21st Century Bros

2. fejezet - "Helló, viszlát!"

Yoongi

  Eltiporva éreztem magam, mintha egy hatalmas talpú ember gondolt volna egyet és engem használt volna a legújabb, legkedvesebb lábtörlőjeként. Jól végighúzta rajta mindkét lábát, nehogy véletlenül is kosz maradjon rajta, majd még topogott rajta egy kicsit, azért mert egy porszem sem ülhetett meg a cipőn. Pontosan ennyire rettenetesen éreztem magam. Hiába szorítottam az ujjaim között rezgő telefont, nem tudtam válaszra emelni Jiminnek. Teljesen a föld alatt voltam azokban a pillanatokban, míg ő meredten figyelt a saját ágyáról. Éreztem, ahogy néz, annyira irritálóan mereven, hogy a hátamon is égnek meredezett a szőr. Reméltem, hogy lerendeztem egy kicsit, de nem így tűnt.

Mégis mi a francot jelentsen ez? Bocs, itt lakok mostantól.

Elárultak, apám elárult. Az én megkérdezésem tök mellékes volt, igaz, hát persze, eddig is mindenről nélkülem hozott döntést, akkor is mikor anyától vált el. Szörnyen felfordult a gyomrom.

Nagy zörej, boldog kacaj és édes nevetés szűrődött be a szobába. Az új jelenség is felállt inkább és kiment megkérdezni, mi történt. Az áruló hazaért. Olyan mogorván és keserűen szedtem össze magam a menedékemből, hogy még Jimin is elszaladt volna jó messzire.

Szinte ledermedve álltam ott az ajtó küszöbén és figyeltem a nappaliban zajló eseményeket. A lábujjaim gyökeret vertek a hideg kőbe. Apám azt is tudta, hogy nem szeretem a hideg helyeket, és mégis kővel rakatta le a nappalit. Meggyűrtem az orrnyergem, remélve, hogy engem észre sem vesznek majd. El akartam tűnni. Eggyé válni az anyatermészettel, lefolyni a lefolyón.

Szóval, vázoljuk a helyzetet magunkban. Apám felszedett egy nőt. Ez a nő, úgy döntött fogja magát és eluralkodik a házon. Az pedig nem volt elég, hogy magát idecibálta, a fiát is hozta. Aki nem mellesleg az iskola kórus tagja, akiket szívből gyűlölök. Fantasztikus!

- Ah, fiam. - Lépett felém apám, furcsa mosollyal az arcán. Nem szokott csak úgy mosolyogni. Ujjai megérintették a vállam, majd a hátam közepét paskolta meg a merev tenyerével. Az ajkam mereven rándult meg a mozdulatsorára és kifejezésére. Olyan lehettem, mint egy ötéves, aki nem kapta meg, amit akart. Utállak Jimin, amiért teleitattad az agyam az átkozott, ártatlan jóakarásoddal.

- Ők itt a családunk új tagjai. Eun-chae - mutatott a tekintetével a szélesen mosolygó hölgyre. Megdöntöttem illedelmesen a fejem, bár jóindulat az nem sok volt a cselekvésbe. Utána a tekintetem a fiúra vezette. –, és az új testvéred, Jungkook. – A merev tekintetemmel szerintem embereket tudtam volna ölni. Talán a kis rivális most biztonságban érezte magát, de remélem, tudja, ez nem lesz így sokáig. Horkantottam csak egyet.

- Volt már szerencsénk. – Mormoltam az orrom alatt. Jungkook feszengett az édesanyja mellett, aki nyugtatásképp megsimogatta fekete tincseit. Miért is nem mentem ma filmet nézni Jiminnel és Monnal....

- Oh, el is felejtettem! Hoztam vacsorát és...!

- Nem vagyok éhes. – Jelentettem ki, de nem néztem a nőre. Gerincből fordultam vissza, majd csaptam be az ajtómat. Dühös voltam, ordítani tudtam volna.

*

Apám szemében is harag gyúlt, és legszívesebben utánam fordult volna, de a párja enyhítette a szigorát.

- Hagyd csak... Biztos még zaklatott szegény. – Mosolygott elnézően, majd a konyha felé vezette a fiát és apámat.