Az Ifjú Carter

Tizennegyedik fejezet - Felszaggatott mély sebek

21:00 Greenwich, Nagy-Britannia

Legyező alakban szétszóródtunk, mindenkinél volt egy fegyver. Ahogy Európába megérkeztünk, részleteztem a tervet, kinek hol mikor mit kell csinálnia. A felszerelésem egy dzsekiből, egy kardból, egy voki tokiból, és egy pisztolyból állt. Hajam még mindig két gombócban. Egy  óránk van még a világvégéig, szóval jó, ha siettünk. Nagyon sokat segített a  Jinnel való beszélgetés, furcsa, hogy egy ismeretlen lány adott tanácsot. De segített.... Mindenki belead mindent, de én még hezitálok. Szétrobbant a fejem! Sétáltam a kihalt utcán, estéhez képest elég meleg volt az idő. A far sebemben sercegett a voki toki, kezembe vettem, Jin hangja szólalt meg: 

- A helyünkön vagyunk, Cruz. - oké, menni fog, hiszen a véredben van.

- Figyeljetek, tudom, amit most fogunk tenni igazán lehetetlennek tűnik....de ha meghalunk hősökként fognak ránk emlékezni, csak is mi dönthettünk a végzetünkről. De ha mégis ballul sül el, legalább megpróbáltuk! - bátorítattam a többieket, ahogy csak tudtam.

- Cruz...vezess minket! - mondták egymás után a vokiba.

- Ö, Cruz... valami lényeket látok a IV George király szobránál az egyetemen. - hirtelen félelem fogott el.

- Micsodák? - tette fel a kérdést Adam, engem megelőzve.

- Kerberoszok. - vágta rá fintorral Isa.

 - De abból nem csak egy van? – kérdezte értetlenül Adam.

- Miután az elsőt visszahozták az élők közé, újabbakat telepítetek le az alvilágra. De egy dolgot nem értek.

- Mit nem? – kérdezte Jin.

- Az alvilágot kellene őrizniük, nem pedig itt lenniük.

- Változik a terv. Jin is Li a szörnyeket feltartja, míg Isabelle elvonja Dark figyelmét. – a hüvelyből kivettem a kardot. – Mindenkinek sok sikert.

- Mit akarsz csinálni? – csak én és Adam beszélgettünk.

- Megmentem Luket. Ha törik, ha szakad. – vakmerőségemtől Adam meglepődött.

- Nem kell egyedül viselni ezt a terhet... - nemsokára a kampuszra érkezek.

- Létszíves ne kezdd el. – mondtam közömbösen, de nagyon fáj, hogy ezzel megbántom. – Mindjárt a dögök közelében leszek, szóval...

- Értem – és megszakadt a vonal. 

Behúzódtam egy kisebb épület mögé, megszemléltem mi van odakint: a szobor őrzik a háromfejű kutyák, valószínű, hogy ott fog megjelenni Dark és Luke. Körülbelül 10 db a keleti oldalon, 5 a nyugatin, 7 a délin. Li jelezte, a másik oldalon, visszamutogattam, hogy kerüljenek közelebb, de óvatosan.

Átsuhantak az épületek között, végül megérkeztek a megfelelő ponthoz. Annyira feszült a hangulat, bármikor robbanhat a bomba. Nem szúrhatom el, mert ha nem sikerül, nem tudom, mit fogok tenni. Ő mindig mellettem volt, csak én kezdtem elhidegedni tőle.

A szobornál egy fekete lyukból kilépett Dark és Luke. Keze megláncolva, mindenhol karmolások a bőrén. Dark kezében az ereklye, az állvány gravitációs erejével magához húzta a tárgyat. Jin és Li értetlenül nézett rám, de tudtam, hogy várni kell még.

- Még, még egy kicsit...- mutattam Jinnek – Most! – egy lövedék lepattant Dark maskjáról.

Isabelle rátámadt Darkra, Adam és a többiek fedezték Isát. Elkezdett futni felém 3 kutya, én is nekik rohantam. Az első-kettő levágása még könnyű volt, de a harmadik lelökött a földre.

A kardom kiesett a kezemből, a Keberosz fejei a vállaimat harapta, a karmai a hasamat megsebesítette. A combomnál volt a pisztoly, a kezemmel próbáltam elérni, de nem sikerült.

Gyerünk, mindjárt meg lesz! Az ujjammal kikapirgáltam, míg a kutya már majdnem az arcomat harapdálja. Megmarkoltam, 3 hármat lőttem a lény szívébe. Felkaptam a kardom, a pisztollyal lelőttem a szembe jövő ellenségeket.

Isa Darkkal harcolt, kihasználva az alkalmat, odamentem Lukehoz. Annyira gyenge volt, alig tudott beszélni:

- Menny innyen! – a láncot próbáltam leszedni valahogy,de nem sikerült.

- Fussz! Mar aktivalltam. 

  Dark meglökött a sötét erejével, a hátam az épületnek csapódott.

- Cruz! – Luket a földre küldte.

A levegő egyre jobban összeszűkült a mellkasomban. Próbáltam megmozdulni, de a hasamból vér ömlött. Nyögtem, s mikor a kezemre támaszkodtam, valami nyíló fájdalom áthatolt a gerincemen. Később rájöttem eltört a gerincem.

- Milyen érzés, mikor a te hibádból meghalnak az emberek? – Dark pszichopata hangja megdermesztette bennem a vért. – Ez mind a te hibád!

- Nem, nem igaz – ordítottam vissza. – Nem én csináltam!

- Nézd meg! – Isa megtámadta Darkot, de mintha ott se lenne odébb dobta. – Bárki is a közeledben van, meghal! – egy burkot hozott létre, elkezdett a múltból képeket mutatni.

Luke

Fagyos, sötét bányában hánykolódott. Az egész teste sebes! A ruhája szakadt, a kezén, a nyakán, a lábán láncok. Alig lélegzett. Körülötte éhes kutyák, akik a parancsra várnak.

- Nem mondok semmit neked! – a tiltakozásra a kutyák rá rohantak.

Miért, Miért Luke? Nem érek én ennyit! Nem bírtam magammal, lassan bőgni kezdtem.

- Csak hezitálni tudsz! A többieket hátra hagyod, mint valami fabábukat. – Dark hangja visszhangozott a fejemben.

Adam

Véres arcába behúznak egyet egy utcai banda. New York egyik sikátorában véd egy családot – anyát és fiát. Kezei védekező állásban, mindene véres.

- Mikor fogod abba hagyni? – kérdezte az egyik fickó.

- Ameddig bírom. – majd felnevetett. Erre a fickó ideges lett, egy felütést beadott neki. Adam a földre került. Eszméletlen. Nem tud fel kelni.

- Az igazságot akartad megtalálni, de az egész életed hazugság!

Nem bírom tovább! Mindenki veszélyben van mellettem, bárcsak visszamehetnék, ahonnan indultam!

Darknak igaza van. Az egész világnak jobb lesz, ha meghalok. Dark egy pengét vett elő, felém célozva eldobta. 5 másodperc... és elmegyek, 4 másodperc... és apával leszek, 3 másodperc... és szép lesz a világ, 2 másodperc... biztonságban lesznek, 1másodperc... egy mély levegő...