21st Century Bros

5. fejezet - Farkasbőrbe bújt bárány

Jungkook

  Mióta itthon kiborult a bili, valahogy minden másabb lett. Nem teljesen, de éreztem, hogy sok dolog tényleg megváltozott. A zuhanyzóba lépve elforgattam a csapot, hogy meginduljon a forróvíz, azzal együtt testemet végignyalják a nedves cseppek. Jó volt, de kissé rázott a hideg, ahogy a hűvös levegőről levetve ruháimat ilyen gyorsan beléptem a víz alá.

Egy hete, a kiborulásom óta már jobban éreztem magamat. A cukkolások és szívatások nagyjából csökkentek felém. Sőt, talán már nem is kaptam egyet se. Meglepett, de a szívem egy kicsit megnyugodott. Yoongi is mintha változott volna. Bevédett az iskolában mások ellen. Sőt... rá se ismertem. Az elmúlt időben - de lehet, hogy csak beképzeltem - nagyon odafigyelt rám, legalábbis, nagyon megfontoltan viselkedett velem. Ha találkoztunk, vagy összefutottunk, rendesen köszönt, ha elmentem itthonról, akkor is.

Mikor lecsúszott a bejárati mellett azon a napon, talán gyökerestül megváltozhatott a nézőpontja. Lehet azt mondani, hogy hirtelen rájött arra, talán nem kellene köcsögnek lennie velem, és az apja miatt kezdett el hirtelen rendes lenni, hogy ne kapjon több lecseszést, de nem gondoltam volna, hogy ez lenne. Nem. Abszolút nem tűnt olyan embernek, mint akit érdekel, hogy éppen ki dorgálja meg, pont ezért nem is tudtam, hogy hogyan kellene viselkednem már vele. Hisz megbocsátani sem terveztem neki. De azok után, hogy ennyire más lett... nem tudom. Annyira kiszámíthatatlan srác. Az egyik percben a pokol legmélyebb bugyraiba száműzném őt, és most meg... mintha elfelejtettem volna minden rosszat, amit velem tett. Szerdán Taetaeval és Jinnel a próbaszünet alatt indultunk volna ebédelni, de megálltam a kottatartó mellett kutatva a táskámba, mert sehol sem találtam az elkészített ételemet. Egyszerűen felszívódott, én meg elszomorodtam. A gyomrom már - ha tehette volna - felfalt volna belülről. De hála Taenak, felajánlotta, hogy ad az ebédjéből, ami miatt nem tudtam eléggé hálás lenni neki, hiszen mostanában nem ettem túl sokat az engem ért stressz hatására. Tényleg nem volt túl kellemes, a torkom is elszorult azokban a napokban, amíg tartott minden borzalom.

Szóval, Taeval osztozkodtunk volna az ebéden, – tuti megszánhatott - ami miatt nagyon hálás voltam, de amikor elindultunk a teremből egyenesen az ebédlőbe véve irányunkat, társam az oldalamba bökött, mire én felszisszentettem kérdőtekintettel nézve rá, de ő csak egyenesen előre pislogott tovább haladva, suttogva.

„Szerintem, téged vár, nézz hátra!" Mondta.

Emlékszem, hogy amint megfordultam, meglepve vettem észre, hogy Yoongi a terem ajtó mellett a falnak dőlve állt, egyik talpát azon pihentetve, miközben kezeit zsebében melegítette, egyik csuklóján egy kis szatyorral, végig figyelve a mozdulataimat. Teljesen olyan volt, mint a tipikus filmekben.

Ott állt a falnak dőlve a srác, valakire szemet kápráztató testtartással várva – bár, szerintem ezt mások dögösnek nevezték volna -, míg jön felé a másik. Vettem a bátorságot és Taenak intettem, hogy nyugodtan menjen tovább, míg én odasétáltam a másikhoz. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam azt. Mintha már most a halálomba mentem volna.

Amint elé értem, végig vezette a tekintetét rajtam, amitől egy enyhén kirázott a hideg. Reméltem, hogy nem szeretett volna kicseszni velem, így előre akartam szólni neki, hogy tényleg ne haragudjon rám, de inkább bocsánatot kérek, minthogy a bántást elviseljem. Megalkuvást kerestem. Igen, ez a második nap volt azután, hogy elsírtam magamat otthon és pont a megbocsátást nem terveztem.

De nem tehetek róla, nem vagyok haragtartó, így jogosan féltem, és nem éreztem magamat biztonságban, hisz előző napon nem is szóltunk egymáshoz, sőt... kerültük egymás tekintetét. Eléggé kellemetlen helyzet volt ez, hisz közös szoba, ugyanaz a ház, és... mostohatestvérek. Ha akarnám se tudnám elkerülni.