Story Of My Life ( Javítás Alatt)

Soha nem fogok újra szeretni...

☺Alapvetően szerencsés embernek vallom magam. Nagyjából mindenem meg van, amire vágyhatok, család, barátok... Mégis, egy valami, valahogy nem akar bekúszni sorsom szövevényes ösvényeire, és ez a szerelem.
18 évem alatt, számtalanszor voltam szerelmes, csak egy gond volt velük: egy oldalúak voltak.
Rettenetes fájdalmakat éltem át, akárhányszor csak megpróbáltam keresni a szerelmet. Igen kerestem, mert vágytam rá, azt akartam, hogy végre én is részese legyek annak az elsöprő érzésnek, amiket a könyveim lapjain adok át, vagy, amiket más külső behatások alapján tapasztaltam, de sosem közvetlenül. Szerettem volna megtapasztalni azt az érzést, amitől görcsbe rándul a gyomrom, sikerült is, de mint minden jót, ezt is rövid ideig élvezhettem. Tudod, mikor hirtelen részese lettél az életemnek, úgy egy féléve, minden megváltozott, feldobtad a napjaim, már csak azzal is, ha láttam a kis értesítést, ami azt jelezte, hogy írtál. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire fontos leszel nekem, akkor még csak barátok voltunk, és emlékszem, milyen határozottan megbeszéltük, hogy köztünk aztán nem lesz semmi, a barátságon és a távolságon kívül. Sajnos a Sors vagy ki tudja mi, ezt nem így gondolta, és tudom, hogy épeszű ember nem tenne ilyet...én mégis beléd szerettem. Szerettem, ahogy meghallgattál,még, ha utána jól össze is vesztünk, mert nem értettünk egyet, sőt, azt is szerettem, mikor veszekedtünk, mert tudtam, hogy utána úgyis kibékülünk. Soha nem mondtam volna ki, de fontos voltál nekem, fontos volt az, hogy ott voltál nekem, még akkor is, ha más elviselhetetlennek tartott.

Tudod...imádtam a hangod, megnyugvást keltett bennem, amikor hallhattam. Ha egy dolgot kéne mondanom, hogy mi hiányzik a legjobban mióta úgymond kiléptél az életemből, hát az a hangod, hiányzik, hogy minden nap felhívtál, hogy órákat is beszéltünk telefonon, és most már nyugodtan elmondhatom, hogy olykor fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélsz, mert a hangodra figyeltem inkább, mintsem a mondandódra. Veled még a csend is kellemes volt, amikor egyikünk sem szólt egyetlen szót sem, mégsem vált kellemetlenné a csend. Szerettem a favicceid is, habár sokszor hangoztattam, hogy inkább hagyd őket, igazából egyáltalán nem zavartak, mert olyan átéléssel mesélted őket, hogy egyszerűen nem volt szívem elrontani a kedved. De tudod még ezeknél jobban is mi fog hiányozni? Az érzés, hogy fontos vagyok valakinek. 

Emlékszel, amikor elsején végigbeszéltük az egész éjszakát? Megígértél nekem valamit. Hát...szólhattál volna, hogy nem vagy híres arról, hogy betartod az ígéreteid. Azt mondtad nekem, hogy soha többé nem bántasz meg, én naiv meg hittem neked, hát csak szólok, hogy igenis megbántottál, és olyan szinten bántottál meg, mint még eddig senki. Olyan szinten a földbe döngöltél, hogy már nem volt erőm felkelni onnan, és minden egyes nappal csak mélyebbre süllyedek. Tudom, hogy most azt mondanád, hogy túlreagálom, hát lehet, hogy akkor neked nem jelentett annyit ez az egész, de nekem igen, és pont ezért jogom van túlreagálni.

Amióta nem vagy része az életemnek, megváltoztam. Sokan mondják ezt, de én is tisztában vagyok vele. Kifordultam önmagamból, és konkrétan saját magammal küzdök, az elveim ellen megyek, és jókora hülyét csinálok magamból nap mint nap. Ami most vagyok, az nem én vagyok, csupán egy gyenge árnyék maradtam, aki már nem küzd semmiért, akinek már minden mindegy. Egy érzelmi roncs lettem, a nap bármely pontjában sírásban törhetek ki, de fogalmam sincs mitől, mert egyszerűen üres az agyam, nem forognak a gondolataim sem körülötted, sem más körül. Szimplán csak létezem, de nem érzem, hogy élnék. Hát ezt tetted velem. És tudod mi a vicc az egészben? Nem téged hibáztatlak, egy percig sem. Csak magamat. Én tehetek erről az egész elbaszott helyzetről, és ami még erősebben taszít a mély felé, hogy másokat is rántok magammal.

Végzetül, csak annyi, hogy bárki nézhet bolondnak emiatt...hiányzol. Még akkor is, ha tudom, hogy én meg sem fordulok a te fejedben, te igenis sokat jársz az enyémben, annak ellenére, hogy átvertél, és kijátszottál. És, hogy tennem kéne ez ellen? Próbálok, de nem megy...és, ha jobban belegondolok, talán valahol mélyen, nem is akarok....