21st Century Bros

1. fejezet - Ellenség a házamban

Yoongi

- Szóval... Azt mondod, ma mégsem tudsz jönni?
Azok a szemek mindig képesek lettek volna arra, hogy azonnal megváltoztassák a válaszom, de ez most sehogy sem volt megoldható. Mélyen megdöntöttem az állam, aztán jobbra és balra ringattam meg a fejem, jelezve is azt, hogy ez most tényleg nem megy. A fémdoboz falán végig szaladt egy jól megérett vízcsepp, mikor oda vezettem a tekintetem. Jimin a saját üdítőjét a két kis keze között szorította látszólag idegesen, főleg, hogy még mindig hallgattam.
- Úgy n... - természetesen, a szokásokhoz híven, Jimin most is előbb húzta fel magát, mielőtt válaszolhattam volna. - Azt mondtad, hogy ma együtt nézzük meg azt a filmet! Tudod milyen nehéz volt leszedni? – emelte fel sértetten a hangját rám, persze, megérdemeltem, hiszen kisujjesküt tettem rá. Már nagyon régóta várjuk a legújabb média bombát, és végre sikerült neki leszedni a premier felvételt.
Hörgős sóhaj hagyta el az ajkaim, a hátam jobban a székbe nyomtam, pedig tudtam, hogy az nem lesz befogadó képesebb. Mikor a levegő elfogyott, újra szóra akartam nyitni a szám, de találkozott a tekintetünk. Mindig annyira elszántan tud nézni, a fenébe!
- Suga... Mi ez az egész? – lágyult el egy kicsit a hangja, tudta, hogy azért pitiáner ügyekből kifolyólag mégsem tennék vele ilyet.
- Apám. - Fordítottam meg a hideg narancslé tetején lévő nyitófém fülecskét. – Azt akarja, hogy ma korán menjek haza, valami... Fontos dolog – vontam aprót a vállamon oldalra biccentett fejjel.
- Na! Lehet, hogy kibékült anyukáddal? - lepődött meg kicsit Jimin, lehet, hogy a saját vad feltételezésén. Horkantva nevettem fel.
- Mondtam már, hogy álmodozó vagy? – töröltem meg finoman az arcom, majd újra a szemébe néztem, de látszott rajta, hogy nem a móka kedvéért tette ezt a kijelentést.
- Azt mondtad, hogy mostanában sokat jár el, és hogy a telefon egész nap a fülén lóg! Kitudja! Mit is említett anyukád? Ő is valami fontosat akar mondani neked, nem? - vonta fel a fél szemöldökét és az üdítőt az ajkához emelve nagyot kortyolt, aztán halk puffanással újra az asztalra tette az egyre fogyó italt.
- Igen, de azt mondta, az ráér. Csak jövőhónapban megyek hozzá egy hétre. – Támaszkodtam meg a könyökömön, míg az alkarom hosszan nyúlt el a faasztalon.
- Akkor lehet, hogy ez a meglepetés. Ma már ott is lesz nálad és minden oké lesz megint. Ezért ültünk annyit a tetőkön a csillagokat bámulva, nem? - húzta az íves ajkait mosolyra. Mindig csillogott valami a szemében, amire nem tudtam rájönni, mi lehetett. Halvány, elenyésző vonalba siklott az én szám is, de inkább megráztam a fejem.
- Haragszol még? - emeltem fel a tekintetem rá.
- Csak akkor, ha nem lesz igazam! - vigyorgott. Nagy súly esett le rólam a mosolya miatt. Egy nappal előbb vagy később, már lényegtelen.
Végre sikerült megindulnunk a termünk felé a hosszú folyosón. Nyugati fekvésű volt, szerencsére a reggeli fény nem bántotta ilyenkor még a szemem, Jimin pontosan tudta mennyire utálom.
- Itt a dinnye, meg a répa! - lehetett hallani már a folyosó végéről Namjoon hangját. Jimin csak elmosolyodott és hátrafordult, hogy integessen a barátjának. Én tudtam, hogy úgyis mindjárt a nyakamon fog lógni. Nem fáradtam ilyen felesleges dolgokkal...
- Ahggr... - mordultam fel, ahogy Nam az ujjait a hajamba mélyesztette, majd összeborzolta a szálakat.
- Chimchim, szabad vagy estére? - tette fel egyből vigyorogva a kérdést az idősebb.
- Úgy alakult hogy igen, miért? - pillantott rá vidáman.
- Ma lesz az egyik banda fellépése a pubba.Van rá jegyem, mert ismerem az énekest.
- Szóval... én már itt sem vagyok? - pillantottam fel felháborodottan a rám tehénkedő szőkeségre.
- Tudom, hogy úgysem jönnél el egy heringpartira. Igazam van? Igazam van. - Válaszolta meg a kérdést mielőtt azt igazán fel is tette volna. Duzzogva néztem oldalra. Amúgy sem mentem volna, de hát akkor is!
- Jin is ott lesz - folytatta tovább miközben elengedett engem és közöttünk sétált tovább.
- Jin? Az nem az a srác a kórusból? – húztam össze a szemöldököm a hajam alatt értetlenül. Jimin annyira nem volt meglepve. Többet tudott talán, mint én.
- Hát izé... Néha együtt lógunk. Jófej a srác!
- De miattuk basztak ki velünk! – mordultam fel szinte azonnal.
- Yon, nyugi... - nyúlt át hozzám Nam előtt Jimin, aztán inkább úgy döntött ő folytatja középen az utat. Könnyen előfordulhat, hogy jó ötlet volt tőle. Továbbra is mérgesen néztem a harmadik tagra.
- Az már régen volt! És akkor ő még nem is volt ott! Jin csak... Segít nekik gyakorolni, ennyi az egész! – magyarázkodott a legnagyobb tag, akár egy kisgyerek.
- Jaj, Suga, úgy morogsz mint valami medve! – kuncogott Jimin, miközben a hátam lapogatta a két lapockám között.
- Talán harapok is! Nem szeretem azokat a srácokat. Egoisták, pedig kis taknyosak!
- Csak egy évvel vagy idősebb – helyesbített Namjoon, mire majdnem felrobbant az agyam.
- Te meg ne szólalj most!
- Hhh... - szusszant fel Jimin, majd elnézően mosolygott Nam felé. - Nézd el neki... Ma kicsit... Feszült.
Namjoon inkább nem is folytatta tovább. Lekanyarodott a saját végzős osztálya felé és befoglalta a méltó helyét a teremben. A lányok egyből körbe udvarolták. Jimin már be sem nézett a terembe, csak mellettem szedte fürge lábait. Ránézésre is nagyon hidegnek tűnt a rövidnadrág, ami rajta volt. Pedig ősz van! A testemen végig futott a hideg, már csak az időjárás zord gondolatától is.
Jimin kihúzta magának a saját székét és ledobta magát rá. Törzsével előre fordult, de még mindig engem nézett. Én a padra borultam és reméltem, hogy ennek a napnak hamar vége lesz.
De az hosszabbnak bizonyult, mint én hittem. Biológia, elmélet, filozófia és az anyám kínja váltogatta magát. Számomra az egyetlen értelmes óra a mai napon az ebédszünet volt. Jimin szerencsére eleget hozott ma is, mert igen kellemetlen módon, én a sajátomat otthon felejtettem. A fa tövének dőlve, messze a zajtól és az emberek sokaságától. Olyan volt, mint a dühöngő tenger. De mi kényelmesen lógattuk a vízbe lábunkat a partról.
A szemem is hunyva volt és az álom derengős fellegeiből kapott ki Jimin, mikor megszólalt.
- Ott van Namjoon – bökött meg kicsit a könyökével, mire felkaptam az álmos fejem. Hunyorítanom kellett kicsit, hogy jól kitudjam venni az alakot.
- A kis áruló... – szuszogtam álmosan. Jobban kinyitottam a szemem.
- Te, Yoongi... A kórusban nincs még egy tag? - nyújtott oda felém egy darab csokit, amire rá is raboltam egyből.
- De! - nyammogtam. - A legkisebb, nem? Taehyung velünk jár, Hoseok pedig Nammal. Valaki még van.
- Jungkook? - fordult most már gerincből felém.
- Honnan tudjam, hogy hívják? - rángattam meg ösztönösen a vállaim és inkább a telefonom kezdtem el nyomkodni.
- Furcsa... Pedig mindig itt látom velük... - merengett el Jimin, de szinte meg sem hallottam a szavait.
Mire az iskola az utolsókat csöngette, és már csak pár szerencsétlen diák kószálódott ki a hideg köveiről, a nap már narancsra festette be az egész eget. Ritkán merülök el ezekben a gondolatokban, de az ősz színei igazán széppé tudják varázsolni a szürke városokat. Jobban a sálamba bújtam, miközben az út egyre fogyott előttem. Jimin egy órával előbb végzett, a mázlista. Lepillantottam a telefonomra. Persze már kaptam tőle üzenetet.