Egy dolgot nem osztott meg velem Jungkook. Hova hozott? Nem volt ismerős a kicsi terem ahol egyedül maradtam, így a második emeletre tippeltem. Figyelnem kellett volna az utat, amikor cipel, de a többiek szavait hallgattam, nem is én lennék...
Kilépek a folyosóra, és végre minden tiszta lesz. Tényleg az emeleten vagyok. Halkan kezdek el lépkedni, nehogy valamilyen felsős "banda" észrevegyen.
Örültem volna, ha Jungkook visszakísér az osztályomba, mert egyedül eléggé ijesztő az iskola. Számomra biztosan.
— Csak nem, Kim te vagy az? — hallok meg az egyik teremből egy hangot. Észre sem vettem, hogy nyitva van az ajtó. Óvatosan benézek, és három srácot pillantok meg. Döbbenten bámulok vissza, mire csak nevetni kezdenek.
— Gyere csak be dagadék, úgyis unatkoztunk. — vigyorodik el az egyik, én viszont nem tudok megmozdulni.
Olyan régen éreztem már ezt a fajta félelmet.
Ilyenkor van az, hogy teljesen tehetetlen vagyok. A mozgás sem megy, semmi.
— Ne baszakodj már. — rúg fel egy széket az egyik srác, majd kijön hozzám a folyosóra és megragadja a kezemet.
Ezek után már tényleg nincs menekvés. Nem fog senki megmenteni. Kiszolgáltatott lettem, azt csinálnak velem amit akarnak. Ezt az érzést pedig senkinek sem kívánom.
Szinte beesek az ajtón, úgy rángat az idősebb fiú, majd nemes egyszerűséggel lök a földre a másik kettő elé.
— Tudnod kell hol a helyed. — szólal fel mögöttem.
Ezután fel sem készülhettem az első rúgásra, már megkaptam. Egyenesen a hátamba rúgott az egyik fiú, mire egy fájdalmas sziszenést engedtem magamnak. Soha nem vertek meg, nem tudom ezek után, hogyan nézzek Jimin szemébe. A következő rúgás megint a hátamba érkezett, én pedig nem bírtam ki, könnyeim óvatosan folytak le az arcomon.
— Ne bőgj te fasz, lehetne rosszabb is, ha Jungkook vagy Hoseok talál meg, már kórházban lennél.
Jungkook vajon bántana engem? Hoseok biztosan, de az éjfekete hajú fiúból nem nézném ki. Lehet naiv vagyok.
— Na ide figyelj. — lép elém az egyik, és legugol hozzám. — nem szólsz egy szót sem erről te dagadt köcsög, vagy kilógatlak az ablakon, és lehet elengedlek. — von vállat egy vigyor kíséretében. — gyertek srácok, nem bírom nézni a szenvedő pofáját.
Én csak fekszem a földön és nem tudom visszatartani a sírást. Egyszerűen nem megy. Túlságosan rosszul érzem magamat, hiszen nem tudtam semmit sem tenni ellenük. Bár mit gondoltam? Nem védhetnek meg engem mindig. Reménytelen eset vagyok.
Kicsit szaggatottan veszem a levegőt, de nagy nehezen feltápászkodom. Kétszer rúgtak bele a hátamba, de eszméletlenül fáj. Remélem egy kis pihenés jót tesz. De most el kell indulnom az osztályomba.
Óvatosan és lassan lépkedtem, bár már tudtam, hogy nagyon nem leszek jól. A szemeim vörösek voltak a sírás miatt, ez biztos. Elkanyarodtam a mosdó felé, ami szerencsére a földszinten volt, így kicsit nyugodtabban léptem be.
Rögtön a nagy tükörhöz mentem és csak bámultam magamat. Nem csodálom, hogy mindenki gúnyolódik rajtam, egy szerencsétlenség vagyok, undorodom magamtól.
Borzalmasan nézek ki, nem láthat meg így egy ember sem.
Elmentem az aulába, és gondolkoztam, hogy mit csináljak. Leültem egy olyan részre, ahol kevesen szoktak lenni, majd óvatosan a hátamhoz érintettem hideg kezeimet. Ezzel mindent elrontottam, mert erős fájdalmat éreztem. Csak felnyögtem egyet, majd a kanapén hátradőlve fogtam a fejemet, ami tűzforró volt. A kezem hideg, a fejem pedig meleg, remélem megúsztam ennyivel. Haza sem megyek egy ideig, a szüleim nem tudhatják meg, mennyire rosszul érzem magamat.
— Szia. — hallom meg a kellemes hangot, és tudom, hogy rossz helyre ültem. Inkább bujkálnom kellett volna, ugyanis semmi kedvem most Jungkookal csevegni.
•••
————————————
CIAO!
Köszönöm szépen, ha elolvastad! Hamarosan érkezik a következő rész, és Jungkook egyre több szerepet kap majd, ezt megígérem <3
————————————
(: Egy aranyos kép Jiminről.:
YOU ARE READING
ᴠᴋᴏᴏᴋ | ᴀᴢ ᴇᴍʙᴇʀᴇᴋ ɴᴇʜᴀ ᴠᴀʟᴛᴏᴢɴᴀᴋ
FanfictionTaehyung egy duci fiú, akinek meg kell küzdenie a sok gúnyolódval és az önutálatával. Bár az sem a legkedvezőbb neki, hogy Jeon Jeongguk tudomást szerez a fiú túlsúlyát okozó betegségről, majd sajnálni kezdi. "- Nem kell a színjáték, látom, hogy un...