Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

1.rész

Rohanva közlekedtem a mindig nyüzsgő városban munka helyem felé, pont úgy, ahogy a többi ember is. Egy bizonyos kor után minden ember belekerül egy folyton járó mókuskerékbe és ebben a kerékben marad élete végéig. Nem lehet belőle kiszabadulni. Minden napod ez a kerék rendszere szerint fog haladni: felkelsz, reggelizel, elmész dolgozni, haza mész, ha van időd, akkor egy kicsit kiruccansz a haverokkal, majd elmész aludni és kezdődik előröl az egész. Magadra ismertél benne? Hát én is. Nyolc éve így telik az életem és ez napról napra egyre keserűbbé tesz.

A hatalmas irodaházak elé érve egy pillanatra megállok, szusszanok egyet, majd órámra pillantok. Mikor realizálom, hogy időben egyáltalán nem késtem, kifújom a bent tartott feszült levegőt, majd sokkal nyugodtabb tempóban lépek be az épületbe.

Megcsap a jellegzetes műanyag szag, ahogy minden nap reggel. Arcom egy kicsit fintorog, de túltéve magam rajta indulok az irodám felé. Semmit sem sejtve nyitok be a több emberrel megosztott helyiségbe, majd mikor meglátom a többieket, legszívesebben ki is rohannék.

-Boldog szülinapot Channie!!! - Egy emberként zúdítanak rám mindent. Az ajándékaikat, a tortát és a jó kívánságaikat. Nem mondom, hogy nem szeretem ezeket a lükéket, de attól még néha sok, amit csinálnak.

-Köszi srácok, de ezt igazán nem kellett volna. - Zavartan nevetve simítok tarkómra.

-Dehogy nem. - Legyint egyet Suho, mikor a többiek csak a vállukat rántva ülnek le a gépeik elé és dolgoznak tovább. - Te is tudod, hogy mi itt nem csak munkatársak vagyunk, hanem legjobb barátok is.

-Tudom...

-Akkor kérlek ne utasítsd vissza a szeretetünket. - Meleg mosollyal az arcán beszél hozzám. Néha olyan, mintha az édesanyám lenne. Sőt, teljes mértékben olyan.

Tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor itt kezdtem el dolgozni. Akkor még Jongin nem tartozott a csapathoz, viszont a többiek már előbb itt dolgoztak, mint én. Mind szörnyen aranyosak voltak az első napokban. A kérésem nélkül is folyton felettem járkáltak és mindenben segítettek. Aztán egyre többet beszéltem velük és kezdtem úgy érezni, ők azok, akik egy kicsit képesek kihúzni a mókuskerekemből, Baekhyun után. Elhívtak sok helyre, egyszer még egy túrára is elvittek, amit mondjuk annyira nem élveztem, de legalább éreztem, hogy ők szeretnek, ha már a szívem rég össze is tört. Mikor Baek szakított velem, azt hittem, hogy ott helyben vége az életemnek. Legelső szerelmem volt és bár fájdalmat okozott, mégis gyakran gondolok rá, még most is, annak ellenére, hogy ez már mind négy évvel ezelőtt történt. Lehet, kicsit sokat rágódom a múlton, de ez ellen nem tudok tenni. Baekhyun volt az én megmentőm, majd később a bebörtönözőm.

De itt vannak a srácok. Suho, aki, mint mondtam, olyan mint egy anyuka. Rendszeresen hoz enni és rám szól, ha a hideg idő ellenére nem öltözöm fel rendesen. A mindig morcos, de nagyon jó szívű Kyungsoo. Jongdae, a legnagyobb troll az egész bagázsban. Xiumin, aki határtalan optimizmusával mindenkit felvidít és Jongin, a kicsi maknaenk. Elég színes és zajos társaság, de semmiért nem cserélném el őket.

-Chanyeol! Mit szolnál este egy kis iszogatáshoz, esetleg egy kis zenéhez és tánchoz? - Hajol a képembe egy sejtelmes mosollyal Dae.

-Öhm...

-Jongdae! Ne piszkáld már! Ha szeretne valamit, akkor majd szól! - Dorgálja meg Suho.

-Te is tudod, hogy nem szól. Úgy kell mindenhova elráncigálni! - Ölti ki nyelvét az ommara, mire Junnie feje teljesen elvörösödik a dühtől.

-Chen! Fuss! - Szól Xiumin a trollnak, mire az egy pillanat alatt tűz ki az irodából, állítólag kávéért.

-Megöl... - Fúj egy nagyot nyugtatólag Junmyeon, majd visszatér munkájához.