Szerethetlek? ❁ ChanBaek

→7.⇣Éhes

「 일곱 」 00,7

Baekhyun aggódott.

Nemrég gondolt vissza a másikkal történt beszélgetésre, s arra mit ígért neki.
Elmegy vele valahova.

Félt. Félt; mert egy része el akart menni, mivel kellett valami új az életébe, amit a körülötte lévők is mindig mondtak. A másik része pedig nem, mert simán képes volt elüldözni borzalmas személyiségével maga mellől az embereket. Néha azt is csodálta, hogy Luhan és Minseok még barátkoznak vele, hiszen nagyon ragaszkodott a megszokotthoz, mindent részletesen megnézett, és birtoklási mániáját néha barátaira is kivetítette.

Luhan gyerekkori legjobb barátja volt, még első osztályból. Nagy volt az összhang, sokat játszottak s együtt dobálták a kislányokat legóval. Minseokkal pedig nyolcadikban lettek jóban, s nem volt kérdés, hogy egy gimnáziumban tanulnak tovább majd mind a hárman. Az mindegy, hogy Minseok inkább Luhannal volt jóban, elvolt vele is, de szinte csak semmiségekről tudtak beszélgetni.

Baekhyun gondolatai voltak a legnagyobb részletek, melyekben el tudott veszni.

Tehát félt, hogy nem találják szimpatikusnak a másik személyiségét, vagy a viselkedését, és akkor kínos lesz továbbra is egymás mellett ülni. Addig az édes tudatlanság védelmében álltak mind a ketten, s önszántukból kezdték ezt lerombolni.

Az iskola előtt várakozott, ahogy a Yeoltól kapott cetlin állt.
"pénteken, utolsó óra után, a suli bejáratánál"
Aztán egyből csúsztatott elé egy másikat is, ahogy kezdett elbizonytalanodni.
"persze csak ha ráérsz!"
Írt neki egy "oké"-t, aztán megpróbált ébren maradni kicsengetésig. Egyre kevesebbet aludt matematikán, és ez zavarta.

Chanyeol ritka gyorsasággal száguldott végig a folyosón; késésben volt. Fél órával tovább kellett maradniuk történelmen, ami iránt viszonylag érdeklődött, de nem most. Hiszen Baekhyun simán otthagyhatta addig, míg ő csak ült, lábával folyamatosan dobolva, jelezve menni akarását.

Lelkébe boldogság s izgalom költözött, ahogy az ajtót kilökve, padtársát találta falnak támasztott háttal nézelődni. Pont akkor zárolta vissza telefonját, amin csak az időt nézte meg, de a zajra felemelte fejét, s egyből felpattant.

Yeol megkönnyebült, ahogy rájött; feleslegesen aggódott.

Chanyeol ujját felemelve lihegett, s elbotorkált a lépcsőig, ahova Baekhyun hűen követte, s leültek. A fiatalabb nem tervezett semmi különlegeset, csak el akarta vinni a másikat sétálni, beszélgetni esetleg fagyizni, de úgy húzta ezt keresztül Baek, mintha csak tudta volna mit szándékozott csinálni.

- Éhes vagyok. - motyogta pár perc elteltével.
Várakozóan a - még ülve is - magasabbra nézett, aki felé kapta fejét.

- Valóban? Mit szeretnél enni?

- Nem tudom. Ta akartál elmenni valahova. Találj ki valamit. - mosolygott rá az idősebb aranyosan, s még a vállát is megvonta.
Feltápászkodott, Chan karja felé nyúlva.
- Gyerünk!

Yeol nem gondolta volna, hogy ilyen lelkes lesz, azonban nagyon úgy nézett ki; Baekhyun szereti a hasát, s az étel említése is elég neki.

- Gyere. Remélem nem vagy válogatós! - indult el, de a másik rászólt, hogy ne lépjen olyan nagyokat, mert nem mindenkinek vannak olyan óriás lábai, mint neki. Kedves.

...

[tudom, azt mondtam nem lesz rész, de nem bírok magammal haha.
Véleményeket továbbra is várom sok szeretettel!^^]
(Aaaah istenem megvan a hatszáz!!!!!megtekintés! Nagyon köszönöööm<3)