Mercy // Shawn Mendes - átírás alatt -

17.

Napok teltek el, mire egyáltalán beszélni tudtam Mitchnek a történtekről. Sajnáltam, hogy ennyire tehetetlennek érzi magát velem kapcsolatban, de képtelen voltam elmondani, mi történt. 

Amint haza értem, a lelkére kötöttem, hogy bármi történik, ne engedje be Shawnt. Semmilyen körülmények között; NE. 

Kihasználva érzem magam... Jogosan.

Az egészben a legbosszantóbb, hogy ahhoz, hogy ilyen nagy legyen a baba, nem sok időnek kellett eltelnie a távozásom után, hogy... megtörténjen.

Azt mondta, egyszeri alkalom volt, és még most is visszhangzik a fejemben a hangja, amint ezt mondja, de nem tudom meggyőzni magam erről, tudatában annak, hogy igyekezett eltitkolni előlem.

Nyilván nem kell részleteznem, miért. 

Az egész szitu ironikus is, ha átgondolom, mert ő papolt nekem, hogy az 'alteregóm' hogy átverte, úgy, hogy a jegyese voltam és blablabla...

Minél többet gondolkodom ezen, annál inkább viccesebb. Tényleg. 

Mégis mit gondolt? Hogy ez majd rejtve maradhat?

Hah. 

A nagy fenét...

-Mercedes? -jött be a szobámba Mitch, két halk kopogás után.-Csináltam neked levest. -tette le az éjjeliszekrényemre a kék tálkát. 

-Köszönöm... -néztem rá hálásan.- Ne haragudj, amiért így magamba vagyok zuhanva. Rosszul érzem magam, amiért nem foglalkozom veled. -szöktek könnyek a szemembe, mint az utóbbi időben szinte mindentől.

-Ne, ne szabadkozz. -ült le az ágyam szélére.- Megértelek. Teljesen. -borzolta össze amúgy is kócos haját.- Igazából azért is jöttem, hogy meginvitáljalak a partra. Fürödjünk egyet éjszaka, mint régen. Jót fog tenni a kimozdulás. 

-Nem akarok. -nyekegtem keserves hangon és vetettem hátra magam a párnáimra.- Nem akarok menni sehová. 

-Kérlek. -nézett rám kiskutya szemekkel.- Kereshetnénk a sötétben kagylókat. Mint apával. -halkult el.- És reggel, mikor világos lesz, az győz, aki a legszebbet találta. 

-Legyen. -adtam be a derekam, hosszas mérlegelés után. Ennyi a minimum, amit megtehetek Mitchért, ha főz nekem levest.

-Sötétedéskor indulunk! -pattant fel és már futott is ki a szobámból. 

Érdekes... 

Legjobb emlékeim szerint, Mitch ritkán lelkesedik ennyire valami iránt. Mindegy is. Örülök, ha ekkora boldogságot tudok neki okozni. 

Már majdnem éjfél volt, mikor egy rövid kopogás után berontott a szobámba.

-Na? Na? Na mehetünk? -türelmetlenkedett. 

-Adj még öt percet... -forgattam a szemeim és vettem fel a bikinimre egy lenge pólót. 

-Már bepakoltam mindent. Takarót is. -tette hozzá, mikor a pléd felé nyúltam. 

-Jó, akkor menjünk. -fújtam ki a levegőt.

Kocsival mentünk a város másik szélén fekvő partjára. Mitch végig csacsogott, be sem állt a szája. 

-Nézd, ott jó is lesz! -mutattam egy fára a parton, kiszállván a kocsiból. Rajtunk kívül senki nem volt. 

A langyos szellő csiklandozta a bőröm. 

Hiányzott ez a nyugalom. 

-Tökéletes. -biccentett, miközben körbe nézett és elindult a homokos part felé.- Menjünk, tegyük le a cuccokat, aztán mártózzunk egyet. Hoztam pezsgőt, meg gyümölcsöt. Hátha megéheznénk. -tette gyorsan hozzá.