Be my Lover~ •||Y.u.W.i.N||•

~008

Mikor kinyílik a műtő ajtaja, és kitolnak rajta egy ágyat, melyhez egy infúzió van szerelve felkapom a fejem, és úgy ugrok fel mintha tűbe ültem volna.
Mikor meghallom az orvosokat, ahogy arról beszélnek mi van vele nagy kő esik le a szívemről.
Tele van csövekkel, s érződik szegényen a fertőtlenítő szaga. Már mennék utána, mikor egy apró kéz vissza ránt.

-Yuta... Nem mehetsz utána. Csak ha szólnak - néz fel rám nagy szemekkel Si, így vissza ül az arcomra a szomorúság, és szorosan magamhoz ölelem.
A pulcsiját markolva kapaszkodok belé, mintha egy felvonó lenne a normális életembe. Egyik kezem a hajába vezetem, s azt simogatva nyugtatom magam.

-Ülj le jó? Hozok neked kávét... - tol el magától, majd megfogja a kezem, és Taemin kórterme előtti kis szobába vezet, ahol lenyom egy kanapéra. Mindenki megbámul minket, mert egymás kezét fogjuk, de ez jelenleg nem nagyon érdekel. Egyedül Tae és Si a fontos most.
Miután kimegy a kis teremből körbe nézek. Mikor megakad a szemem két srácon, akik egymással veszekednek elkerekednek a szemeim. Minho és Changkyun ül előttem, de fel se ismernek. Felhúzom a lábaim, s átölelem a térdem.

-Legalább ötvenszer elmondtam neki, hogyha Yuta után megy ez lesz a vége! Nem valami kezdő hülyegyerek rabolta el... - motyogja Minho, s a kezeit kezdi tördellni. A bal csuklóján vágás nyomok látszódnak a sokezer karkötő alatt, így össze szorul a szívem. Mielőtt elrabolt Si ő volt a világ legboldogabb embere... Most pedig tele van sebhelyekkel a keze, és úgy néz ki mint egy depressziós kamasz.

-Ő legalább nem roskadt magába, hanem próbálkozott! - morogja dühösen Chang, majd elfordul Minho felől.

-Ja. Mert szerelmes. Eddig is elvette az eszét Yuta. Hát még most... - forgatja a szemeit az idősebbik, s ő is az ellenkező irányba fordul.

-Ha elfelejtetek Taeminnel együtt nem lett volna ez - suttogom a hajam mögé bújva amint elég erőt gyűjtök ahhoz, hogy megszólaljak.

-Yuta...? - pattan fel kissé félve Chang, s nagy szemekkel néz fel rám. Egy aprót bólintok, de nem nézek fel. Túlságosan is a magam hibájának tekintem ezt az egészet ahhoz, hogy a szemükbe tudjak nézni. Az ujjaim birizgálom, mikor Minho rám veti magát, s elterülve a kanapén magához szorít.

-Kurvára pórázra foglak kötnih... - suttogja szipogva. Apró könnycseppjei lassan a nyakamra hullanak, így én se fogom vissza magam. Erősen a dzsekijébe markolok, és a nyakába fúrom a fejem.

-Engedj már én is kérek! - morogja halkan nevetve Chang, majd ő is csatlakozik. Mélyen magamba szívom az illatukat, mintha most érezném utoljára.

-Hiányoztatokh.. - szipogom mosolyogva, s mindkét barmot magamhoz szorítom.

Mikor kinyílik az ajtó mindhárman oda kapjuk a fejünk, de amint a két hyungom meglátja SiChenget, két kávéval a kezében elkomorodik az arcuk, és felpattannak.

-Melyikünk kezdi? - szorítja ökölbe a kezét Minho, s már emeli a kezét, mikor mögé ugorva lefogom.

-Ne! Hagyjátok békén... - suttogom a hátába, mert nagyjából a két lapockájáig érek mindkét óriásnak.

-Miért? Elrabolt, ráadásul Taemint is ezért ölette meg majdnem! - fogja meg a karom erősen, s próbál leszedni hyungról, de nem sikerül neki.

-Mert szeretem! - bököm ki nagynehezen, s lehajtom a fejem - és ő is engem... Egy ujjal se ért hozzám. Egyszer se - eresztem el Minhot, aki egyből rám néz.

-És csak úgy hagyjuk, hogy ez a törpe tönkre tegyen? Nézz már magadra!! Úgy nézel ki mint akinek a szeme láttára írtották ki a családját! Gondolkodj már egy kicsit! - mondja dühösen Chang.