Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)

6.

Shad szemszöge

Ahogy kiültem, nagy erővel csaptam le magam a Griff melletti székre. Rám nézett és megérintette az arcom.

-Mi.... a.. baj?-kérdezte szaggatottan.

-Semmi, Griffin. Ne foglalkozz vele.-mosolyogtam rá és jéghideg kezemmel megsimogattam a kézfejét. Ezek után csak meredtem a semmibe.

-Itt is vagyok!-trappolt be Shorter a sushival. Egész jól néztek ki.

-Köszi, Shorty.-villantottam felé egy mosolyt, majd szedtem először Griffinnek, utána magamnak is.

-Nincs mit.-kezdett el falni.-Khe kigej, Sisi.

-Előbb nyeld le.-fogtam meg a pálcikámmal az egyik kis tekercset.

-Figyelj, lehet egy kérdésem?-kérdezte, miután lenyelte.

-Miért ne lehetne?-húztam fel a fél szemöldökömet.

-Ha nem kapsz sírógörcsöt. Elárulod a testvéreid nevét? Csak mert volt két ismerősöm, akik eltűntek.-piszkálta a kajáját a pálcikáival. Elszorult a torkom.-Nem kell, ha nem akarod.

-A nevük Paige Curry és Matthew Sheppard volt.-néztem le bánatosan mosolyogva.-A legjobb testvérek voltak, akiket kívánhattam.

-Nem értem. Ha testvérek voltatok, akkor hogyhogy még a vezetéknevetek se ugyanaz?-kérdezte.

-Nem igazi testvérek voltak. Befogadtak. Már jegyben voltak, amikor az a szemétláda megölte őket.-ökölbe szorult a kezem. Azt vettem észre, hogy öklömre egy lágy kéz simult. Griffin aggódóan nézett rám.

-Oh, értem. Nem ismertem őket.-kapta be az utolsó tekercset Shorter.

-Hm.-bólintottam és csendben eszegettem.Miután befejeztem, ránéztem Griff tányérjára , ami üres volt.-Álmos vagy, Griff?-kérdeztem, mire bólintott.-Oké. Gyere, beviszlek a szobába, amiben aludni fogsz.-megfogtam a tolószékét és begurítottam egy szabad szobába. Befektettem az ágyba és megvártam, míg elalszik. Ezek után kimentem és halkan becsuktam magam után az ajtót.

A konyha felé lépkedtem, jelszóval, hogy elmosogatok, mikor megütötte a fülem a víz csobogása. Nem foglalkoztam vele, mentem tovább. Megláttam Shortert, amint mosogatja az edényeket. Odasétáltam mögé és a válla mögül néztem, mit csinál.

-Ha ennyi vizet használsz el, kifizettetem veled.-mondtam, mire majdnem hozzám vágta a tányért, amit éppen tisztított.-Nyugi, csak én vagyok.

-Többet ilyet ne csinálj! Most is majdnem fejbe vertelek a tányérral.-dorgált meg.

-Ugyan, jobb reflexeim vannak annál.-mosolyogtam.-Mennyi az idő?-ásítottam.

-Mindjárt fél tizenegy.-nyújtózkodott.-Mennem kéne.

-De te legalább egy óra sétára vagy Chinatown-tól. Sőt, meg van az kettő is.

-Nem baj, rám fér. Keveset mozgok. El fogok puhulni.-nevetett.

-Oké. De attól függetlenül siess haza, nem akarlak meglátogatni se a kórházban, se a temetőben.

-Jó.jó.-nyitotta ki az ajtómat.-Szia!

-Szia!-köszöntem el. Megvártam, amíg kilép az utcára, ezután lefürödtem és lefeküdtem aludni.

/Egy hét múlva/

~Álom~

-Kicsim.... Kicsikém...-keltegetett anya. Egy ágyban voltam, nyakig betakarva.