Be my Lover~ •||Y.u.W.i.N||•

~003.

-Mi? - néz rám nagy szemekkel - Hogy érted, hogy követ? Hogy... Hogy fotóz? - fordít szembe magával.

-Mégis hogyan érthetném?! Követ bazdmeg! Azt mondta el akar rabolni! Megcsókolt! Kétszer is!! - kilátok az arcába, majd kimászva az öléből feltépem az ablakot, és kihajolok rajta. Nem bírom... Meg fogok őrülni.

-Nyugi már... - ölel meg, de nem viszonzom.

-Hogy a francba nyugodjak meg, ha - kezdek bele a hülyeségembe, de egy villanás szakít félbe.

-Mi az? - kérdi ijedten, én pedig lehámozom magamról, és miután eltépem a szúnyog hálót elkezdek kimászni az ablakon.

-Mi a halált csinálsz?? - ragadja meg a karom ijedten, dühös hanggal.

-Megmutatom hogy nem vagyok őrült, úgyhogy vagy jössz, vagy hagyod hogy elraboljon - nézek közvetlenül a szemeibe, mire egy sor káromkodás után követ. Amint leérek a földre felnézek, de nem látom sehol Taemint.

-Tae légyszi... Nem akarom, hogy - kezdek bele, de ő mindkét kezét a vállamra teszi, és mély hangon megszólal.

-Itt vagyok te gyökér - mondja halkan, én pedig egy kisebb szívroham kíséretében megfordulok, és mérgesen nézek fel rá.

-Szerintem is most poénodj - forgatom a szemeim, majd elindulok - inkább gyere, és hidd el, hogy normális vagyok! - kiáltok vissza neki.

Amennyit szórakoztunk itt nem hinném, hogy még itt van... Főleg, hogy itt üvöltöztem, hogy megmutatom ki az.
Mikor kiérek az utcára körbe nézek, s mihelyst meglátom őt az utca végében, az út közepén sétálgatni a fényképező géppel megállok, s addig csapkodom nagam mellett a levegőt míg meg nem érzem Taemint.

-Ott - emelem fel a tekintetem, hogy lássam az övét, de mikor nem látok ott semmit lenézek, hogy mégis mit paskoltam meg. Alacsony, fekete haj, semmit mondó ijesztő arc, s a nyakában ott a fényképezőgép.
Nagyot nyelek, mire ő furcsa mosolyra húzza a száját. Ijedten lépek hátra, de el is esek a saját lábamban.

-Taemin! - kiáltom el magam, de a barátom nem mellőlem jön a segítségemre, hanem... Az utca végéből. Felém rohan, s míg a közeledő alakját figyelem a srác eltűnik. Hátra döntöm a felső testem, így elterülök a hideg aszfalton.

-Mi van? Elestél? - guggol le mellém Tae, s felsegít.

-Itt.... Itt állt - nézek még mindig magam elé nézve.

-Yuta... Ott nem állt senki - néz rám nagy szemekkel, majd felsegít. Mi az, hogy nem volt ott senki?! Hisz... Hisz itt volt mellettem...

-Dehát megérintettem! És a... A fényképezőgép is ott volt a nyakában! - mondom könnyező szemekkel. Megőrültem volna? Nem... Az biztos nem lehet. Hisz mellettem állt...

-Nem volt ott semmi, és senki - fogja a kezei közé az arcom - az utóbbi időben nagyon furcsán viselkedsz. El foglak vinni egy pszichológushoz. Nem érdekel mit mondasz - néz rám komolyan, s behúz a kiskapun. Szóval már zakkant is vagyok? Na fasza.

-Menj fel, végy egy hideg zuhanyt. A nappaliban várlak - nyitja ki nekem az ajtót, én pedig lehajtozt fejjel sietek fel. Lecsúszok a szobám fala mentén, és idegesen a hajamba túrok. A könnyeim úgy folynak le az arcomon, mintha a két szenem egyesült volna a Niagara kisöccsévé.
Ellökve magam a faltól felállok, és a tükröm elé állok. Kócos haj, gyűrött ruha, kipirosodott, nyúzott arc. Remegő kezeimre nézve ökölbe szorítom őket, és egy ordítás kíséretében esek a térdeimre.
Úgy nézek ki mint egy elme háborodott... Lehet mert az is vagyok?
Nem tudom már... Semmit se tudok. Vajon még élek? Ha már egyszer az a srác nem is állt mellettem... Pedig megfogtam a mellkasát a kurva életbe!