Szerethetlek? ❁ ChanBaek

→ 15.⇣Macska

「 열 다섯 」 00,15

Az ég mindig a hidegben mutatta meg legszebb színeit. Erre példa volt a reggeli fagy, vagy a koraesti lehűlés, mikor narancssárga vagy rózsaszín fények világították meg az utcán sétáló, esetleg otthon lévő embereket.

Baekhyun az előbbi volt, mégsem tudta kiélvezni ezt a csodaszép látványt, s annak sem örült, hogy lassan sötétedett. Még otthon volt, mikor a postás alá akart íratni vele valamit, s a macskája kisurrant lába mellett. A papírt gyorsan aláfirkantva lépett vissza felvenni a cipőjét és egy kabátot, bezárta a lakást, aztán útnak is indult.

Maga sem tudta mennyi ideje kóválygott a hidegben, de úgy érezte nem hagyhatja a világéletében szoba cicát kint mászkálni. Bűntudata volt, amiért nem vigyázott rá eléggé.

Mikor már nem volt több ötlete holléte felől, s elérkezett a parkhoz, ahol Yeollal voltak, úgy döntött betér oda is, elvégre semmit nem veszíthet. Meglepően közel volt a házukhoz. Legalábbis akkor úgy tűnt.

Elsétált a szökőkút mellett, aztán rátért a kavicsos útra, mely lábai alatt zajosan összeütődve fogadta súlyát. Cipőjébe belepattant néhány, mely valahogy nem érdekelte, hiába irritálta zokni nélküli puha bőrét. Elmerült gondolataiban, melyek a macska és csak is a macska körül jártak.

A macska körül, akit visszafordulva meglátott a szökőkút mellett, egészen közel a pereméhez egyik mellső lábával felemelve várva az áldozat kishalat. Mikor kisebb volt, állandóan bele akart mászni az akváriumba.

Hirtelen gyorsan megindulva felé vonta magára a macska figyelmét, ami mint később kiderült; nem volt jó ötlet. Az állat futásra felkészülve nézett szemeibe, mintha nem ismerné, de Baekhyun pontosan tudta, hogy ő az, hiszen jobb szeme barna, míg bal kék volt.

Leguggolt, de azért lassabban továbbra is haladt felé, maga elé kinyújtott karokkal.
Nem, cseppet sem rémíthette meg a cicát.

Elszaladt. Komolyan, mintha nem a majdnem tizenöt éve gazdája közelítette volna meg - csak úgy elszaladt. Baekhyun nem akart hinni a szemének.

Azonban egy halk mondatfoszlányra felkapta a fejét. "Oh, szia cica!" S már indult is a hang irányába. Haza kellett vinnie azt a dögöt, ami már nem szerette őt.

A srác háttal állt neki, magas volt, göndörhajú, s épp nagyon magyarázott az állatnak, aki ha jól látta, a karjai között feküdt teljesen szétnyúlva. A srác Yeol volt

Chanyeol úgy döntött, megérdemel egy kis csendet, mikor elindult a szokásos helyére, ahova a mindennapi dolgok megszokottságától menekült. Otthon megint volt egy apró veszekedés, s úgy érezte már nem bírja tovább, el kell jönnie onnan.

Nem lehetett sok ideje, hogy egyedül sétalgatott, gondolkozva apja buta felfogásán, miszerint minél hamarabb össze kell szednie magának egy barátnőt. A másik opció, hogy majd ő talál neki. Arról nem beszélve, hogy édesanyja ebben nem értett egyet, s ők is szépen összekaptak. Inkább elmenekült.

Pont ilyenkor állt elő apja egy ilyen dologgal, mikor amúgy is össze volt zavarodva. Próbálta magának bemesélni, hogy biztos azért, mert még csak egy barátnője volt, még két éve, s azóta senkivel nem próbálkozott. Aztán rájött, hogy nem is akart. Mert nem érdekelte a lány a kávézóból, az utcáról, az internetről vagy az iskolából.

Egy foltos, rövidlábú cica szaladt neki a cipőjének, s a lendülettől eldőlve nézett fel rá hatalmas szemeivel.

- Oh, szia cica! - leguggolt hozzá, azt hitte elszalad majd, de csak kíváncsian megszaglászta felé nyújtott hosszú ujjait. Majd fejét tenyerébe nyomva kezdett hangos dorombolásba. Chanyeolt a szomszéd kutyáján kívül az összes állatt szerette. Talán mert ő is annyira vágyott a szeretetre, mint ők.

Chanyeol szeretve akart lenni.

A cica alá nyúlva felemelte, s ölébe kapva egyenesedett ki.

- Biztos van gazdád, aki most nagyon aggódhat érted! Nem szép dolog otthagyni a szeretteidet. - sóhajtott - Mondjuk én is ezt csináltam. De apa mostanában nem képes megérteni engem.

A macska nyújtózott egyet, s a hátára vergődve magát pislogott nagyokat. Mintha értette volna miről beszél, s várta volna a folytatást.

- Valahogy hazaviszlek téged, aztán én is megyek. Meg kell ezt beszélnem vele.

A macska Yeol mögé nézett, s fújt egyet valakire, aki a kavicsok hangjából ítélve közeledett feléjük.

- Hálátlan dög... - morogta az illető igenis ismerős hangon, mire Chan megfordult, s megállapította; padtársa sétált mellé.

- A te cicád? - kérdezte az állat fejét simogatva, aki dorombolva nyomult hozzá közelebb. Mikor elvette kezét, mancsával nyúlt utána s húzta vissza.

- Eddig azt hittem. - Baekhyun elmosolyodott, ahogy nézte őket. Valamiért nem bánta, hogy Chanyeol közelében kötött ki.

Egyikük sem akart hazamenni. Leültek a szökőkút előtti padhoz, s beszélgettek. A macska néha belenyávogott, de aztán ahogy megkapta a megérdemelt simogatást, álomba dorombolta magát Yeol ölében.

Lassan sötétedett, s felkapcsolták az utcai lámpákat, melyek sárgás fényükkel varázsolták mégszebbé a parkot. És a magasabbik fiú arcát, ahogy mosolyogva beszélt, mikor a mellette ülőre, mikor maga elé nézve. Baek a vállára hajtotta fejét, Chanyeol pedig átkarolva húzta magához közelebb. Baek összekulcsolta ujjaikat a vállánál.

Baekhyun számolta Chan lélegzetvételeit, melyek hajába érkeztek. Yeol pedig mintákat rajzolt ujjával a másik kézfejére. Csend volt.

Baekhyun szerette a Chanyeollal közös csendet.

...

Wow
Régóta nem jöttem új résszel
ííírjatok vélemééényt
(btw olvassa még ezt valaki?)