ᴠᴋᴏᴏᴋ | ᴀᴢ ᴇᴍʙᴇʀᴇᴋ ɴᴇʜᴀ ᴠᴀʟᴛᴏᴢɴᴀᴋ

#5 | Szeretném, ha megvédenél |

Jungkook volt mindenki közül a legrosszabb. Az ő szavai mindig nyersen, ridegen csengtek. Rettegtem tőle. Amikor egyedül volt soha nem szólt egy szót sem, emberszámba se vett, de ha Hoseok vagy Namjoon a közelében volt, mindig szívesen szállt be az ocsárolásokba.

Amikor először kerültem ebbe az iskolába, ő volt tizedikes, emlékszem rá. Nagyon szimpatikusnak tűnt, hiszen magas volt, sötétbarna hajjal, csillogó szemekkel. De azt nem tudtam, hogy a szemei a sok utálat miatt fénylenek. Ezt csak később tapasztaltam meg, saját magamon és másokon, akik nem illetek bele az ideáljába.

Most is csak haza szerettem volna menni, nyugodtan, de végig kell hallgatnom, hogy milyen szánalmasnak tart. A betegségemet fogja felhozni, ebben biztos vagyok.

— Én... sajnálom. — ejti ki a szavakat őszintén.

A remegésem elmúlik, helyette csak mozdulatlanul állok előtte. Még levegőt sem merek venni. Ez milyen szivatás lesz? Elhiteti velem, hogy sajnál, utána meg a lelkembe tipor, hogy sírva menjek haza?
Mit tervezel Jungkook?

— Én.. én.. — Jungkook dadog? Mi történik itt? Mi van ma mindenkivel? Először Jimin, most meg ő. — nem tudtam, hogy beteg vagy, oké? — vált kétségbeesetté a hangja.

Ránézni sem merek, nemhogy megszólalni. Persze, hogy nem tudta. Senki sem tudott róla, és nem terveztem elkiáltani magamat a suli közepén, hogy a betegségem miatt lettem ilyen kövér.

Sokan nem értenék meg, még így is azt hinnék, hogy az én hibám az egész. Ha tudnák mennyit szenvedtem azért, hogy lefogyhassak...

— Tudom, hogy nem érdemlem meg, hogy megbocsáss nekem, de... tehetek érted valamit? Vagy izé...— mondja össze-vissza a gondolatait.

Most ez egy szivatás? Jungkook pont tőlem kérne bocsánatot? Egy ekkora nyomoréktól? Normális hangnemben sem beszélne velem, hiszen egy undorító ember vagyok.

— Ühm.. — motyogom és a remegés újra visszatér. Képtelen vagyok bármit is mondani, ezért óvatosan kezdek el hátrálni. Nem bízok benne.

— Tudom, hogy nehéz hinni nekem, de akkora tahó még én sem vagyok, hogy egy beteg fiút bántsák... — jelenti ki, végszó gyanánt, majd elindul az iskolához, a lépteiből ítélve.

Végre felnézek rá, és a hátát bámulom. Vajon komolyan gondolta? Tényleg megbánta? Sajnos erre nem sok esélyt látok.

Amint lenyugodtam és elfogadtam, hogy Jungkook csak megpróbált megszívtani engem, elindulok hazafelé. Holnap már tényleg felveszek egy pulcsit, mert eléggé átfagytam, meg... nem szeretném, ha Jungkook megint beszólna emiatt. Bár holnap megpróbálom őt minél jobban elkerülni...

Ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire lehetetlen lesz nem a közelében maradni.