21st Century Bros

22. fejezet - Se veled, se nélküled pt.2 /Extra/

Taehyung

„Nem mondhattam semmit, apró lakatot esküdtem számra s szívemre. A saját makacsságom miatt szenvedünk, de meddig leszek még ilyen önző?
Szép gondolatok. Milyen gyáva volt az a Taehyung... Gyermekien nevetek rá, ha visszatekintek önnön balgaságomra..."

A zsebembe bújtatott cetlit szorongattam, halkan lépkedve az öregtölgy lépcsőfokain. Csak reménykedtem s imádkoztam, hogy ne vegyen észre a kanapén szunyókáló Jimin. Mély levegőt engedtem be orromon, óvatosan téve meg minden egyes mozdulatot. Már a folyosóra pillantva láttam az üvegajtóban őt, szívem pedig kétszer gyorsabb ütemet kezdett diktálni. Mély sóhaj...

*

Gyengén nyitogattam pilláimat, erőtlenül hajtva fel, végtelenül lassan azokat. A fejem sajgott, mi miatt egy kisebb grimaszba húztam arcom. Úgy éreztem, hogy szemhéjaim engedetlenül vissza akarnak csukódni, megtagadva erőlködésemet, hiába akartam kinyitni azokat. Lágy melegség öntötte el testem minden egyes szegletét, bőröm pedig kellemes hőfokkal szolgált.
Aprókat nyöszörögve próbáltam megfordulni, mikor kezdtem realizálni, hogy nem hiába van itt ilyen jó idő. A tenyeremmel a sötétben tapogatózva magam sem tudtam, hogy mit keresek, amíg egy mellkashoz nem értem. Azonnal kihajtottam pilláimat, laposakat pislogva az álmos szemeim előtt megtelepedett domborulatra. Odadermedt a kezem, mikor fentebb néztem a mellkas tulajdonosára, kinek karjaiban pihentem. 
Szelíd mosollyal fürkészett, s valószínűleg végigkövette reggeli kómám.
- Miért nézel így...? - suttogtam rekedtes hangomon, elhúzva a kezemet mellkasától. A közelség kissé zavarba ejtett, az pedig, hogy ilyen fejet vág nekem, még inkább frusztrált. 
- Neked is jó reggelt. – Kuncogott, átsimítva karját derekamnál, közelebb húzva magához, mire kelletlenül is felnyögtem, ugyanis ágyékunk keményen összeért, arról nem is beszélve, hogy még mindig meztelenek voltunk. Nem bírtam felfogni, hogy mibe keveredtem...
- Hoseok... - sütöttem le szemeimet egy pillanatra, ahogyan a képek tömkelege áramlott elmémbe. Mi történt? Felhozott magához, aztán... ez zavaros. 
Először éreztem azt, hogy a gerincem kettészakad, mégis emlékszem, nem volt olyan rossz az egész... 
Mikor kényeztetni kezdett, simogatni, csókolgatni... Hogy veszíthettem el ennyire a józan eszemet?
Az emberek rebesgették, hogy vigyázzon mindenki Hoseokkal, mert egy mocskos buzi és az ágyába csábít, de nem gondoltam volna, hogy pont én leszek az, aki itt köt ki. Mégis összezavarodtam. Jól éreztem magamat vele, nem mellesleg, olyan dolgokat mutatott meg, olyan érzésekkel megajándékozva, amikről eddig soha még csak fogalmam sem volt, hogy léteznek. Gyengéd volt egy ideig, mégis volt egy pont, amikor kissé bedurvult huzamosabb idő után. 
Amint az emlékek kezdtek fáradt elmémbe áramlani, úgy szaltózott egyet gyomrom is. Hoseok megkefélt. Kurvára megkefélt Jung Hoseok. Ez létezik? Nem, nem hiszem el. Hogy a picsába tudnám ezt még csak normálisan is átgondolni, szavakba önteni? Jung Hoseok törődően kefélt meg a farkával? Megdugott? Bedugta a péniszét az én... Na jó! 
Egy orbitálisan hatalmasat sóhajtottam, ahogyan enyhén megfájdult a fejem. Kisebb sokkot kaptam.
- Hé, minden rendben? – csúszott lentebb, homlokát az enyémnek döntve, mire szívem egy ütemet kihagyott.
Hát persze... ezért lágyultam volna meg? De én nem vagyok meleg... Még csak... Ez nem is normális!
- Nem tudom. Kicsit sajog a... - nyeltem egyet, ahogyan egy-két centiről mustrált, gyengéden pillogva rám. Emlékszem, hogy a bál estjén ittam egy-egy pohárral a szétkontárkodott puncsból, így próbáltam arra fogni gátlástalanságomat és a bátorságomat ahhoz, hogy feljöjjek ide. Bár, tudtam, hogy az a puncs mennyiség nem volt valami hatalmas, mégis erősen kapaszkodtam abba, hogy a pia hibája volt az egész.
- Ilyen ez... elfog múlni – kuncogott, felsimítva arcomhoz, mire úgy éreztem, hogy égető nyomot hagy minden centiméteremnél. – Pihennél még egy kicsit? – kérdezte halkan. 
- Hát... már nem – vontam fel félig a szemöldökömet, mire nevetve húzódott el forró testével, arcomból pedig egy kérdőjelet lehetett volna kivenni.
- Remek – nyújtózkodott egyet, égbe emelt karokkal, kinyújtva elfeküdt tagjait.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Egyszerre éreztem magam gyengéd extázisban s zavarban, nem mellesleg tele voltam kérdések tömkelegével. Kötődni kezdenék hozzá, amiért lefeküdtünk? Nonszensz! 
A gondolatra felröhögtem volna. Te idióta balfasz... 
A lányok manapság sokkal gonoszabbak voltak velem, s valami megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag, úgy éreztem, talán ezek mind összebeszélnek ellenem. Ribanc banda... 
- Kérsz valamit inni? – rántott ki gondolataim hálójából a felsőéves, amint eltávolodó alakját figyeltem a szekrények felé. Épphogy bevirítottak a reggeli fénysugarak, pont elég világosságot adva kókadt szemeimnek.
- Nem... köszi – nyeltem egyet, amint a másik meztelen testét figyeltem a fából készült ruhás szekrénynél válogatva. Enyhén napbarnított bőr, kócos, vörös fürtök... Nem is tudtam, hogy mit gondoljak. Nem is a barátom, még csak nem is tartozom úgymond az ő körükbe. Konstatálok. Miért történt mindez? 
Kezdtem azt hinni, hogy tényleg megőrülök. Talán tényleg vannak ferdehajlamaim... 
Talán én is buzi vagyok? A faszt, nem! Mégis mit képzelne Jungkook? Apropó, Jungkook!
Azonnal a telefonomért nyújtózkodtam, fél testtel lelógva az ágyról, egy nyögés kíséretében vágódva vissza, amint elértem azt a nadrágom zsebéből ügyesen. Alig bírtam a vigyoromat visszafogni, amint beugrott valami.