Szerethetlek? ❁ ChanBaek

→ 12.⇣Beszélgessünk!

「 열 둘 」 00,12

- Álmos vagyok! - dőlt hátra Chanyeol az udvar egyik padján. Testnevelésük lett volna, de a tanár beteg volt, a helyettesítő pedig szabad kezet adott nekik, azzal a feltétellel, hogy nem hangoskodnak.

- Én fel vagyok pörögve. - jegyezte meg Baek.

- Ne hülyéskedj már. Szerintem hamarabb elalszol, mint én! - lökte meg gyengéden a másik karját, de csak annyit ért el vele, hogy felemelte, aztán visszaejtette ölébe.

Pár percig csak ültek, figyelték ahogy a többiek kisgyerek módjára szaladgálnak.

- Csillaghullás volt tegnap? - kérdezte aztán hirtelen. Baekhyun hitetlenül elnevette magát.

- Nem.

Hirtelen beállt közéjük a csend.

- Miért vagyunk mindig álmosak?

- Gimisek vagyunk. Ez normális! - ásította el a mondat végét a magasabb, lentebb csúszva a padon, fejét hátrahajtva a támlára.

Baekhyun közelebb húzódott Chanyeolhoz, majd fejét vállára hajtva fojtott el egy ásítást. A másik meg sem rezzent a hirtelen közelségre, hiszen valahogy természetesnek érezte a másik érintését, még ha ez szimplán csak a kényelmi helyzete fenntartása miatt történt is.

- Te is jössz kedden? - kérdezte végül Yeol. Persze szerette ő Jongdaet, meg beszélgetett a többiekkel is, mégis reménykedett, hogy Baek bearanyozza jókedvét jelenlétével.

- Aha. Xiumin szerint muszáj egy kicsit kimozdulnom és nyitnom az emberek felé. - mondatával egy azon pillanatban csengettek ki, s a fiúknak szét kellett válniuk, ugyanis ebédszünet következett.

Baekhyunt már a tantermük ajtajában várták Luhanék, Yeolt pedig Jongdae valahol a folyosón szedte össze csengő után öt perccel.

Chanyeol kifejezetten boldog volt, mikor a másik a napsütötte padjukhoz vezette, amit már csengőszó után egyből le is foglalt maguknak.

Dae már elkezdett enni, azonban Chanyeol csak később szenvedte elő a táskája aljára került szendvicset és vizet. Azonnal győztes vigyorral kezdte el kicsomagolni, mivel hihetetlenül éhes volt már.
Vajon Baekhyun hozott magának ebédet?

- Kit keresel? - hallotta barátját, mikor tudat alatt elkezdte keresni Baekhyunt a tekintetével és felsőteste már az ebédlő felé fordult.

- Senkit. - lebukott mosollyal fordult vissza hirtelen, de nem sikerült olyan hihetőre, hogy Dae el is fogadja ezt a választ.

- Csak nem a kis szöszit? Hogy is hívják? - úgy tűnt, nem jut eszébe a neve. Ez Yeolnak elég rosszul esett, maga sem tudta miért, de nem akarta kisegíteni, mert akkor ténylegesen lebukott volna. Nem tudta, hogy már késő ebben reménykedni. - Áh, Baekhyun, igaz?

Nem válaszolt szóban, csak némán, lehajtott fejjel bólintott egy aprót. Barátja azonban nem hagyta annyiban a témát, mint ahogy reménykedett benne.

- A múltkor tök jól eldumáltatok, nem? - bólintás

- Azelőtt is beszéltetek már, ugye? - ismét. Ha tudta volna, hogy már egy eléggé félresikerült baráti találkozásuk is volt, kiszaladt volna a világból...

- Nem fogsz megszólalni? - a válasz egy harapás volt a kezében tartott szendvicsből, s egy fejrázás. - Akkor tartom én ezt az izgalmas beszélgetést. Nézd, éppen téged figyel!

Chan teljes testtel fordult az ebédlő ablakai felé, de nem azt látta, amit a másik mondott. Baek szemlesütve nézte maga előtt az asztalt, barátaival szemben ülve. A másik messzire elkerülte pillantását. Látszott rajta, hogy olyasmi témában lehet része, mint Yeolnak.

Ahogy a fiatalabb sértetten visszafordult, egy önelégülten mosolygó Jongdaevel találta szembe magát, aki már is szólásra nyitotta száját.

- Szóval... Nem szeretném erőltetni a témát, de úgy érzem beszélnünk kell róla. Hiszen még sosem viselkedtél így, ha szóba került valaki.

- Beszéljünk. Kérdezz, amit szeretnél! - úgy érezte, minél hamarabb túl vannak ezen a kínos részen, annál könnyebb lesz csak úgy random beszélni majd minden ezzel kapcsolatos dologról.

- Múltkor volt időm észrevenni, hogy keresi a tekinteted, kíváncsi minden mozdulatodra, s hogy néz rád akkor is, mikor nem csinálsz semmi érdekeset. Te pedig... ezt ugyanilyen figyelemmel viszonoztad.

Hogy lehet, hogy ő még csak nem is érezte magán soha Baek tekintetét? Sosem vette észre, hogy figyelné, vagy az átlagosnál jobban érdekelné. Persze voltak azok az elveszett pillanatok, mikor úgy érezte a másik csak elbambult, de azokat nem akarta ennek betudni.

- Így gondolod? - kérdezte.

- Persze. Hiába csak egyszer találkoztam még vele, szinte nyilvánvaló az érdeklődésetek egymás iránt. - Dae valamitől felpörgött. Vajon tudhatta, hogy nem barátként érdeklődött a másik iránt? Akkor is ilyen lelkes lett volna?

Chanyeol nem tudta mit mondjon.

Eközben Baekhyunt barátai valamiért megállás nélkül nézték némán, nem hagyva nyugodtan étkezni. Nem értette mit csinálnak, hiszen eddig nem volt semmi bajuk, teljesen normálisan ültek le az asztalhoz.

Baek az ablak felé fordulva pásztázta végig az udvart, teljesen céltalanul, csak hogy addig is elüsse az időt, tekintete azonban ottragadt valamin. Pontosabban valakin, aki Park Chanyeol volt, s valamiért Jongdae tekintetét kerülve ette a szendvicsét, elég egykedvűen.

Mi baja lehetett? Kint ültek az egyik legjobb asztalnál, a nap is sütött, ráadásul ebédszünet volt, amit a másik rendszeresen kedvenc "órájának" mondott.

- Baek. Szólnál majd a barátodnak, hogy végül kedden ötkor megyünk kajálni? - kérdezte hirtelen Minseok.

- A... a barátomnak?

- Igen, Chanyeolnak. Nem vagytok barátok? - Baek fogadni mert volna, hogy direkt alakította így a beszélgetést, s miután kiszaladt egy oh a száján, el is mosolyodott. - Talán félreértettük egymást?

- Nem, dehogy! Majd... megmondom neki. - fejét lehajtva bólintott, próbálva nem gondolni semmire. Hihetetlen, mennyire nem tudott tisztán gondolkozni. Olyan embernek gondolta magát, aki mindig tudta mit tegyen, azonban ez most nem tűnt valóságosnak. Mi zavarta volna meg? Semmi oka nem volt rá, mégis csak ült a barátaival, akiket akaratlanul is kizárt gondolataiból, ahol jelenleg óriási vihar tombolt.

Felemelte fejét, végignézve, ahogy barátai valamiről sugdolóznak. Látta ahogy beszélnek, de hangot nem hallott. Mintha messze lettek volna tőle. Felpattant, ahogy Luhan nyitotta volna a száját.

- Baek!

- Mennem kell órára! - sietősen félvállra kapta táskáját, kibontott mégis alig érintett ételét az asztalon hagyva. Ahogy kiért a tömött ebédlőből, gyorsabb tempóra kapcsolva szaladt a mosdóba, ahol az egyik fülkébe bezárkózva levágta táskáját a földre.

Baekhyun furcsán érezte magát.

Másodpercek számolása, egészen a becsengetést jelző csengő előtti egy percig.
Valamennyire lenyugodott.