Taehyung egy duci fiú, akinek meg kell küzdenie a sok gúnyolódval és az önutálatával. Bár az sem a legkedvezőbb neki, hogy Jeon Jeongguk tudomást szerez a fiú túlsúlyát okozó betegségről, majd sajnálni kezdi.
"- Nem kell a színjáték, látom, hogy un...
A nap végén elmentünk a házunkhoz közeli parkban, amit már elég jól ismertem, így jó érzés volt nem egyedül ott lenni. Teljesen más hangulata lett az egész helynek.
— Figyelj. — vakarja meg a tarkóját Jungkook, mintha zavarban lenne. — el akartam már mondani, hogy tényleg sajnálom.
— Mit? — kérdezem meg.
— Tudod, nem voltam tisztában azzal, hogy beteg vagy. — fogja meg a kezemet óvatosan.
A betegségem? Komolyan ezért hívott el, hogy ezt a szöveget elmondhassa? Én meg miért vagyok ekkora idióta? Azt hittem, hogy lehet nála esélyem, de mit is vártam. Jungkookhoz soha nem érek fel. Szomorúan rántom el a kezemet, majd a padról felpattanva nézek vissza rá.
— Ez-ezért hívtál ide?
— Részben, de... — itt muszáj volt közbevágnom.
— Hagyjuk ezt. — hajtom le a fejemet, könnyeimet elrejtve. — én most megyek.
Gyors léptekkel indultam el, és szerencsére csak pár utcán át kell egyedül mennem. Már sötét volt, ezért eléggé paráztam, de minden jobbnak tűnt, mint ott maradni vele.
Nem jött utánam, bár nem is vártam mást tőle. Egyértelmű már számomra is, hogy a sajnálat miatt foglalkozik velem. De az a kis remény élt bennem, és jobbá tette a napjaimat. Egy idő után lassítottam, mert nem akartam lihegve hazaérni, a valószínűleg ideges szüleimhez.
*másnap*
— Te kajak elmentél? Azt hittem csak viccelsz velünk. — akad ki Yoongi, miután elmondtam neki mi történt. Jimin még nem ért ide, ezért ketten beszélgettünk, ami furcsa volt számomra. Hiszen Yoongitól egy pár hete rettegtem volna, és nem mertem ránézni sem, terjengenek róla érdekes dolgok, ami miatt mindenki tart tőle. A családjáról nem tudni semmit sem, ezért az összes diák a legrosszabbakat gondolta, na meg Yoongi természete eléggé... ijesztő. Talán ezért nem mer vele senki szembeszállni.
— Igen, elmentem. — dőlök hátra a már jól megszokott kanapén.
— Bambi. Ne vedd ezt magadra. — csap rá a térdemre óvatosan. — mindig is tudtuk, hogy annak a faszfejnek a lelkiismerete a legfontosabb. — röhögi el magát.
— De... — kezdek bele. — én reménykedtem abban, hogy nem a sajnálat miatt akar velem lenni.
— Mindenki reménykedik. — von vállat. — vagy összejön, vagy nem. — néz rám, és összeborzolja a hajamat. — én most azt remélem, hogy Jimin két percen belül itt lesz.
— Én meg azt, hogy Jungkook nem jön be a suliba. — sóhajtok fel, de "szerencsémre " az említett belép az épületbe. Csodás. — miért is ne... — motyogom magam elé, Yoongi pedig idegesen vizslatja a fiút.
— Megverjem? — a kérdése után egyből azt jutott eszembe, amikor megrúgdostak.
— Ne. — hevesen rázom a fejemet. — nem érdemli meg. — dőlök a vállára, hátha úgy elbújhatok.
— Bambi. Most az egyszer engedem meg, hogy hozzámérj. Amúgy ezt csak Jimin tehetné meg... — kezd el normál hangon beszélni. — ...AKI ROHADTUL NINCS ITT. — fejezi be kiabálva.
Minden diák minket néz, én pedig vörös fejjel fordulok Yoongi felé. Jungkook is elkezd bámulni, ezért a fejemet lehajtva kezdem a fekete hajú pulcsiját piszkálni.
— Nagyon sok mindent megengedsz magadnak, tudsz róla? — néz le rám az idősebb, én pedig egy halvány mosolyt villantok rá.
— Ott van Jimin. — mutatok az ajtóba, ahol egy vigyorgó Jimin áll egy lány társaságában. Yoongi felpattan, majd felmérve a helyzetet visszaül.
— Az meg ki a fasz?
— A lány? — kérdezek vissza, mire dühösen bólint. — nem tudom. Szerintem Jimin egyik barátja.
— Aha. — suttogja, és idegesen kezd el dobolni a lábával.
Jimin megindul felénk én pedig sejtem, hogy mit tervezhetett. Egyenesen Yoongira néz, és a reakcióját felmérve kiszélesedik a vigyora. Leül az idősebb mellé, majd játékosan megböki.
— Sziasztok. — köszön.
— Hol voltál? — kérdezi meg Yoongi figyelmen kívül hagyva mindent.
— Mina megkért, hogy ma menjek vele. Szóval nála. — vonja meg a vállát.
— Oh. Tehát az a kis kur... — mély levegő. — ...lány fontosabb volt, mint én?
— Khm. Szerintem é-én... megyek. — jelentem be, de egyikőjük sem figyel rám. Jimin csak mosolyogva bámul Yoongira, és már egyértelmű számomra, hogy féltékennyé akarta tenni. Yoongi reakciója mindent elárul, remélem bevallják egymásnak az érzéseiket.
— Taehyung. — hallom meg a nevemet, mire gyorsabban kezdek a termem felé sétálni. — állj már meg! — kiált utánam, majd nem foglalkozva azzal, mit akarok, megragadja a kezemet.
•••••••••••••
CIAO!
Remélem tetszett az újabb rész, hamarosan érkeznek az érdekesebb dolgok is, megígérem! ;)
Köszönöm, hogy elolvastad!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
