Az ellentétek vonzzák egymást

|26.rész| Buli?

❤
____________________

Átváltozott és felültem rá. Átkaroltam a nyakát.

- Lesz hozzád pár kérdésem..! - mosolyodtam el.

- Várom!

Vágtába kezdett. Egy fél óra telhetett el, amíg odaértünk. Leszálltam róla és bementünk.

- Uram, visszatértünk! - emelte fel egy kicsit a hangját - Itt van Ai-sama is!

Erre a nagy lépcső szélén lecsúszott hozzánk. Jó kis belépője volt, mit ne mondjak!

- Ai - hajolt meg előttem - kisasszony kérem jöjjön velem!

- Hirtelen mindenki de udvarias - húztam fel az egyik szemöldököm - és kedves lett!

- Ez az élet!

- Nem volt vicces! Ja és nem tűnt fel hogy ELLOPTAK? - hangsúlyoztam az utolsó szót - Vagy esetleg már hirtelen valamiért nem vagyok fontos..?

- De, téged kerestelek végig, de nem találtak meg a szarkáim se! - tette fel védekezés képpen a kezét - De hol voltál?

- Ehhez egyébként semmi közöd, de egy nagyon kedves nőnél voltam, ha annyira érdekel! - fúrtam a mutató ujjamat a mellkasába fúrtam.

Fogtam magamat és felrohantam a szobámba. Haru utánam kiállított.

Haru szemszöge:

- Ai-sama, kérem várjon! - kiáltottam - Miért jó neked hogy hazudsz neki össze-vissza? Szégyen.. - súgtam Kabuto fülébe.

- Vigyázz a szádra! Azt csinálok, amit akarok! Végülis enyém az egész ország!

- Nem sokáig! Tudod hogy jó barátod vagyok, de eszméletlen az, amit csinálsz! Szerintem amit hozzá szóltál az mind hazugság volt! Azt hittem megváltoztál! - faképnél hagytam és felmentem Aihoz.

- Ai, én vagyok az, Haru! Kérlek engedj be..! - neki dőltem az ajtónak - Most benyitok...

- Ne..! Várj! - vágta rá.

Kinyitotta az ajtót és beléptem rajtam.

- Ne sírj!

- Nem sírok.. csak haza akarok menni! - csúszott le a földre és a térdére rakta a fejét.

- Mi miatt szeretnél olyan nagyon hazamenni? - szomorodottan kúsztam oda mellé

- A családom, a barátaim, A barátom... - felemelte a fejét és komoran nézett maga elé.

- A barátod.. - mondtam halkan - V-Vagyis miért nem hozod el ide őket? Jó, mondjuk te emberek között nőttél fel, gondolom sok emberbarátod van!

- Annyi azért nincs... - rám nézett. Az arca olyan volt, mintha éppen nem lettek volna benne érzések. Komoly, halovány.

- Jó, figyelj! Csináljunk egy ilyen kis bulit! - felálltam és a kezemet nyújtottam felé. A kezét a nagy tenyerembe helyezte. A keze eltűnt az enyémben.

- Ivós bulira gondolsz? - húzta fel a szemöldökét - Vagy esetleg még akarsz szökni és ezt bulinak? - húzott macska karmot ujjaival a levegőbe.

- Hát, ha szerzünk a egy kis bort, vagy valami szeszesitalt, akkor ihatunk is? - húztam fel a földről - Benne vagy?

- Honnan akarsz te italt szerezni? A konyhából?

- Pontosan!

Lementünk a konyhába. Egy picike gond volt, hogy tele volt sürgő-forgó szakácsokkal és pincérekkel az egész konyha.

Az ajtóból leskelődve próbáltuk a megfelelő időpontot megtalálni, amikor az ajtó melletti asztalról letudunk kapni valami italt.

- Mi van itt? - súgta a fülembe Ai - Mindennap ez van?

- Nem igazán... Szerintem Kabuto a te visszajöveteled miatt egy nagy vacsorát szeretne csinálni.

- Tényleg szuper! Az az idióta még vacsit is készített! - dünnyögött - De akkor biztosan jó ötlet, hogy te ivós bulit akarsz csapni?

- Ajj, ne legyél ilyen! Engedd el magad! - erre ő csak egy bólintással válaszolt.

Ezzel fogta magát és amikor senki nem figyelt, levett az asztalról valamit.

Ai szemszöge:

Kihajoltam az ajtón és levettem egy üveg bort az asztalról, amikor nem figyelt senki a konyhában.
Majdnem átestem a szoba ajtajában lévő küszöbön, de Haru megfogta a derekamat, majd átölelte.

Én erre átvettem a paradicsom színét.

Gyorsan, mintha mi sem történt volna felálltam rendesen. Nagyokat pislogtam, majd megfogta a kezemet és eltakarta a szememet.

- Bízz bennem! - hangzott Haru szájából - Csak csukd be a szemedet!

A kezeit levette rólam és megbizonyosodott, hogy tényleg megcsináltam azt, amit mondott.

- Hűvös van. - jelentettem ki egy kis idő múlva - Hol vagyunk?

- Majd meglátod!

Egy idő után megálltunk és kinyithattam a szememet.

- Itt vagyunk! Hát nem szép?

- Akkor ezek szerint kinyithatom a szemem? - kuncogtam.

- Jaj, igen igen!

Egy óriási mezőn voltunk, távol a palotától. Már sötét volt és tele volt csillagokkal az ég.

- Ez csodaszép! - bámultam az eget - Máskor is kijöhetnénk ide!

- Hölgyem? - öntött egy pohár bort.

- Köszönöm! - kacsintottam.

_____________________

❤

By:Blani