Az ellentétek vonzzák egymást

|30.rész|Csak egy álom

(づ｡◕‿‿◕｡)づ

____________

Miután elolvastam a levelet, egy hangot hallottam a szobám ajtaja felől. Felálltam és résnyire kinyitottam az ajtót.

- Ki van itt? - tettem fel szerényen a kérdést.

Kiléptem az ajtón, de senki nem volt ott. Csörömpölést hallottam a lépcső felé. Mentem a hang felé, de nem volt sehol senki. Amikor már a konyhában voltam, egy alak repült össze vissza és kutakodott valami után. Mindent feltúrt. A számra tapasztottam a kezemet, hogy ne adjak ki egy hangot se és elkezdtem hátrálni. Gondoltam, hogyha csöndesen elfutok, akkor tudok szólni valamelyik őrnek, vagy esetleg Kabutonak. Ahogyan csöndesen lépkedtem egyre hátrébb, megbotlottam a küszöbben.

- Au..! - fogtam a fejemet.

Rögtön rám szegezte a tekintetét az idegen. Közeledett felém, majd amikor az orrunk szinte összeért, mélyen a szemembe nézett. Ekkor két óceán kék szemet pillantottam meg. Elfordítottam a fejemet és összeszorítottam a szemeim. Egy puszit kaptam az arcomra.

Erre tágra nyíltak a szemeim, de újra az ágyamban voltam. Csak egy álom volt. Minden úgy volt, ahogyan álmomban elhagytam a szobámat. A szívem vadul vert, viszont a hangokat ismét hallottam.

Megint felálltam és lementem a konyhába. Amikor odaértem, nem láttam az idegent. Kicsit beljebb néztem, de senki nem volt a konyhában. Az egyik pulton egy levél hevert kibontatlanul. Körbenéztem, nehogy észrevegye valaki, hogy megnézem az irományt.

Kinyitottam de semmi nem volt benne. Bárhogyan néztem, semmi nem volt benne. Ekkor mögöttem leesett egy serpenyő. Megfordultam de szerencsére még mindig nem láttam senkit. Amint megfordultam, a levélen megjelent egy mondat.

Ne félj tőlem, nem harapok!

Tágra nyílt szemekkel előre magam elé néztem és feltettem a kérdést.

- Ki vagy? - megfordult és előttem volt. Nem lepődtem meg, éreztem a jelenlétét. - Válaszolj!

- Egy nem fontos személy.. - zsebre tette a kezét és az arcomba hajolt. A kezemet az képébe raktam és kicsit ellöktem, hogy vissza tudjak menni a szobámba. - De azért ne menj el!

- Nem tudom ki vagy és idegenekkel nem szeretek beszélni! Tudod, nem szép dolog másokat feltartani! - felé fordultam és elkezdtem hátrálni, pedig tudtam, hogy ott van egy küszöb.

- El fogsz esni a küszöbben..! - és már repültem is, de ő odateleportált és elkapott.

- K- Köszönöm! - felálltam és meghajoltam köszönés képpen - Nekem most mennem kell!

- Várj! - közelebb jött és megcsókolt.

A szememet a csók közben egy pillanatra lehunytam. Amikor megint felkeltem, az ágyamban voltam. Ez most valamit vicc! Mivel sötét volt, nem nagyon láttam semmit. Csak annyit, hogy mellettem egy nagy párna hevert. Átöleltem, de közben simogatni kezdett valaki. Felnéztem rá és ijedt tekintettel, gyorsan elengedtem.

- Nyugi! - simogatott tovább forró kezével - Ha esetleg nem látnál a sötétség miatt, Kabuto vagyok!

- M-Mi történt? - csipkedtem magamat, hogy még mindig álmodom-e, de megbizonyosodtam, hogy ez már a valóság - És te miért vagy itt?! - pattantam ki az ágyamból, a takarót magammal húzva, miközben az éjjeliszekrényen lévő lámpát felkapcsoltam.

- Nem emlékszel semmire? - lepődötten nézett rám, én meg válaszként ráztam a fejemet, hogy nem - Hát igazából még este tartottam egy ellenőrzést, hogy minden a helyén van-e és útközben láttam, hogy valahogy a konyha előtt fekszel és vacogsz. Gyorsan odafutottam hozzád és felhoztalak ide. Közben magadhoz szorítottál és.. - mint egy nagy szerelmes, úgy mesélte az egészet.

- És? - néztem mélyen a szemébe - Bökd már ki!

Ránézett az ajkaimra és sejtettem, hogy mi történt... Megcsókoltam úgy, miképpen nem is tudtam róla. Éreztem, ahogyan vörösre pirulok. Ennyi kellett ahhoz, hogy a sötét herceg nyerjen.

- Nyertem! - közeledett felém.

Amikor már az orrunk éppenhogy összeért, elfordítottam a fejem. Ő egy apró puszit adott az arcomra.

- Miért is nyertél? - húztam fel az egyik szemöldököm, a történtekkel nem is törődve.

- Most én kérdezek! - egy perverz mosolyra húzta a száját.

- Mi-Mi az? - pislogtam nagyokat.

- Miért hagytad, hogy adjak egy kisebb puszit?

- Hát akkor én most megyek is lefertőtleníteni az arcomat, nehogy elkapjak valami 'Kabutoitiszt'! - mosolyogtam, és lassan hátráltam az ajtóhoz.

- Gonosz vagy! - tette karba a kezét és hátra hajtotta a fejét.

- Te meg szívtelen, hogy fogságban tartasz egy gimnazistát! - emeltem fel a hangom. Erre felkapta a tekintetét, de már az ajtót nyitottam.

Lementem az alattam lévő szintre, mert ott található a nekem második legközelebb lévő mosdó. Miközben a mosdót kerestem, egy alakot pillantottam meg a közelemben. Rögtön tudtam, hogy ki az.

- Jézusom! - könnyeimet törölve rohantam hozzá, mint egy kisgyerek, aki életében először ment vidámparkba.

- Ai! Azt hittem soha nem talállak meg! - szorosan magához ölelt.

______________

(づ｡◕‿‿◕｡)づ

By:Blani