Nem, köszi.
Kimentem a szobából, és a szobámba mentem. Jé, a kapott tévém ki volt csomagolva.
  Lezuhanyoztam, és pizsamára öltöztem, és lefeküdtem. Lehunytam fáradt szemeimet.
    Tss. Felriadtam, a hangra. Az órám 02:36 - ot mutattot. Kiszálltam az ágyból, felvettem a pulcsimat. Benéztem Adamhez, de nem volt ott. Lementem a földszintre, a bejárati ajtó nem volt jól bezárva. Kint voltam az utcán, de nem tudtam, hogy merre menjek. Egy sárgás-narancsos csík jelent meg előttem. Mutatta az irányt, követni kezdtem. A Rose tóhoz vezetett, az egyik stégen ott volt Adam. Egy fekete csóva jelent előtte.
     A fekete csóva eltűnt a víz alá, és Adam beugrott a vízbe!! Rohanok a stéghez, és gondolkozás nélkül beugrok a tóban. Látom Adamet, közelebb úszok hozzá, és próbálom felúszni vele. Mikor sikerül, felrakom a stégre, és kimászok a tóból. Lihegek, de még megkell néznem, hogy Adam lélegzik. Ott ültem mellé, és hallgattam a pulzusát. Lassú, akár a hegedű lassú dallama. Csak elvesztette az eszméletét, hála az égnek!
  Egy fekete rúd jelent meg, biztos az egyik darab. Megfogtam, és elraktam a pulcsim sebébe.
- Cruz! - ült fel Adam.
- Nyugi! Meg van a második darab! - mondtam Adamnek.
- Nem sérültél meg? - kérdezte aggódva.
- Jól vagyok.
Felálltünk, és elindultunk haza.