Szerethetlek? ❁ ChanBaek

→ 19.⇣Zűrzavar

「 열 아홉 」 00,19

Észre sem vették, hogy az órák közben is fogták egymás kezét. Kellemes semmiség volt, ami mégis a világot jelentette mindkettejüknek. Ujjaik kezdtek elzsibbadni, nem tudták volna hirtelen megmozdítani őket - nem is akarták.

Ahogy Baekhyun felállt az utolsó óra után, kezeik széthullottak, s egy pillanatra ledermedt, miközben megmozgatta ujjait.
A teremben már csak ők voltak. Mondani akart valamit, de nem jöttek a szavak. Chanyeol a csuklója után nyúlt, és végigsimított kézfején, felnézve a szemeibe.

- Eljössz velem?

- Hova? - Baekhyun szíve hatalmasat dobbant, ahogy Yeol átült az ő székére és egyik kezét felvezette derekára, miközben lágyan mosolygott fel rá.

- El innen. Bárhová, ahol csak mi vagyunk.

- Csak mi?

- Te és én.

Beleegyezett. Miért is ne egyezett volna bele? Szeretett Chanyeollal lenni, és szikla szilárd elhatározásai voltak az előrelépéssel kapcsolatban. Egy helyben toporogtak már elég hosszú ideje, és biztos volt benne, hogy mindketten unták már azt a gyerekes ismerkedést, amit folytattak, szép lassan.

Tehát hagyta magát vezetni egészen az egyik - a Han folyóra kilátó, domboldalra. Nem volt meredek annyira, hogy bajuk essen, ha kimásznak a korlát alatt.

- De ez...

- Csak bízz bennem.

Átbújtak a vaskorlát alatt, és leültek a fűbe, maguk alá terítve dzsekijüket, hogy nehogy megfázzanak. Azt kellett volna már csak, mindkettejüknek. Főleg Baeknek, aki nehezen lett beteg, de ha mégis, sokáig szenvedett miatta.

Chanyeol elmosolyodott, mikor a kézfején puhán simogató ujjakat érzett meg, és mikor maga mellé nézett, már nem látott zavartságot az idősebb arcán. Másik kezét felemelte, hogy az állánál fogva fordítsa maga felé Baekhyun fejét, akinek úgy csillogtak a szemei, mintha az egész világűr abba a két íriszbe lett volna zárva.
Chanyeol el tudta képzelni.

- Régóta meg akarok tenni valamit. - suttogta, közelebb hajolva, mire az ujjak megálltak kézfején, de nem tűntek el róla, hanem becsúsztak tenyere alá, hogy rá tudjanak szorítani kezére.

- Mit? - kérdezett vissza ugyanolyan halkan Baekhyun, miközben lassan pislogott egyet. Hosszú pillái le- , majd felemelkedtek, amit a fiatalabb áhítattal nézett végig.

- Szeretnéd, hogy megmutassam? - mutatóujjával járomcsontját simogatta.

- Szeretném! - Baek nem gondolkozott. Csak egy kicsit, de az is arról szólt, hogy miért akarja kizárni az idegesítő gondolatokat, hogy csak olyanok maradjanak meg, mint például 'Chanyeol keze egyre puhábbnak érződik az enyém alatt' és 'Az ajkai biztosan puhábbak'. Végül reménykedve kapott az alkalmon, és ő is közelebb hajolt, elrúgdosva minden félelmét és zavarát a Han folyó túlsó partjára, és remélte, hogy egyik sem találja meg a vissza vezető utat.

Végül Yeol összeérintette ajkaikat. Óvatos csók volt, olyan gyengéd, mint a legelső lélegzet egy kiadós alvás után. Létfontosságú és puha, akárcsak az a szívmelengető érzés, ami nincs mégegy, de mindenki tudni akarja milyen átélni. Majd hangos lesz és színes, mintha a lélekben éppen tűzijáték zajlana, amire hirtelen kellemesen összerezzensz, aztán megállsz elcsodálkozni milyen szép. Pontosan ilyen érzés volt. Kicsit talán zűrzavarosabb.

Mindketten szerettek volna elveszni abban zűrzavarban, amit éppen műveltek.

Este az idősebb egy cetlit talált dzsekije zsebében, mely azt a címet viselte; Baekhyun.
Kíváncsian hajtogatta ki a papírt.

...
mizu mizuuuu¿
[ jesszus, nagyon cringe vagyok az utóbbi időben, hagyjátok rám ]
NA DE!!!!

thoughts?