21st Century Bros

18. fejezet - Háború és béke (+18!)

Jungkook

  Annyira bántam. Nagyon nagyon nagyon bántam, hogy egyszerre mentünk a zuhanyzó irányába, és még inkább bántam, hogy meggondolatlanul, túlfűtve szedtük a lábunkat, mint két kisgyerek, izgatottan szaladva a cukorkáért. Csak itt éppen egymás édességei voltunk, de teljesen bukta...

Bosszúsan zuhanyoztam le, s az elmém legmélyén csak egy igazán apró kis része remélte, hogy Yoongi valahogy megoldja a bejutást, hogy mégis velem tudjon lenni, de tudtam, hogy abszurd az egész gondolat. Hiszen kiben lenne annyi lelkierő, hogy egy ilyen után megtegye mindezt? Tuti, hogy elment a kedve is.

*

Előző este nem történt szinte semmi az egész éjszaka folyamán. Mire visszaértem a szobába, ő már régen az ágyában aludt, de teljesen megértem. Hiszen olyan sokáig voltam el a fürdőben, még szép, hogy elaludt. Ezért nem is szerettem volna felriasztani, így halk léptekkel indultam meg az ágyam irányába.

Másnap sokat gondolkodtam a padban ülve, könyökömre támasztott fejjel. Az ablak mögött elterülő udvart néztem. Ahogy a régi, világosra kopott fapadot pillantottam meg a távolból, eszembe jutott, hogy éppen arra sétáltam múltkor, amikor elkaptak. Azonnal beugrottak az emlékképek, és kissé frusztrálttá tett, de azonnal próbáltam lehiggadni. Hiszen nem most volt már, mégis kellemetlen érzéseket idéz fel bennem. Amikor a térdemre esett minden kemény tárgy, vagy amikor beverték az arcomat. Rossz volt visszagondolni erre, de egyben... egyben jó is, hiszen aznap megvédett engem Yoongi. Ápolt és vigyázott rám, és emlékszem, hogy akkor volt az az eset, amikor először „segített" nekem. Belegondolva... Egy bátyó, mikor tenne ilyet az öccsével? Semmikor... És ő nem is a bátyám. Talán már akkor tetszhettem neki, mégsem adta a tudtomra, annyira ártatlanul viselkedett. Chh, most meg...
Elmosolyodtam a gondolatra, s úgy sóhajtottam egy mélyebbet, elbambulva a kinti tájon. Teljesen felcombosodott és amikor csak tud, kínoz. De ez a kínzás istenibb volt mindennél... A lopott csókoknál veszélyesebbek és mámorítóbbak nem léteztek számomra. Úgy játszik, hogy az őrület! Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora kéjhajhász vadállat.

Amikor anya elfordult egy pár pillanatra a sütőhöz, hogy megnézze a csirkét, az asztalnál ültem és szeleteltem, míg ez a bolond hátulról a nyakamhoz hajolt, majd a fülembe nyalt a nedves szervével. Végigrázott a hideg, de egyben a pánik is, hogy anya megfordulhat bármelyik másodpercben. Ő pedig jót kacagott ezen átballagva a nappaliba, amint ez megtörtént. Igazán gonosz tud lenni ilyen téren, és hiába kértem meg, hogy ne kockáztassunk, ő ezt nagy ívben letojta. Aggódtam, hogyne aggódtam volna, hiszen ennyire nem kellene felelőtlennek lennie! Ha egy pillanat alatt lebukunk otthon, bele sem mertem gondolni, mi lesz a sorsunk mindezek után. Aznap este óta a közös fürdést tárgyaltuk, teljesen izgalmasnak ígérkezett volna, ha nem lenne otthon mindig valaki. De nem volt akkora szerencsénk mostanság, így tűrni kellett a távollétet. Még ha csak két lépés is volt, kilómétereknek tűnt.
Próbáltam valahogy másfelé terelni a gondolataimat, a kóruspróbákon is elvoltunk, gyakoroltunk, de ez se kötött le. Túlságosan is elborította az agyamat ő. Hozzá volt kedvem mindig a legjobban. Még az éneklésnél is. Bár. Taetae mostanság elég hallgatag, csak a hangszíne üti meg a fülemet a próbákon, ami most sem olyan, mint szokott lenni. Annyira megkérdezném tőle még egyszer, hogy mi a baja, de amint odamegyek, vagy durván elküld és akkor nem beszélünk egy napig, vagy a fellegekben pattog, már-már rohadt idegesítően. Nem értettem ezeket az érzelmi kitöréseket, de örültem volna, ha vége szakadna már a menstruációs ciklusának, és újra visszatérne a régi énje.
Most is mellettem ül, mégsem csinál semmit, csak a telefonját nyomkodja a pad alatt.
Letettem a kezemet, majd hátradőltem a székben, szusszantva egyet. Angol, figyelnem kéne...
Véletlenül pillantottam a társam ölébe, ahol a telefont birizgálta, de azonnal kikerekedtek a szemeim.