Be my Lover~ •||Y.u.W.i.N||•

~017

Pár órányi pakolás után berendeztük az egész lakást, mely nem volt nehéz, hisz nem a legnagyobb, bár nekünk tökéletesen megfelel.
Míg a szerelmem fürdik, átmegyek a mellettünk lévő lakásba, melyben Taemin és Minho lakik.

-Tae... - nyitok be óvatosan, majd mikor hümmög egyet beljebb megyek.

-Miről akarsz beszélni? - kérdi a gitárját birizgálva.

-Mi a baj? Túlságosan csendes vagy... - ülök le mellé lassan.

-Nincs baj. Csak sok volt ez az egész így egyszerre - mondja egy erőltetett mosollyal.

-Szóval? - vonom fel a szemöldököm. Túlságosan ismerem ahhoz, hogy tudjam, hogy van baja. Nem is kicsi.

-Emlékszel, mikor elterveztük ketten, hogy ki fogunk ide jönni és... Ezt fogjuk csinálni? - mutat körbe - Azt hittem... Hogy addigra elmondom neked, hogy szeretlek. És talán... Összejövünk. Erre egész repülő úton le se tudtam venni rólad a szemem míg aludtatok... Azt hittem, hogy velem fogsz így aludni. Hogy minden fasza lesz. De nem. Marhára nem lett fasza semmi - mondja egy keserű mosollyal az arcán és vissza fordul a gitárhoz. Csendben hallgatom végig amit mond, de egyszerűen egy hang se jön ki a torkomon.

-Hyung én... sajnálom - hajtom le a fejem és elfordítom róla a tekintetem - nem tudtam, hogy tényleg ennyire szeretsz... - suttogom alig hallhatóan.

-Pedig én igyekeztem a tudtodra adni - csóválja a fejét - de úgy látszik béna voltam - néz rám apró mosollyal.

-Nem... Nem voltál az... Én voltam vak - teszem a hátára a kezem félve.

-Azt tudjuk - neveti el magát halkan, és váratlanul megölel.

-Utállak - nevetek a nyakába és magamhoz szorítom.

-Én is téged Naki - borzolja össze a hajam és miután eltol magától feláll - na menj... Holnap úgyis a stúdióba megyünk - nyitja ki nekem az ajtót. Miután elköszönök tőle vissza megyek Winihez, aki cukin alszik a sarokban lévő ágyon. Mosolyogva megyek fürdeni, majd miután felveszem a pizsim befekszek mellé. Amint átölelem a hasát a kezeimre teszi az övéit és összébb húzza magát.

Másnap este mire fáradtan vissza megyek a lakásba össze ráncolt szemöldökkel nézek Winre, aki egy bőröndbe pakol.

-Wini... Miért pakolsz? - kérdem halkan, ijedten. Miért pakol? Akármennyire se akarok erre gondolni... Vissza megy Koreába?

-Vissza megyek. Nem... Nem kellek senkinek. Neked is csak nyűg vagyok... Miattam vagy két tűz közt. Nem akarok teher lenni - suttogja könnyekkel a szemeiben.

-Nem vagy nyűg... Szeretlek SiCheng... Ne menj el - ölelem át úgy, hogy ne tudjon pakolni.

-Attól még, hogy szeretsz... nyűg vagyok. Nem tudsz normálisan élni miattam. Úgyhogy hagyj... - hámozza le magáról a kezeim és folytatja a pakolást.

-Nem... Nem gondolod komolyan ugye? Ez csak.. csak vicc... - nevetek szomorúan, könnyektől csillogó szemekkel és elkezdem kipakolni a bőröndjét. Egyből vissza pakolja amit én kivettem és bár neme értem miért, mérgesen néz rám.

-Hagyj békén... - suttogja már-már sírós hangon - menj innen. Kérlek - néz fel rám könnyes szemekkel, és tovább pakol.
Lefagyva állok mellette, majd a földhöz vágom a kezemben lévő farmert, és felmordulva túrok a hajamba.

-Miért? Miért kell ezt? Miért nem lehet megbeszélni? - emelem fel a hangom idegesen.

-Attól még hogy megbeszéljük az utadban leszek. Csak egy öreg törpe vagyok akit el kell tartani és még szeretni is kell - suttogja, és becipzározza a bőröndöt.