Az Ifjú Carter

Negyedik fejezet - Furcsa unokatestvér

Válaszokat akartam. Talán az unoka tesómtól kaphatok a kérdésekre válaszokat. De a lehető legrosszabbkor kiáltottam a nagyinak: pont akkor jött be anya.
- Cruz, nem mész sehova! - mondta dühösen anya.
Lementem a lépcsőn és ezeket mondtam:
- Anya válaszokat akarok! Nem hazudjatok tovább.
Nagyim és beleszólt a dologba:
- Suzi, meg kell tudnia, hogy CARTER! -mondta mama. Nem értettem, hogy mi folyik itt.
Anya leült a kanapéra és így folytatta:
- Cruz...a másik nagymamád az egyik Shield alapító. - mondta anya, hangjában érezhető a szavak szomorúsága.
- Nem hiszem el! - mondtam.
Mama megérintette anya vállt.
- Suzi, hadd menjen Londonba. Ott talán feldolgozza az eseményeket. - mondta mama.
Anya belenyúlt a táskájába és elővett...egy repülő jegyet. Nem értettem, hogy mi folyik itt. Ösztönösen kikaptam anya kezéből a jegyeket, és felrohantam. A jegy ma estére szól.
Hirtelen ilyen egyszerű lenne? Hát... Összepakoltam, és az ágyamon ültem, néztem kifele a fejemből. Egyszer csak valaki kopog az ajtón.
- Gyere be! - mondtam.
Thomas nagybácsim volt az.
- Gyere induljunk! Vár rád a gép.... - mondta most kevésbbé magabiztos hangján. Csak bólintottam.
Talán ő is közre játszott anyával? Minden esetre én lement a szobából, és a házból a kocsiba, köszönés nélkül.
- Menjünk! - mondtam. Micsoda hülye vagyok! Haragba nem szabad elvállni!
Bekapcsoltam a biztonsági övet, és hátra dőltem. Azon agyaltam, hogy kerültek az események így egymás után.
Az a gondolat pattant, hogy nem...hogy a nagybácsi és anya összedolgoztak. Miért?! Pont most?
Valami történhetett Lukekal - az uncsitesó. Mi van ha....megHALT?!!!
Sóhajtottam. Luke és én gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Szólt volna, ha olyanba keveredik. Emlékszem, mindig apám bajuszát piszkálta. Felnevettem, és sírtam.
- Jól vagy? Szólj, ha vissza akarsz fordulni! - nyugtatott.
Megtöröltem a szemeimet, s folytattam:
- Jól vagyok, csak visszagondoltam apára....és.
Megölelt Thomas nagybácsi. A piros lámpa zöldre váltott. Dudáltak, mint az állatok.
- Nagybácsi, menni kellene. - mondtam.
És abba hagytuk az ölelkezést. Elértük a reptért. Elbúcsúztam a nagybácsitól. A jegyem a turista osztályra szólt. Elfoglaltam a helyemet, és asszem elaludtam. Pont a landolás előtt ébredtem fel. Bekapcsoltam a biztonsági övet.
A landolás után ott kóvályogtam. A táskámba kutatni kezdtem. Találtam egy cetlit -,ami eddig biztos nem volt a táskámban -, amin egy cím volt.
Victoria Street 32. 2.emelet
Oké, hogy juttok én el oda? Ösztönösen buszra szálltam.
Egy öreg hölgy megmondta, hol találom a Victoria Street-et. Leszálltam a következő államosnál. Számolgattam magamban. 26,28,30 és 32. Hát elég öreges volt, és kísértet lakta, de kopogtam. Semmi válasz. Újra kopogtam. Megint semmi. Benyitottam.
Szétnéztem. Hát,belülről egy múzeum. Egy kapu szerűség jelent meg. Kilépett belőle... LUKE!