Mercy // Shawn Mendes - átírás alatt -

8.

Arca komor volt, fogalmam sem volt, mégis mit jelentsen ez... 

- Ó, igen? - kérdeztem vissza.

- Mhm. - ült le elém. 

- Öhm... És? - nevettem zavartan.

- Ez nem jó, hogy így... hogy is mondjam... 

- Tudom, mire gondolsz. - vágtam közbe. - És egyet értek vele. - mondtam ki, habár majd' belehaltam.

- Szerinted... Mi lenne erre a megoldás?

- Shawn, a tojás! - pattantam fel, mert elkezdett füstölögni a főzőlapon hagyott serpenyő tartalma. Nem kell ide még egy tűz. 

- Ne haragudj! - kerekedtek ki a szemei, aztán öntötte a serpenyőbe a bögréjéből  a kávénak előkészített vizet. - Istenem, lehet, rendelni kéne kínait. - rejtett el egy apró mosolyt, mire oldalba vágtam.

- Dilis vagy. - nevettem ki. - Gyakorolnod kéne tükörtojást csinálni, ha nem megy. - kezdtem mosogatni a serpenyőt.

- Akkor? Mit eszünk? 

- Van müzli a szekrényben, a tej meg tudod, hol van. - ráztam a fejem reménytelenül. 

Kibányászott két tányérkát a szekrényből, a tejet a hűtőből és elkészítette a müzlit. 

Ezúttal sikeresen. 

- Pedig... - kezdtem. - Én azt hittem, otthonosan mozogsz a konyhában. - kanalaztam.

- A tiédben igen. Legalábbis, eddig azt hittem. - mosolygott.

- Nem úgy értem, te... - forgattam a szemeim szórakozottan. - Azt hittem, tudsz főzni. Eddig sosem volt gond vele. Na jó, egyszer, kétszer, de az nem nagy cucc... - emlékeztettem a kínai csirkés incidensre, amit minden adandó alkalommal felhozok. 

- Azért  ne túlozzunk! - nevetett .- Anya próbálgatott tanítgatni, de mikor egyszer felrobbant a cipó a mikróban, letett arról, hogy belőlem valaha hobbi szakács legyen. 

- Na jó... - nevettem. - Akkor a szülinapodra főző tanfolyamot veszek. Privát szakáccsal. Meglásd, te leszel Amerika következő mesterszakácsa.

- Szavadon foglak! - vette el a tányérom.

- Elmosogatom ezt is, hagyd csak! 

- Köszi Merci! - az órára nézett. - Basszus, már ennyi az idő...? És még be kell mennem Camhez is...

- Elkísérjelek? 

- Ha szeretnél... - pillantott felém, miközben átvette az ingét. Hű... 

- Akkor gyorsan felöltözöm. - rohantam be a szobába. 

***

Amint elindultunk, ránk telepedett az a tipikus súlyos csend, amit képtelenség megtörni. A szavai visszhangoztak a fejemben, "Gondolkodtam kettőnkön...", "Ez nem jó így...", "Mi lenne erre a megoldás?".

Őszintén? Fogalmam sem volt. Talán... Nem kéne annyit találkoznunk. De abba szabályosan beleőrülnék. 

Nehezen viselek nélküle mindent. Még ha 'barátok' vagyunk, akkor is. Mindig is így volt.  Ő volt az egyetlen ember, akire számíthattam, a legnehezebb időszakokban is. 

Nem akarom, hogy egy ilyen hülye fellángolás miatt tönkremenjen a kapcsolatunk. Dühösen fújtam egyet, mire rám kapta a fejét.

- Minden rendben, Merci? 

- Persze... -f üllentettem.

- Ugye... Nem rám haragszol, amiért majdnem felgyújtottam a házat?

- Nem, dehogy is! - nevettem fel. - Nem te vagy az első, aki kísérletet tett rá.