Mercy // Shawn Mendes - átírás alatt -

18.

Shawn még mindig féltérdre ereszkedve várta a válaszom. 

I'm begging you for mercy...

-Adj még egy kis időt, ameddig átgondolom ezt az egészet, rendben? -guggoltam le mellé.- Ez így egyszerre rengeteg új infó. 

-Persze, megértelek... -ült végül le mellém, kis csalódottsággal a hangjában.

Igazából nagyon meghat, ahogy a kicsiről beszél. Közben pedig össze is tör, hiszen most akár a mi babánkat is várhatnánk.  Minden egyes szavából érződik, mennyire szereti a kis csöppséget. 

Hogy ezután mi lesz?

Nem tudom. De szeretem. És szeretnék vele lenni. 

Nagyon hiányzott. Az illata és a kósza tincsei... 

-Shawn? -nyúltam el a takarón?

-Hm? -tett ugyanígy, mire közelebb csusszantam hozzá. 

-Mesélsz? A babáról. -tettem hozzá. 

-Biztos? -emelte fel egy pillanatra a fejét. Csak bólintottam. Küzdöttem a könnyeimmel, de... de az övé. Szeretnék róla tudni. A kicsi nem tehet arról, ami történt a szülei között. Illetve, ha szeretném helyre hozni Shawnnal a dolgokat, hozzá kell szoknom a tudathoz, hogy van egy gyereke, egy másik nőtől. 

Camilától.

-Kislány lesz. Amirah a neve és... már tudod, milyen gyönyörű lesz. -utalt a homályos ultrahang képre. 

Addig beszélgettünk, míg végül ránk hajnalodott. Shawn hazavitt és bármennyire is szerettem volna megfojtani Mitchet egy kanál vízben, furcsa mód hálás voltam neki, hogy ezt megszervezte. Másrészről pedig túl fáradt voltam az öldökléshez, úgyhogy egyszerűen csak bezuhantam az ágyamba és elaludtam.

***

Pár nappal később, hajnalban, Shawnnal a parkban futottunk. Rászoktunk az éjszakai és napfelkelte előtti találkákra, mert ilyenkor még senki nincs az utcán rajtunk kívül és egész kellemes az idő, a napközbeni elviselhetetlen hőséghez képest. 

Arról nem is beszélve, hogy nem akarunk felesleges sajtó balhét kreálni. Már mindenki tudja, hogy gyermeket várnak Camilával, már csak az kéne, hogy megtudják, hogy... hogy talán alakul köztünk valami. 

Bár nem volt sok idő, mire hírbe hozták, hogy hazaértem és néhány szennylap máris elkezdte a mocskolódását. 

És ezúttal talán nem is alaptalanul.

Visszatérve, általában sétálni jövünk, de a szigeten minden reggel futottam néhány kilómétert, és már kezdett hiányozni. Szóval próbálom rászoktatni, hogy reggelente fussunk. 

-Kicsit el vagy tunyulva, nem? -nevettem aprót, megállva a park bejáratánál.

-Te viszont épp ellenkezőleg... -lihegte.- Bár nekem egyáltalán nem gond, hogy előttem futsz. -mosolyodott el és lépett hozzám egész közel, miután végre már a szemembe nézett.

Egy aprócska csóktól csak nem bízza el magát... 

Lehunyta a szemét, miközben hirtelen nagyon közel húzott magához. Erős bal kezével még mindig a derekam szorította, így hozzá préselődtem a testéhez. 

-Shawn... -szóltam, kissé elcsukló hangon. Meglepő volt a viselkedése, de nem váratlan. 

Sőt. 

Nagyon is vártam. 

-Van kedved ma átjönni vacsorázni? -suttogta a fülembe, miközben eltűrte egy kósza tincsem. Az ajka hozzám ért, amitől kirázott a hideg.