Story Of My Life ( Javítás Alatt)

Az After-party

Amikor vége szakadt a bulinak kilenckor,Csenge, Zsanett és én elindultunk az úgynevezett After party-ra, ami a fiatalok körében elhíresült szórakozóhelyen volt megtartva.
Mivel magassarkúink kicsit kényelmetlennek bizonyultak, ezért fittyet hányva arra, hogy netalán betegséget kaphatunk el, mindhárman lehúztuk cipőinket és selyem harisnyás lábbal mentünk tovább a szórakozóhely felé, nem is kell mondjam, hogy az odaút a vidámság jegyében telt...nem úgy, mint maga a party, ami bennem szörnyű emlékeket hagyott...
Amikor már majdnem ott voltunk, egy kilométerre hallatszott egyfajta dübörgés...olyan, amit a gyomrodban is érzel.
Néhány perc múlva ott is voltunk, és belépve a helyiségbe, az alkohol és az izzadság fanyar keveréke csapta meg az orrunk. Első látásra a hely nagyon antipatikus volt számomra, és mint később kiderült, nem is volt alaptalan a viszolygásom...
Egy bőr kanapé állt a szórakozóhely előterében, nyilván arra a célra, hogy kabátjaink, illetve táskáink kerüljenek oda. Amikor lepakoltunk persze rögtön indultunk táncolni.
Mit mondjak, a zene valahogy nem fogott meg, sajnos tízszer annyi decibellel dübörgött, mint, amennyit az én fülem megbír, és ez kihatott az egész hangulatomra.
Egy idő után azt vettem észre, hogy körülöttem mindenki többet ivott a kelleténél, de minthogy az előbb említettem ez egy szórakozóhely, szóval ez a jelenség normálisnak bizonyult...volna, ha én nem lettem volna teljesen józan, de így nagyon irritáló volt részeg és izzadt emberek közt lenni.
Egy kis idő elteltével, amikor már kezdtem egy picit élvezni a "zenét", két kezet éreztem a derekamon, ami egy pillanatra megrémített, aztán egy alkoholtól bűzlő lehelet csapta meg az orrom, amitől erős hányingerem támadt:
- Nem iszol meg valamit? Gyere...
Elkezdett húzni a bár pult, vagy mi felé, megrémültem. Egyedül voltam, a csajok sehol, aztán addig rángattam a kezem, amíg végre sikerült elszabadulnom, és egy "kösz, de nem" félmondat kíséretében az ellenkező irányba indultam a rémülettől remegő szívvel.
Aztán megpillantottam Csengét meg Zsanettet, és picit megnyugodva újra elkezdtem ugrándozni, mint egy kecske, mivel véleményem szerint, arra a zenére más táncot nem igen lehetett járni, habár talán ha ittam volna valamit, akkor máris jobb koreográfiával rendelkeztem volna...
Néhány kínkeserves óra múlva, mint valami megmentő Zsanett apukája értünk jött, és haza rendelt, mivel, hogy én aznap éjjel Zsanett vendégszeretetét élvezhettem.
Szegény kicsit megrémült, hiszen épp egy doboz sört tartott a kezében, és mit ne mondjak nem volt teljesen beszámítható állapotban...
Egész úton meg sem szólalt, és én sem éreztem szükségét a feleslegessé vált kommunikáció erőltetésének...
Szörnyű volt ez az este, de egyre azért jó volt, megjegyeztem, hogy soha többé ne tegyem be a lábam egyetlen egy szórakozóhelyre sem, és azt hiszem meg is tartom ezt a fogadalmam...