HOTLINE SEGÉLYHÍVÓ VONAL ᵐᵉᵃⁿⁱᵉ [✔]

NYOLC

2:00

Fájnak a szemeim.

Égnek, ahogy a teliholdat bámulom egyenesen velem szemben az égen. A tetőn fekszem, a hátam a hideg cserepet érinti, mégsem foglalkozom vele, inkább a holdat nézem.

Gyönyörű, teljesen megbabonáz.

A csillagok mind vele vannak, követik őt; nappal nincsenek jelen, viszont éjszaka előmerészkednek.

Én is egy égitest lennék most, ha választhattam volna az elején.

De nem, helyette az emberiség táborát erősítem. Pedig milyen jó lenne, ha én is elmenekülhetnék napközben az embertársaim elől.

A baj elől. A szomorúság elől.

Körülbelül úgy minden elől.

Nevetésben török ki, hiszen olyan hülyeségeken gondolkodom. Megint. Pedig Mingyu megmondta, hogy ne törjem ilyeneken a fejem.

Még viccesebbé válik a dolog, mert ráébredem, hogy én így is azt csinálom, amit a csillagok. Egy vagyok közülük, éjszaka találom meg önmagam.

Csak ilyenkor merek bármit is tenni, mert most senki sem szól bele.

Csengés.

Villogás.

Elérhetővé vált egy vonal, így egyből lecsapok rá. Vágyom a társalgásra, vágyom a gondolatra, hogy valaki törődik velem.

— Mingyu? — kezdem a beszélgetést egy kissé túl izgatottan.

— Eh? — szól vissza egy ismeretlen hang. Meghökkennek egy pillanatra, a levegő is a tüdőmben ragad.

— Oh, umm elnézést — nyökögöm alig érthetően.

— Mingyut keresed? — kérdezi az idegen. Mélyet szippantok, hideg levegőt engedek a szervezetembe, mely marja a légutamat.

— Talán igen, talán nem — ködösítek bizonytalanul.

— Megadom neked a személyes adatát — mondja kedvesen —, vagyis a telefonszámát. Ha kérdezné, honnan szerezted, nyugodtan mondd azt, hogy Minghao-tól van.

— K-köszi, asszem — makogok megszeppenve.

Ismerős a neve.

— Hallottam az összes beszélgetéseteket — teszi hozzá a srác —, cuki.

— NE HÍVJ ÍGY — kelek ki magamból egyből.

— Csak vicceltem — nevet fel. — Nem vagyok Mingyu. Csak egyetlen egy olyan alak van a földön, aki hasonlít rá, és az ő maga.

— Igaz — bólogatok a sötétben egyetértve Minghaoval.

— Amúgy minden rendben van? — teszi fel a megszokott kérdést. — A forródrótot, azaz az öngyilkos segély-vonalat hívtad.

— Igen, most már jól vagyok — mondom még mindig bólogatva.

— Mostantól — ismételi el a mondatomat másféleképpen.

— Uhu — válaszolom, nem tudom abbahagyni a bólogatást. A számon is egy halovány, de levakarhatatlan mosoly jelenik meg.

— Jó beszélgetést Mingyuval — mondja sejtelmesen, mintha tudna valamiről.

— Fogd be! — mondom, és megbontom a vonalat.

2:16
hívás vége