Be my Lover~ •||Y.u.W.i.N||•

~025

Reggel mindenki hulla módjára esik be a stúdióba. Imádjuk ezt csinálni, de mi még nem vagyunk immunisak a fáradtságra, ellenben Takáékkal, akik úgy repülnek be az ajtón mint valami friss zsemle a pékségbe.

Mindenki totálisan a munkának szenteli a figyelmét de néhány szónál össze nézünk Taeminnel. Túl sok mindenről ez az egész jut az eszünkbe...
Mikor Win bejön picit elfeledkezek mindenről, s a hajába túrva lehunyom a szemeim és kizárom a külvilágot. Mindig el tud feledtetni velem mindent ha megölel.

-Yutaa~ ne aludj el~ - mondja nevetve, gondolom már harmadjára, mert mindenki rajtam röhög.

-Nem alszok... - mosolyodok el picit és az arcára téve a kezem az ajkaira puszilok.

-Ja látom... - nevet halkan. Imádom mikor nevet...

-Vedd úgy hogy csináltam neked kávét és ágyba reggelit - kulcsolom össze az ujjaink és vissza ülök a székembe.

-Minden reggel úgy veszem - húz mögém egy széket és inkább átöleli a hasam.

-Nálam hagytad amúgy a füzeted... - nyújtja felém a rongyos kis füzetet, melybe már elég régóta írok dalszövegeket.

-Köszi... Akkor megvan az első két dal - szedek ki belőle két lapot melyen a számok vannak és Minho, és Chang elé tolom.

-Gyere picit... Most úgyis szünetem van - húzom fel Winwint, majd kimegyek vele a teremből és elbújok az egyik sarokban, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.

-Doyoung feltúrta a lakásunk. Keresett valamit mint akkor mikor elhoztunk Taeyongtól - mondom halkan a sarokba érve.

-Mivan? Miért? - kerekednek el a szemei és az ölembe ül. A nyakamra teszi a kezeit mintha folytogatna, csak ehelyett finoman simogatja a bőröm.

-Nem tudom... Keresett valamit mint Taeyongnál. Felforgatta a fiókokat - fogok az oldalára. Nagyot nyelve néz le az ölünkbe, s lesüti a szemeit.

-Lehet... Lehet van valami amit még nem mondtam el neked - néz fel rám félő tekintettel.
Kíváncsian nézek rá, így elkezd mesélni. Mindent elmond az apjáról és erről az egész emberrablós beteg dologról. Tehát rajtuk kívül még van egy Xuxi nevű srác is...
Mire végez teljesen lesokkolódok. Ezért nem mesélt erről... El se tudom képzelni miket élhetett át addig míg nem voltam vele.

-Sajnálom Winko... - motyogom halkan, a szemeit bámulva.

-Ne sajnáld... Te voltál az aki kirángattál ebből - teszi a kezeit az arcomra, így picit elmosolyodok.

-De akkor is... Ő... Tényleg az apád? - kérdem kissé félve, nehogy felhozzak valamit amit nem kéne.

-Nem tudom. De valószínűleg erre keresi a választ. Mostanra apám, már ha ő az igazi, biztos van vagy hatvan éves. Vagy lehet, már nem is él... Apa mindig egy fiókban tartotta a dolgaink. Az igazilványunk meg ezeket. A biztonság kedvéért - húzza el a száját - szerintem ezért a fiókokat kutatja fel. Ez mintha ilyen megrögzött dolog lenne nála. Mint nálad, hogy még nekem is meghajolsz ha adok valamit - mosolyodik el picit.

-Akkor fiókmániás? - nevetek halkan, de fejbe csap - jó jó... Tudom nem vicces - puszilok a kezére.

-De viccen kívül igen. Viszont lehet nem csinál hülyeséget. Lehet még mindig abban a fiókban vannak a cuccaink.

-Akkor... Amint kapok szabadságot vissza megyek veled Koreába - nézek ki az ablakon - egy hónap múlva kiadjuk a következő albumot, és utána egy hó szabit kapunk - mosolygok rá.

-Nem akarom, hogy ezzel menjen el az időd ahelyett, hogy a kanapén döglenél és animét néznél - nevet halkan s egy jó nagy, cuppanós puszit nyom a számra.