Az ellentétek vonzzák egymást

|21.rész| Az egekben

Bementünk a titkos helyre és egy berendezett hálószobát találtunk. Ken leültetetett egy székre.

Vártunk egy kicsit, majd megjelent a tükörben egy nő. Amilyen ijedős vagyok, megint megrezzentem és hátra estem a székkel együtt. A Nő a tükörben csak kuncogott.

Megforgattam a szememet és felálltam. Hirtelen kijött a tükörből.

- Jól vagy? - kérdezte miközben rámosolygott.

- Igen, de miért vagyunk itt Ken?

- Ahogy érzem vámpír vagy, igaz?

- Igen. - helyeseltem, bár nem értettem hogy még mindig mit keresünk itt.

- Gondolom hallottál már a Holdhercegnő történetéről.

- Persze.

- Látszik hogy te vagy a következő! - lassan közeledett felénk - Nagyon is!

Becsuktam a szemem. Valamiért rossz emlékek jutottak az eszembe. De volt köztünk olyan, ami igazából mintha nem is velem történt volna meg.

Például amikor a palotában futkároztam két fiúval. Mind a hárman 7-8 évesek lehettünk. Az egyik kisfiú mintha Ken lett volna. Az egész épületben össze-vissza rohangáltunk, amikor megfogta egy magas férfi őket és kidobta a palotából, engem meg visszaterelt a szobámba.

Lehajtott fejjel leültem az ágyra, becsuktam a szemem. Amikor felnéztem, minden lefagyott, kivéve a nő aki kijött a tükörből.

Kinéztem az ablakon, a növényeket sem fújta a szél. Mintha eltűnt volna az idő. Hirtelen bepánikoltam. Körülöttem minden tele lett virágokkal. A falon futó növény keletkezett, a padlóból pedig pipacsok nyíltak. Ezek láttán még jobban megijedtem.

Próbált közelebb jönni hozzám a nő.

- Ne gyere közelebb! - próbáltam megvédeni a bajtól - Bajod esik!

- Ne félj! Nyugodj meg!

- Ne! Kérlek! - könyörögtem.

Az ablakok eltörtek, hideg szél erős fuvallatát éreztem a vállamon. Amikor észbe kaptam láttam, hogy a kezem valahogyan Kenre vándorolt. A jég, ami a kezemből áramlott, lefagyasztotta az egyik karját. Gyorsan elkaptam a válláról kezemet.

A plafonra néztem, egy mag esett le a padlóra. A szememmel követtem hogy hová esik. Pontosan elém esett le. Ránéztem a nőre, ő is rám pillantott.
Lehetett hallani, hogy az eső elkezdett esni.
A növények újra mozogtak. Ken is tudott mozogni.

- Mi történt? - ijedten nézett rám.

Én erre nem válaszoltam. Csak letekintettem a padlóra, ahol a magot hirtelen eltemette a föld. A plafon átázott, pont a mag hűlt helyére esett pár csepp víz. Földrengés. Igen, földrengés keletkezett egy kicsike magból, ami egy pillanat alatt megnőtt.

Ijedségemben becsuktam a szemem, de éreztem, hogy felemelkedek. Mikor kinyitottam, már az egekben voltam. Igazi mesében éreztem magamat. Átöleltem a növény szárát, hogy ne essek le. Lenéztem, bár nem kellett volna. Annyira megszédültem, hogy elengedtem a növényt és hátra estem. Lassan zuhantam. Már felhők felett voltam, amikor megszédültem. Itt már csak reménykedni tudtam, hogy segítsen Ken, de nem jött értem.

- Vajon ilyenkor mit csinál Wataru? Nem érdekli hogy elvittek otthonról? Egyeltalán tudja hogy hol vagyok? Lehet hogy ahol ő van máshogy telik az idő. Mi van akkor, ha most náluk még este van? Bár segítene, bár velem lenne... - gondolkoztam hangosan.

- Nem kell félned, itt vagyok én. - hangzott egy mély hang - Ha kell, majd én vigyázok addig rád!

- Ki vagy és hová viszel? - tettem fel sietősen a kérdést, mintha igyekeznem kéne valahova.

- Kabuto vagyok és megszeretném mutatni neked a környéket mert nem úgy nézel ki, mint aki jártas itt!

_______________________________

Sziasztok! Egy újabb rész. Próbálom minél gyorsabban hozni a kövi részt! Pusza!

By:Blani